A rokonlányoknál is állítottak a legények

 Általában nyírfából készült színes szalagokkal feldíszített májusfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Székelyföldön inkább fenyőfából készítették a májusfát, hisz ebből volt bőven, de maga az ünnepi része szinte megegyezik a többi régió bevett szokásaival. Több helyen nem sudár fákat, hanem csak egyszerű gallyakat használtak, természetesen azokat is feldíszítették.

A májusfával kapcsolatos népszokásról első hazai adatunk 1502-ből való, mégpedig Temesvári Pelbárt ferences szerzetes jóvoltából, aki erről részletesen ír latin nyelvű feljegyzésében.

A májusfa néprajzi eredete

A szokás eredetéről az 1867-ben kiadott „Magyarországi népszokások” című könyvében ez olvasható:

"Szent Jakab és szent Fülöp midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbéli cselekményéért a pogányok tisztátalan személynek nyilváníták, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt Szent Jakab apostol napja virradójára (május 1-jén)”.

A májusfát a kerítésoszlophoz rögzítették éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Legtöbbször az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes községekben a rokonlányoknál is állítottak a legények. A májusfák készítése mindig a legények feladata volt. Éjszaka vágták ki az erdőn a fát, majd május elsejére virradó-ra többnyire titokban állították fel a helyi szokásnak megfelelően a lányos házakhoz, illetve a középületek, kocsmák elé. Egyes tájegységeken a legény így adta tudtára a kiszemelt lánynak, hogy udvarolna neki. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte. A lányok sok helyen ilyenkor kimentek és borral illetve kaláccsal vendégelték meg a májusfát állító legényeket.

Fontos megemlíteni, hogy a májusfa felállításának legjellemzőbb, hagyomány szerinti időpontja a május 1-jét megelőző nap délutánja, vagy estéje volt.

A májusfa kitáncolása

Ez mindig a májusi hónap utolsó szombatján történik, ezért a májusfák kidöntése együtt jár a különböző nagyobb ünnepélyességgel és táncmulatsággal. A lányos háznál állított fát ugyanaz a fiútársaság dönti ki, mint akik állították. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, illetve a májusfára való mászás. Ez utóbbi akkor volt különösen nehéz, ha a májusfa lehúzott kérgű és magas volt. Persze ezt többen is megpróbálták, hisz az a legény, akinek ez sikerült az elnyerte a fa tetejére erősített üveg italt is. Egyes helyeken ezt is megtréfálták, ugyanis az üvegbe paprikás vizet tettek, de ez csak a legvégén derült ki, ami további vidámságot eredményezett.

Több magyarországi településen a májusfa állítás hagyományőrző rendezvényként éledt újjá, főleg a rendszerváltást követő időszakban és mindez hozzájárul régi népi szokásaink megtartásához és felelevenítéséhez.

Májusfa állítás.

A májusfa, vagy ahogyan régen hívták májfa a természet újjászületésének a szimbóluma, ezért a mindenkori ifjúság szerte Európában, így hazánkban is ahol csak tehették, éltek ezzel a hagyománnyal és felállították a májusfát. Általában nyírfából készült színes szalagokkal feldíszített májusfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. Székelyföldön inkább fenyőfából készítették a májusfát, hisz ebből volt bőven, de maga az ünnepi része szinte megegyezik a többi régió bevett szokásaival. Több helyen nem sudár fákat, hanem csak egyszerű gallyakat használtak, természetesen azokat is feldíszítették.

A májusfával kapcsolatos népszokásról első hazai adatunk 1502-ből való, mégpedig Temesvári Pelbárt ferences szerzetes jóvoltából, aki erről részletesen ír latin nyelvű feljegyzésében.

A májusfa néprajzi eredete.

A szokás eredetéről az 1867-ben kiadott „Magyarországi népszokások” című könyvében ez olvasható:

"Szent Jakab és szent Fülöp midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbéli cselekményéért a pogányok tisztátalan személynek nyilváníták, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt Szent Jakab apostol napja virradójára (május 1-jén)”.

A májusfát a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Legtöbbször az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes községekben a rokonlányoknál is állítottak a legények. A májusfák készítése mindig a legények feladata volt. Éjszaka vágták ki az erdőn a fát, majd május elsejére virradó-ra többnyire titokban állították fel a helyi szokásnak megfelelően a lányos házakhoz, illetve a középületek, kocsmák elé. Egyes tájegységeken a legény így adta tudtára a kiszemelt lánynak, hogy udvarolna neki. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte. A lányok sok helyen ilyenkor kimentek és borral illetve kaláccsal vendégelték meg a májusfát állító legényeket.

Fontos megemlíteni, hogy a májusfa felállításának legjellemzőbb, hagyomány szerinti időpontja a május 1-jét megelőző nap délutánja, vagy estéje volt.

A májusfa kitáncolása.

Ez mindig a májusi hónap utolsó szombatján történik, ezért a májusfák kidöntése együtt jár a különböző nagyobb ünnepélyességgel és táncmulatsággal. A lányos háznál állított fát ugyanaz a fiútársaság dönti ki, mint akik állították. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, illetve a májusfára való mászás. Ez utóbbi akkor volt különösen nehéz, ha a májusfa lehúzott kérgű és magas volt. Persze ezt többen is megpróbálták, hisz az a legény, akinek ez sikerült az elnyerte a fa tetejére erősített üveg italt is. Egyes helyeken ezt is megtréfálták, ugyanis az üvegbe paprikás vizet tettek, de ez csak a legvégén derült ki, ami további vidámságot eredményezett.

Több magyarországi településen a májusfa állítás hagyományőrző rendezvényként éledt újjá, főleg a rendszerváltást követő időszakban és mindez hozzájárul régi népi szokásaink megtartásához és felelevenítéséhez.

Felhasznált irodalom: Magyar néprajzi lexikon III. Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1980.

Gulyás Éva: Májusfa a magyar néphagyományban - In: Múzeumi Levelek (Damjanich múzeum) Szolnok, 1987

Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Budapest, Szent István Társulat, 1938)

Csicsáky Imre: A májusfa eredete - In: Katholikus Hetilap (szerk. Ágoston Antal), 1879.