Látványos kémiaórával tették még vonzóbbá talán leghíresebb és eredményesebb tagozatukat

2022.11.23. 17:00

Felgyújtották a vendégeiket a Pannonosok - galériával

A Pannon Oktatási Központ nyílt hetének egyik leglátványosabb, mindenki számára nyitott tanóráját tartották meg tegnap délelőtt.

Balla Tibor

A tanteremben színes folyadékok, gőzök, gázok, apró robbanások, kisebb és nagyobb lángok uralkodtak, és bizony a vendégeket is felgyújtották. Ők azonban nem ijedtek meg, hiszen ők maguk jelentkeztek, hogy Mucius Scaevolaként tűzbe tegyék a kezüket. Mindenki megnyugodhat, épségben és maradandó élményekkel távozott mindenki, aki csak részt vett az órán.

Három tanár is képviseltette magát a kémia tagozatot népszerűsítő eseményen.  Dóra Ádám vitte a prímet, ő magyarázta el és vezényelte le a kísérleteket, míg Kiss Tibor és Gyöngyösi Dorottya a háttérben maradtak. A vendégeken kívül a “belsős” diákok is részt vettek megfigyelőként és közreműködőként is az órán, ők azok, akik vegyészek, orvosok, gyógyszerészek szeretnének lenni, és ehhez választották előtanulmányként, alapozóként ezt a szakirányt.

De milyen kísérletek is azok, amelyek a kémiát kívánatossá teszik? Az egyik leggyakrabban használt, amikor a szárazjég forró vízben szublimál, és a keletkező széndioxidhoz tapadó vízpára látványos felhőkben száll alá. Még a rosszul oldódó anyagok csapadékait is lehet látványos szemléltetéssé formálni,  ha például a szulfát és báriumionok egyesülésekor hófehér csapadék keletkezik, vagy amikor a Fe3 ionok és tiocianát ionok keveréke vérvörös, a nikkel hidroxid almazöld csapadéka hasonlítható össze az ólomionok és a szulfidionok reakciójából koromfekete csapadékkal, de több összetevőből a Pannon színeit is sikerült elővarázsolni. Több kísérletnél is elsötétítettek, olyan látványos fényjelenségekkel járt együtt., mint például, amikor a vulkanikus tevékenységet szemléltették.

A legijesztőbb egészen biztosan az volt, amikor Dóra Ádám kijelentette: Fel fogunk gyújtani titeket! A vállalkozókedvűek vízbe mártották a kezüket, majd felmarkoltak egy kis PB gázból fújt habot, amit meggyújtva azok méretes lánggal elégtek néhány pillanat alatt. Ebből is látszik, a kémia is teli lehet izgalommal.

 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában