Interjú Szabó Vendellel

2023.02.12. 11:30

Bizalmat kért és bizalmat szavazott az új rendőrkapitány

Magyarország déli szegletéből, Bács-Kiskunból került Fejér vármegyébe az új – 2022 szeptemberében megbízott – rendőrfőkapitány. Szabó Vendel ezredessel beszélgettünk kiemelt járásokról, pozitív benyomásokról, a rendőri jelenlét fontosságáról, a rend­őrök védelméről és a kibertér mélységes bugyrairól is.

S. Töttő Rita

Szabó Vendel rendőrfőkapitány még ismerkedik Fejér vármegyével

Fotó: S. Töttő Rita

– Beiktatása óta eltelt pár hónap, így már van tapasztalata, milyen szervezeti felépítést kapott, milyen esetleges változtatások váltak szükségessé. 
– Szeptember elsejétől kerültem a Fejér Megyei, most már Vármegyei Rendőr-főkapitányság élére. Bács-Kiskun megyében kezdtem, ahol a 27 és fél éves rendőri pályafutásom során bűnügyi területen dolgoztam. 18 évig gazdaságvédelmi területen, az utolsó 10 évet pedig bűnügyi főkapitány-helyettesként vittem. Ez egy másik régió… Ez a Dunántúl, ahol mások az emberek, mások a szokások. Nagyon tetszik ez a vármegye, egyrészt a földrajzi elhelyezkedése, a fekvése, másrészt az emberek habitusa, valamint maga a város, Székesfehérvár is. Szilveszter óta pedig feleségemmel együtt itt lakom Székesfehérváron. Egy jól működő főkapitányságot ismertem meg. Ami nagy különbség, hogy Bács-Kiskunban nemcsak a főkapitányság, hanem a bűn­ügyi terület munkáját is jelentősen meghatározták az illegális migrációval kapcsolatos feladatok. Ezek itt, egy belső vármegyében szintén jelentkeznek, de messze nem olyan mértékben, mint amilyenben Bács-Kiskunban megszokottá vált sajnos az elmúlt években, különösen 2015 óta. Nagy különbség továbbá a jóval jelentősebb mennyiségű rendezvénybiztosítás – különös tekintettel a kiemelt sportrendezvényekre, hiszen ebben a vármegyében nagy hagyományai vannak a sportnak, a tömegsportnak is, a futball, de a jégkorong, a kosárlabda területén egyaránt. Ezzel kapcsolatban jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezik a Fe­jér vármegyei állomány, ezen a téren mindenképpen tanulnom is kell, hiszen a szakmát értő és lojális csapatot ismertem meg a főkapitányságon. Nem terveztem személyi változásokat, hiszen nem láttam szükségét. Célom, hogy ismerje meg a vezetői állomány a habitusomat, és én is megismerjem az állományt. Bizalmat kértem és bizalmat szavaztam a csapatnak. Egy jól működő szervezet élére kerültem tehát. Nyilván az élet hozott olyan helyzeteket, amikor szükségesek voltak a személyi változások. A korábbi rendészeti rend­őrfőkapitány-helyettes – Vörös Ferenc rendőr ezredes – például Békés vármegye élére került rendőrfőkapitánynak, szintén szeptembertől. Nyilván az ő pótlásáról gondoskodni kellett. 

– Ezek már megtörténtek, nyilvánosak, milyen váltásokról van szó? 
– Kaposvári Károly rendőr alezredes, a korábbi közlekedésrendészeti osztály vezetője a megbízott rendészeti rend­őrfőkapitány-helyettes. Illetve a dunaújvárosi rendőrkapitányság vezetője, Suszter Tamás rend­őr ezredes pedig egy szintén megtisztelő felkérést kapott: novembertől a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettesi beosztását látja el. Így ott is gondoskodni kellett a váltásról: korábbi helyettese, Törköly László rendőr alezredes a megbízott kapitányságvezető. 

– Mindezek mellett is ismerkedik a környezetével? 
– Azt gondolom, hogy a főkapitányság állománya iránt a lakosság bizalma elég magas. Az év végén járási közbiztonsági fórumokon volt alkalmam minden járásban polgármesterekkel, együttműködő szervezetek vezetőivel is találkozni, beszélni az együttműködés rendszeréről. Az első benyomásaim pozitív visszacsatolásait igazolták az önkormányzatok, társhatóságok részéről, ami azt mutatja, Fe­jér vármegyében a rendőrség – figyelembe véve a lakosság és az önkormányzatok igényeit is – nagyon jó együttműködésben tette a dolgát eddig is. Azt gondolom, a legfontosabb: a lakossági bizalom megőrzése és erősítése. Továbbá az, hogy a megfelelő közrendet, közbiztonságot tudjuk garantálni Fejérben a továbbiakban is. 

– Több, országosan is kiemelt turisztikai cél is található nálunk. Gondoljunk csak a Velencei-tóra és térségére, a Vértesre és Székesfehérvárra. Sikerült-e már bűnügyi szempontból feltérképeznie ezeket a területeket? 
– Nem csak bűnügyi területen fontos ez. Turisztikai szezonban egyéb rendezvényekre fel kell készülnie a rendőrség minden szolgálati ágának arra, hogy az idelátogató turisták is biztonságban érezzék magukat. A Velencei-tó térsége nyilván ilyen kiemelt és frekventált terület, de ilyen az Ozora fesztivál is. Ez utóbbit például már volt alkalmam megnézni, nagyon profin biztosította a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egységben gondolkodik a főkapitányság vezetése, ami azt jelenti, hogy ha egy kapitányság illetékességi területén pluszerőre, reagáló képességre van szükség, akkor azt kölcsönösen biztosítják egymásnak a rendőrkapitányságok és a főkapitányság állománya is. Ha szükség van arra, hogy a saját erőn felül – esetleg a Készenléti Rendőrségtől vagy szomszédos vármegyéktől – kérjünk támogatást, akkor meg is kapjuk ezt a segítséget. Ez rugalmasan működött, és ezután is így lesz. Például egy kiemelt futballmérkőzés biztosításához a Készenléti ­Rendőrségtől rendszeresen kértünk és meg is kaptuk azt az erőt, amivel megnyugtatóan és biztosan tudjuk garantálni a mérkőzésre látogatók biztonságát, nyugalmát. 

– Vannak-e olyan területek Fe­jér vármegyében, ahol komolyabb odafigyelés szükséges? 
– Minden főkapitányság területén vannak olyan helyzetek, események, amelyekre jobban oda kell figyelni. A Fe­jér Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén Ercsi és Enying térségére kiemelten kell figyelnünk. Ezt megerősítették a járási közbiztonsági fórumon a polgármesterekkel történő eszmecserék során az önkormányzatok is. Továbbá azt is, megfelelő erőt, figyelmet fordítottunk ezekre a településekre is. 

– Merthogy mit mutattak a bűn­ügyi statisztikák, miért fontos ez? 
– A bűnügyi statisztikai adatok nyilván fontosak, de fontos az is, a lakosság hogyan érzi magát a lakókörnyezetében. Ha például rendszeres illegális hulladékelhelyezés vagy kiemelt bűncselekmény történik, ami a lakosság biztonság­érzetét zavarja, és határozott intézkedést várnak el, kérnek tőlünk, akkor nekünk erre a megfelelő lépéseket kötelességünk megtenni. Azt gondolom, a rendőrség működése nem független a társadalmi helyzetektől, változásoktól – nekünk is együtt kell élnünk a lakossággal, követni szükséges a társadalmi folyamatokat, és ezekre megfelelő választ kell adni. Csak egy példa, amely nem is település- vagy járásfüggő: a kibertérben elkövetett bűncselekmények egyre gyakoribbak. Ezekre fel kellett készülnünk, e helyzetek kezelésére a kollégák képzésével, összehangolt, országosan koordinált ügyfeldolgozással hatékonyabbá kell tenni a felderítési rendszerünket. Másrészt pedig, ha új jelenségről, módszerről kerül hozzánk információ – akár a büntetőeljárások adataiból –, a megfelelő módon tájékoztatni kell a lakosságot a megelőzés érdekében. 

– A közösségi médiafelületeken gyakran félinformációk vagy éppen dezinformációk látnak napvilágot. Ahogy látom, a rendőrség is igyekszik lépést tartani, de mit tart fontosnak ebben az óriási, átláthatatlan kommunikációs dömpingben? 
– A közösségi tereken sokszor kerülnek elő olyan események, „hírek”, amelyek meg­alapozatlanok, nem megbízhatóak. Fontosnak tartom, hogy a rendőrségi tájékoztatás hiteles, pontos és gyors legyen. Nyilván minden olyan, közbiztonságot érintő információra, amely a közösségi médiában terjed, igyekszünk minél gyorsabban megalapozott választ adni. A közösségi média olyan felület, ahol valótlan információk is elharapózhatnak. Kiemelt feladatomnak tartom, hogy a lakossági tájékoztatás még magasabb szintre kerüljön. 

– A legutóbbi, sajnálatos rend­őrgyilkosság apropóján merül fel a kérdés: akár vármegyei, akár országos szinten lenne-e szükség a rendőrök védelmének erősítésére? 
– A konkrét esetben ügyészségi nyomozás van folyamatban. Általánosan a kollégáim határozott, szakszerű és jogszerű intézkedéseinek biztosítása érdekében nagyon fontosnak tartom, hogy az állomány felkészítése, képzése naprakész, magas színvonalú és folyamatos legyen. Fejér vármegyében korábban is olyan kiképzők segítették ezt a munkát, akik az állomány magabiztos és rutinszerű intézkedéseinek támogatására magas színvonalú képzéseket tartottak. Azt gondolom, ez a kulcsa és garanciája annak, hogy amikor a rendőrök egy-egy intézkedést megkezdenek, akkor biztosak legyenek benne, hogy azt jogszerűen, szakszerűen, arányosan végig is tudják vinni. 

– Az elmúlt évtizedekben tapasztalható volt a rendőrségen belül – Fejérben is – a rendszeres „vezetői körforgás”, vagyis bizonyos időszakonként a kapitányságok, rendőrőrsök vezetői továbbléptek, helyükre új vezetők jöttek máshonnan, más beosztásból. Hogyan szolgálja ez a rendőri szervezet munkáját, felépítését? 
– Ahhoz, hogy egy szervezet jól és hatékonyan működjön, fontos a stabilitás – én ezt nagyon lényegesnek tartom. Viszont a szervezeti érdekek szem előtt tartása, a hatékonyság és innováció vagy szakmai előmenetel vonatkozásában is egy-egy beosztásban hosszú időt eltöltő vezetőnek, illetve elsősorban a szervezetnek előnyére válik, ha másik beosztásban is kamatoztathatja tudását. Változtatásokat, esetleg impulzusokat tud vinni egy-egy szervezet működésébe, ami annak előnyére válik. 

– Ha már stabilitás, ön hosszú távra tervez Fejér vármegyében, Székesfehérváron? 
– November 1-jétől 5 évre, határozott időre szól a kinevezésem. Miután ideköltöztem a feleségemmel, a tervem az, hogy ezt az időszakot természetesen itt töltöm. 

– Székesfehérvár a máshonnan érkező főkapitány szemével milyen? 
– Székesfehérvár, mint város, bennem nagyon pozitív benyomásokat keltett. Egyrészt a polgármester úr habitusa, hozzáállása, stílusa magával ragadó. Továbbá látszik a városon, hogy gondoskodó vezetői gárda működteti. Tiszta, sok rendezvénnyel, megemlékezéssel teli város, ahol többször tapasztaltam meg azt a fehérvári, vármegyei vezetői összetartást, ami nagyon fontos ahhoz, hogy jól működő társadalomban éljen az ember. Nem véletlen, hogy Fehérvárra költöztem, jól érzem itt magam mint fehérvári lakos. Fontosnak tartom, hogy rend­őri vezetőként a város közbiztonsága is magas szinten maradjon a város minden területén. A megfelelő közterületi rendőri jelenlét tehát meghatározó szempont számomra. Szilveszter délutánján költöztünk, a szilveszteri éjszakát már itt töltöttem Székesfehérváron. Éjfélkor a téren a fehérvári lakosok között a feleségemmel számoltunk vissza és koccintottunk az új évre. Nagyon mély nyomokat hagyott bennem az, hogy még a hajnali órákban sem nagyon láttam eldobott szemetet, randalírozó embereket. Az első benyomásaim egyike tehát az volt, hogy a székesfehérvári lakosok figyelnek a környezetükre. 

– Talált-e már olyan kötődéseket, hobbit Székesfehérváron, Fejérben, amelyektől a következő benyomások is pozitívak maradhatnak? 
– Korábban nem volt semmilyen Fejér vármegyei kötődésem, így most ismerkedem – elsősorban a kollégákon, illetve az együttműködő szervezeteken keresztül – a környékkel. Színházba, hangversenyekre például biztosan fogok járni, most vettem bérletet. Illetve a város közéletével olyan kapcsolatot alakítok ki, hogy részt tudjak venni a civil életben is. A rendezvényekre, amelyekre meghívnak, igyekszem elmenni – és nemcsak a sportrendezvények biztosítása érdekében, hanem egyébként is. Ahogy mondtam, feleségemmel érkeztem. Gyerekeim már felnőttek, ők nem jöttek velünk, így a család szempontjából más változás nincs. Hobbim a kirándulás, fotózás, a környéken tehát számos felfedeznivaló vár még ránk. 
(Forrás: feol.hu) 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában