Egy óvodai csoporttal gyarapodik ősztől az iskola, ahol a gyerekek lelkét is nevelik

Sz. Z.: – Három éve átvette iskolánkat a Hajdúdorogi Főegyházmegye, már akkor beszéltünk távlati célokról. A legelső évben görögkatolikus általános iskola lettünk, szoktuk ennek a mikéntjét és a fortélyait. Aztán egy év múlva alapfokú művészeti iskolává váltunk, és most a következő lépcsőfok az, hogy óvodát nyitunk. Tesszük ezt azért – kicsit önös érdekekből –, hogy biztosítsuk a saját utánpótlásunkat. Másrészt szeretnénk a városnak is egy kicsit segíteni, mert tudjuk, hogy átalakuláson megy át a rendszer, csoportokat kellett bezárni, és így talán tudunk egy mentőövszerű segítséget nyújtani a városi óvodáknak, amelyekkel egyébként fantasztikusan jó a kapcsolatunk.

– Az eredeti szándékban is szerepelt már az óvoda is?

K. I.: – Bevallom, először úgy 6-7 évvel ezelőtt fordult meg a fejemben, hogy legyen óvoda. Iskoláról nem is nagyon gondolkodtam, aztán adódott a lehetőség, hogy itt – most már Szent Pantaleimon – iskolánk legyen. Sose tettem le az óvodáról, és láttam, hogy szükséges. Ugye, óvodákban is folyik a hitoktatás, jelen vagyunk, és tényleg nagyon jó a városi óvodákkal a kapcsolatunk. A másik, ami fontos ebben, hogy nemcsak azért nyitunk görögkatolikus iskolát és óvodát, hogy alapoktatást adjunk, hanem azért is, hogy kicsit lelkileg, közösségi szempontból is többé váljon a gyermek, aki kikerül az iskolából. Három éve, amikor az iskolát átvettük, nem egy rossz iskolát vettünk át. A gyerekeknél, a tanároknál, a szülői közösségeknél is lehetett látni, hogy közösségeket alkotnak. Szerintem ez még kicsit jobb lett. Fontos, hogy a közoktatáson túl picit hitet, reményt is adjon az egyház jelenléte az iskolának, meg majd az óvodának. Tudjuk jól, hogy a gyermeknevelést nem hétéves korban kell elkezdeni, hanem sokkal hamarabb. Nyilván fontos, hogy a szülőkkel, a pedagógusokkal, a tanárokkal és majd az óvónőkkel együtt tudjuk ezt megadni. Hogy lelki nevelés is legyen. Nagyon szétszórt a világ, és nagyon úgy néz ki, hogy mindenki önös érdekekből cselekszik, gondolkodik, és ha ezt az önös érdeket továbbra is így hagyjuk, akkor szét fog szakadni minden. Akkor nem közösségek lesznek, hanem egyének. Nagyon fontos, hogy közösségi élet legyen, és legyen egy kicsi hit az emberekben. Hogy lássák, nem azért vagyunk ebben a világban, hogy csak magunk miatt éljünk, hanem Isten teremtményei vagyunk, Isten képére, hasonlatosságára vagyunk teremtve. Fontos, hogy ezt észrevegyük, és vigyük, adjuk tovább. Keresztény, egy kicsit konzervatív értékrend, amit próbálunk átadni, de azt látom, hogy ez egyáltalán nem okoz gondot a diákoknak egyáltalán. Nem okoz gondot, hogy amikor bejönnek, nem azt mondják, hogy jó napot kívánok, hanem azt, hogy Dicsőség Jézus Krisztusnak. Egy-egy hétfői áhítatnál az imádságok, az odafigyelés, egy-egy szép bibliai történet elmagyarázása, és nyilván a közösségre és az egymás elfogadására és szeretetére viszonyuló gondolkodás is fontos, hogy benne legyen az értékrendünkben és a tanításunkban.

– Ebben az eszmerendszerben gondolkodva azt is feltételezhetném, hogy ezt korábban kell elkezdeni, és tovább kell fenntartani. Bölcsőde és középiskola is tervben van?

K. I.: – A bölcsőde már egy kicsit nehezebb. Ezekhez mind infrastruktúra kell. Ingatlanok, mellette nagyon sok pedagógus, sok munkavállaló, tehát ezek nehéz dolgok. Nyilvánvalóan a legszebb álom egy komplex oktatási intézmény, de nem vagyok benne biztos, hogy ez most lehetséges, de nem vagyok semmi jónak elrontója. Azt mondom, hogy majd a Jóisten adja. Igazából az iskolára is mondhatnánk azt, hogy véletlen, de nem hiszek a véletlenekben. Istennek az üdvözítő tervében hiszek, és pontosan ebből kifolyólag jött az iskola is, majd az óvoda. Mert az óvoda csak remény, meg terv volt. A remény pedig beteljesül szépen, fokozatosan. Azért az sem mindegy, hogy most már egy csoporttal fogunk kezdeni, és az sem mindegy, hogy az iskolában elkezdődött ez az építkezés, és egy központosított épületben folyik majd az óvodai és az iskolai oktatás. Ez fantasztikus dolog, mert az óvodások, amikor majd átkerülnek az iskola épületébe, attól kezdve látni is fogják valamilyen szinten, mit jelent iskolásnak lenni. Itt iskolai oktatás mellett működik majd az óvodai oktatás-nevelés, és nagy segítséget tudnak majd adni a nagycsoportosoknak a pedagógusaink, akik, ha minden jól megy, akkor meg fogják tudni oldani azt is, hogy legyen iskolára való nevelés is. Nyilván ehhez kellenek nagyon jó óvó nénik. Hála a Jóistennek vannak! Szokták mondani, hogy előrefelé nézzünk. Mi felfelé nézünk, az Istennek a tervét, akaratát nézzük – úgyis az ő áldása van rajta –, és valamit csinálunk. Aztán ha már csak egy picit többet adunk, mint bármi ebben a világban, az már nagyon jó.

– Beszéljünk a konkrétumokról! Hány fővel, mikortól, milyen keretrendszerben, mekkora átalakításokat kell véghezvinni?

Sz. Z.: – Szeptember elsejétől Gárdonyi helyett a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola lesz a nevünk. Ennek a folyamatnak az elindítása több mint fél évvel ezelőtt történt meg. Az egyház vezetősége támogatta elképzeléseinket. Ért minket vád, amiért lecseréljük, leváltjuk Gárdonyi Géza nevét. Semmi bajunk Gárdonyi Géza örökségével. Egyszerűen a főegyházmegyében minden iskola és óvoda, minden oktatási intézmény valamely szentnek a nevét viseli. Tehát egy hagyományt kívánunk folytatni. A szentek között ennél autentikusabbat, mint Szent Pantaleimon, nem találhattunk volna, hiszen nevéből magyarosodott Pentele elnevezése is. Gyakorlatilag a város védőszentjének nevét vesszük föl. Azt gondolom, ennél jobbat nem is találhattunk volna, hiszen minden ideköt. Az egykori monostor, a Pentele híd, a kórház, egyesületek, sportlétesítmények, rengeteg minden Penteléhez kötődik. A külsőségek mellett a tartalomban is bővülünk. Négy pedagógusunk elvégezte Debrecenben a HKT, azaz a Humanisztikus Kooperatív Tanulás, ma már csak társas tanulásnak nevezett programot, így négy csoportban indul ez a módszer, amely kicsit hasonlít ahhoz, ami a Dózsában az EKP program volt. Formailag más szervezésű tanítási program sok más új elemmel. Ez érdekes új folyamat lesz. Valószínű, hogy a jövő új tanulási modellje a Benda József nevét viseli a program, amit megpróbálunk átültetni a gyakorlatba. Szeptember elsejével el tudjuk indítani az óvodánkat. Mivel elkezdődött az építkezés az intézményben, ez bérleményben működik. A Batsányi utca 2/a alatt a Duna-parti tagóvoda C tagépületét kaptuk meg az önkormányzattól. El kell mondanom, hogy mind az önkormányzat, mind Gyenes Éva óvodavezető és az óvónők, illetve az egész óvodai hálózat sokat segített nekünk. Igazi partnereink voltak, kiváló a munkakapcsolatunk, reméljük a jövőben is így lesz. Nagy reményekkel vágunk neki a tanévnek, és amint elkészül az épületben az óvoda, ide fognak költözni. Valószínűleg ez egy körülbelül fél-egy éves időtartam, amíg albérletben leszünk. Hogy pontosan hány gyerek, azt azért nem tudom még megmondani, mert szeptember 1.-én tudjuk őket felvenni. Húsz főre van engedélyünk, és 16 és 20 között van a jelentkező létszám. De ma is kaptam egy jelentkezést, tehát gyakorlatilag folyamatosan jelentkeznek az oviba.

– Az átalakítás után is marad ez a létszám?

Sz. Z.: – Az iskolaépületben három csoport átalakítása, kiépítése, felépítése történik. Lesz egy 90 négyzetméteres tornaterem, ami csak az óvodáé, és egyéb kiszolgálóhelyiségek. Gyakorlatilag az iskola A oldalának két szintjét foglalja el az óvoda, az első és második szintet. Úgyhogy elég nagy ez az átalakítás. Három csoport működése biztosított. Ez körülbelül olyan 70-75 fő, maximum nyolcvan. Annál többel nem is nagyon tervezünk. Csoportonként inkább 25 főt. Az a kérésünk a városlakók, a diákok és a szülők felé, hogy legyenek egy kis türelemmel! Tudjuk, hogy zaj van, por van, az építkezés ezzel jár, de azt gondolom, hogy ezeket az áldozatokat el kell tudnunk viselni ahhoz, hogy utána egy szép, megújult intézményben dolgozhassunk, tanulhassunk tovább.

– Mennyire lesz az iskolától izolálva?

Sz. Z.: – Teljesen és mégsem. Az épületszárny úgy lesz elkülönítve, hogy az iskolás ne tudjon bejutni az óvodába, illetve az óvodás se tudjon elcsavarogni és felkerülni az iskolaépületbe. Viszont lesznek tolóajtók – a tűzvédelem miatt is –, tehát nem falakkal zárjuk el egymástól a két korcsoportot. Az udvaron egy fantasztikus modern óvodaudvart alakítunk ki, rengeteg játékelemmel. Ott valószínű, drótkerítés lesz és nyitható kapu, tehát látják egymást a gyerekek. Ezenkívül  látni fogják a közös ünnepélyeinken is egymást, mert az a tervem, hogy az óvodásokkal együtt ünnepeljünk. Megmarad az aulánkban a Gárdonyi Színpad. Ebben Gárdonyi Géza nevét visszük tovább. Az, hogy Szent Pantaleimon nevét viseljük, nem jelenti azt, hogy a régi hagyományainkat, vagy amiket még szeretnénk megteremteni és őrizni, azokat ne folytatnánk, mint a Jazz Café és az ehhez hasonló rendezvények. Továbbra is az a tervünk, hogy az aulában megemeljük a széksorokat, rendes függönnyel, világítással egy mini színpadunk legyen, és nyitni szeretnénk a városlakók felé. Gondolkodom kiállításokban is, kicsit ezt a teret közösségi térré szeretném tenni. Ősszel, Gárdonyi Géza születésnapján, vagy akörül Gárdonyi napokat tartunk, amikor megemlékezünk a régi névadóról és a régi emlékekről, de nyilván lesz majd egy Szent Pantaleimon hetünk is. Egy iskolai hét, ahol az a cél, hogy egy közös rendezvényen az egész iskola népessége, mint egy nagy család együtt ünnepeljen. Tehát fogják egymást látni az ovisok és az iskolások, és kapcsolatba is kerülnek majd. Még azt is el tudom képzelni, hogy egy-egy elsős osztályba az ovisok is bemennek, főleg beiskolázás előtt. Én nagyban építek arra a szocializációs folyamatra, ami ilyenkor előtérbe kerül. Óriási segítség lesz, hogy bármikor fel tudnak jönni, és bele tudnak kukucskálni, hogyan működik egy iskola.

– Ugyanazon feltételrendszer mentén lehet bekerülni ebbe az óvodába, mint a város bármelyik óvodájába?

Sz. Z.: –Igen. Voltak álhírek, de nem kérünk semmilyen plusz díjat, tehát nincs tandíj, se nevelési díj, ugyanazok a feltételek, mint a bármelyik óvodában. Mivel viszont kicsi a létszám, így én már lassan elkezdek egy előzetes listát írni, hogy kik azok, akik szeretnének bekerülni. Tehát ugyanazt az oktatást nyújtjuk az oviban, mint az iskolában. Viszont az a plusz lehetőségünk megvan - amit szeretnénk is kihasználni, amikor már itt lesz az ovi -, hogy mivel van angol tanítónk, táncpedagógusunk, fejlesztő pedagógusunk, gyógytestnevelőnk, és sok minden más, amikor itt lesz az ovi, akkor tudunk többletet nyújtani. Ekkor majd az atya is, és tanítóink is lemennek az oviba és tartanak minden nap foglalkozásokat az ovisoknak. Egyik nap lesz egy angol, másik nap lesz foci – mert van MLSZ-es óvónénink is -, harmadik nap lesz egy plusz tánc, amit úgymond ajándékként nyújtunk, vagy lehetőségként az ovisoknak, amit vétek lesz nem kihasználni.

– A fenntartóváltással egy elég markáns változási folyamat indult el. Mi van még a tervek között?

K. I.: – Én édesapámtól tanultam azt a mondatot, hogy lassan megyünk előre. Nyilván vannak tervek, sok minden, de az elsődleges szempont az, hogy a gyermekeknek jó legyen a világnézete, jól érezzék magukat az óvodában és az iskolában. A nagy tervem az, hogy Krisztust egy kicsit közelebb vinni. Nem az építkezések a fontosak, hanem az, hogy emberként élni ebben a világban, észrevenni mindent, hogy mi van körülöttünk. A legnagyobb terv egy nagyon jó közösség létrehozása. Hogy amikor nyolcadikban elballag a gyermek, akkor tudja azt, hogy ő honnan jött. Azt a történetet szoktam elmondani mindig a gyerekeknek, hogy a király, amikor a gyerekeit elengedi, akkor annyit mond csak nekik, hogy soha ne felejtsd el, ahol jársz ebben a világban, hogy te a király fia vagy! Ezt elmondani a gyerekeknek, hogy ne felejtsék el, bárhová mennek, hogy ők görögkatolikus iskolában végeztek. Akár erkölcsileg, akár viselkedésben, bármiben, ez megmaradjon. Hogy tudják azt, hogy vannak elvek, amelyek az Isten dolgaihoz, Isten gondolataihoz, törvényeihez illeszkednek, és ezeket tartsuk be, ezek legyenek meg. Hogy tényleg családcentrikus, odafigyelő gyermekek kerüljenek ki innen, és ne olyan, aki kikerül a vakvilágba, és nem tudja, hogy mit kezdjen saját magával. Sajnos azt látom, furcsán működik a körülöttünk lévő társadalom: nem tartanak fontosnak olyan dolgokat, amelyeket kellene. Azt mondják, hogy az már letűnt, az a múlt, például a család. Pedig mindannyian arra vágyunk, hogy jó családban nőjünk fel, és majd egy családunk legyen, csak ehhez meg kell tanulni azt is, hogy ehhez kell kitartás, alázat kell, megbocsátani tudás, sok minden. Ezt szeretnénk. Ez a lényeges cél. Az, hogy most mit építünk, az, hogy most milyen gyönyörű köret tartozik hozzá, milyen díszítés, azok másodlagos dolgok. A lényeg az, hogy a lelkekben egy kis átalakulás legyen. Ez a távlati cél, mondjuk így, amit most már három éve próbálunk igazgató úrral karöltve vinni.

– Eddig sikerült?

K. I.: – Hát lassan, lassan.

Sz. Z.: – Azt gondolom, hogy büszkék lehetünk a diákjainkra. Amikor megyek az utcán, és átkiabálnak a másik oldalra nekem, nem elkerülnek lehajtott fejjel, azt gondolom, az már egy nagy eredmény. Azt is mondhatom, hogy igazából nincsenek olyan problémáink, hogy szünetekben például durván verekednének. Nyilván előfordul nézeteltérés a diákok között is, de ritkán. A gyerekek fegyelmezettsége, neveltségi szintje azt hiszem, hogy példaértékű. Akárhová mentünk – színházba, moziba, a fővárosba cirkuszba, a Határtalanul kirándulásra –, ez mindig kiderül. Szerbiában a felszolgálók megdicsértek minket, azt mondták, hogy ilyen fegyelmezett csoportot még nem láttak. Azt gondolom, ezek bizony eredmények. Nem csak a számítástechnika verseny megnyerése az. Bár tanulmányi eredményeink is vannak, de amiről az atya az előbb beszélt, a neveltségi szint, az értelmi szint, az fontos, mert a diák nem arra fog emlékezni, hogy mit tanult nyolcadikban márciusban kémiából, hanem arra, hogy ki volt a tanára, s milyen emberi értékeket adott át neki.