A vasutas nap

2023.07.09. 07:00

A vonat nem vár, rég elindult már

1951-től augusztus, 1961-től pedig július második vasárnapján - az idén július 9-én – ünnepeljük a vasutas napot a kormány határozata alapján. E jeles napon számos kulturális és szórakoztató program keretében ünnepeljük a vasutasok munkásságát illetve népszerűsítik szakmájukat az érdeklődők körében.

Farkas Lajos

Fotó: Pesti József

A kulturális és szórakoztató jellegű, vasúttal és vasutasokkal kapcsolatos programokon kívül, ilyenkor a szakma ünnepére és kitüntetések átadására is sor kerül. Országszerte a nagyobb városokban vasutasnapot szerveznek, ezeken a rendezvényeken lehetőség nyílik a közös kikapcsolódásra, felhőtlen szórakozásra és arra, hogy a vasutas család tagjai szót váltsanak egymással a hivatás örömeiről és gondjairól, és közben jól érezzék magukat, koncertekkel, versenyekkel, valamint színpadi produkciókkal tarkított jeles napon. A vasutas a vasút állományába tartozó olyan dolgozó, aki részt vesz a forgalom lebonyolításában és a pályaudvarokon teljesít különböző szolgálatot.

A vasút

Ez egy kötöttpályás közlekedési rendszer, amelynek az elemei a vasúti pálya és a köré épülő vasúti infrastruktúra, illetve a többnyire vonatban közlekedő vasúti járművek. A vonat vontatását többnyire mozdony végzi. A vasút egyaránt alkalmas személy és teherszállításra, és egy egységes infrastruktúra hálózatba rendeződik, amelynek csomópontjai a vasútállomások és a pályaudvarok.

A vasúti pályahálózatok a közlekedési infrastruktúra rendszerének fontos részét képezik, a világ vasútvonalainak hossza meghaladja az egymillió kilométert. Napjainkban, amikor kisebb mennyiségeket kell gyorsan célba juttatni, valamint nagy az emelkedő, illetve a lejtő mértéke, ott a vasút háttérbe szorult, szerepét a közúti, illetve a légi közlekedés vette át. A vasúti fővonalak a nagyobb városokat kötik össze, a mellékvonalak pedig a kisebb településeket próbálják a közlekedés vérkeringésébe becsatolni.

Fotó: Vajda János

A vasút más közlekedési ágazatokkal szembeni versenyelőnye elsősorban a nagy távolságú áruszállításban, és a nagy sűrűségű, nagyvárosok közötti rövid és középtávú személyszállításban jelenik meg. Érdemes megemlíteni, hogy az USA-ban a teherszállításnak van nagyobb jelentősége, még az Európai Unió országaiban és Japánban pedig a személyszállításnak. Magyarország nemzeti vasúttársasága a MÁV, ez a magyar állam tulajdonában van. A magyar vasúthálózat teljes hossza 7260 kilométer. Érdemes megemlíteni, hogy 1846. július 15-én nyílt meg Pest és Vác között az első magyar vasútvonal. A Buda és Pest nevű mozdonyok délután háromkor vitték nyolc kosival Vácra a meghívott 250 személyt, a 33,6 kilométeres utat 10 perc dunakeszi tartózkodással 59 perc alatt tették meg. A vonal felavatásával, hazánk Európában tizenegyedikként lépett be a vasúttal rendelkező országok sorába.

A vasút előnyei és hátrányai

Napjainkban a vasút csak egy közlekedési ágazat a légi és közúti közlekedés mellett. A közúti közlekedés jóval gyorsabban növekszik, mint a vasúti, emiatt a vasút részaránya évről évre csökken, ezért a vasút új területeken próbál piacot szerezni. A vasút nagy előnye, hogy a hajózás után a legkevesebb energiát igényli, szám szerint tizedannyit, mint a közúti közlekedés. A zárt pálya végett a vasúti közlekedés sokkal biztonságosabb, továbbá kedvezőbb a területfoglalása és az időjárásra is kevésbé érzékeny, ellentétben a repülőgéppel. Az utazás pontosan tervezhető, hisz nincsenek dugók, utazás közben még lehet dolgozni is, ugyanis a modernebb vonatok még 230 V-os csatlakozóval és Wi-Fi internettel is fel vannak szerelve.

Hátrány viszont az, nincs mindenhová vasútvonal kiépítve, ezért nem beszélhetünk háztól házig való szállításról. A vasútvonal kiépítése drága beruházás, az utazás menetrendhez kötött, sok helyen a rendszer elavult, korszerűtlen. A vasút hátrányai közzé sorolják azt is, hogy nemzetközileg a szabványosítás nem teljes körű, ugyanis eltérőek a nyomtávolságok, valamint az áramrendszerek és a különböző biztosítóberendezések.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában