Év embere, Év sportolója

2023.03.10. 17:58

Mindegyikük kiemelkedő teljesítményt nyújt, ehhez pedig gratulálunk nekik! - galériával

Február elején hirdettünk meg az Év embere, valamint az Év sportolója versenyt a duol.hu online felületünkön.

Molnár Emese

Fotó: Laczkó Izabella

Az olvasók szavazhattak arról, hogy ki kapja meg ezeket a címeket. A jelöltek listáját szerkesztőségünk tagjai állították össze. Véges volt a keret, így igyekeztünk a 2022-es esztendőre fókuszálva a legjobb, legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó személyeket és csapatokat kiválasztani. Az eredményhirdetést, a díjátadót egy ünnepség keretében rendeztük meg pénteken délután a Campus étteremben. Ide vártuk nemcsak a nyerteseket, hanem minden jelöltet, hiszen mindegyikük a maga területén olyan kimagaslót alkotott, illetve olyan példaértékű tevékenységet végez, amiért elismerés és köszönet jár nekik.

Fotók: Laczkó Izabella

Az ünnepségen elsőként Várkonyi Zsolt főszerkesztő üdvözölte a prominens vendégeket. Mint mondta, maga a szavazás eredménye túlmutat a jelöltek személyén, sokoldalúságán, nagyszerűségén.

- Gyakorlatilag közösséget is építünk azzal, hogy ennyi ismert és tisztelt embert össze tudunk hozni olvasóink számára. Mindenképpen köszönöm valamennyi versenyzőnek a részvételt, visszavárjuk őket jövőre is, a győzteseknek pedig ezúton is gratulálok olvasóink és stábunk nevében is! - mondta Várkonyi Zsolt.

 

A köszöntők után kollégánk, Balogh Tamás vezette a ceremóniát a rendezvény háziasszonyával, a Tündérszépe verseny Fejér vármegyei győztesével, Mészáros Rékával. Egy korábbi cikkünkben már megírtuk, de következzen most is a végeredmény. Az Év embere díjat Pribil Sándor, a Vérlovagok alapítója, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány elnöke vehette át. Az Év sportolója címet négy kategóriában adományoztuk. A legjobb női sportolónak járó díjat Nyikos Veronika birkózónak ítélték oda olvasóink. A legjobb férfi sportoló elismerést Kovács-Seres Hunor úszó kapta. A legjobb női csapatnak a DAC kézilabda csapatot választották. A legjobb férficsapatnak járó díjat a DKSE U19-es röplabda csapata kapta. Az év edzőjének Kiss Károly birkózó edzőt választották meg.

Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek! Köszönjük a szavazatokat az olvasóknak, és külön köszönet illeti az Ibolya Virágüzletet is! Az eseménynek a Campus étterem adott otthont. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában