Kaizler Gitta festőnő

2022.12.01. 15:00

Történelmi betekintés Pentele egykori életébe

Dunaújváros - Advent első vasárnapján rendezték meg Kaizler Gitta festőművész kiállításmegnyitóját és könyvbemutatóját a dunaújvárosi evangélikus templomban a Pentele Baráti Kör közreműködésével.

Török Tímea

Kaizler Gitta festményeiből nyílt kiállítás szombaton Fotó: a szerző

A festőművész már visszatérő vendégnek számít a templom galériájában, hiszen számos alkalommal nyílt már tárlata a helyszínen. A képeken látható lenyűgöző portrék, táj- és életképek mellett történelmi betekintést nyerhetünk az egykori Pentele házairól, utcáiról. A festő képeiből sugárzik a gyökerekhez való kötődés fontosságának érzése. 

Stermeczki András evangélikus lelkész kedves szavakkal üdvözölte a kiállításmegnyitó vendégeit. A házigazda a kiállítás időpontjával kapcsolatban hangsúlyozta az advent jelentőségét. Mint elmondta, az nem a várakozás, hanem az eljövetel ideje. Ezt követően a festőnő unokájának – Kaizler Ákosnak – művészi zongorajátékát hallhattuk, majd Szente Tünde osztotta meg a gondolatait a résztvevőkkel. 

A művészettörténeti alapossággal komponált összegzés méltatta az alkotó munkásságát, kitért a művek jól megválasztott szín- és formavilágára. Részletezte az Ady Endréhez fűződő családi kapcsolatot, továbbá bemutatta a művész képeiből készült – az esemény során debütáló – gyűjteményes albumot is. Ezt követte Baranyi-Kásás Ágnes elemzése, amelyben Kaizler Gitta technikai megoldásait, finom ecsetkezelését és a képek üzeneteit emelte ki. 
Végül Sikóné Nagy Ágnes tolmácsolásában két nagyszerű verset hallgathatott meg a kiállításmegnyitóra érkezett művészetkedvelő közönség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában