Közgyűlés

2022.11.18. 14:00

Egy új korszak közeledik

Csütörtökön délelőtt tartotta összejövetelét a Fejér Megyei Közgyűlés. A 106 település érdekeit képviselő döntéshozó testület már most előkészíti a terepet az új korszakra, amikor már a megye vármegye, a megyei közgyűlés pedig Fejér Vármegyei Közgyűlés lesz.

Palocsai Jenő/FMH

Molnár Krisztián megyei elnök Forrás: Pesti Tamás / FMH (archív)

Fotó: Pesti Tamás

A közgyűlésen a húsz megyei képviselőből 19 megjelent, így határozatképesen álltak neki a döntések meghozatalának. A napirendi pontok ismeretében feltettük a kérdést Molnár Krisztiánnak. A közgyűlés elnöke azt mondta: -Jogszabályi kötelezettségünknek megfelelően technikai döntéseket hoztunk a mai napon, módosítva az SZMSZ-t, a belső rendeleteket, illetve ezeket a névváltozásokkal összefüggésben aktualizáljuk. Mint tudjuk, Fejér Vármegyei Önkormányzat leszünk január elsejétől, ennek megfelelően minden belső rendeletet, díjat, kitüntetést ezen a séma szerint kell átalakítani.

A napirendi pontok gazdasági kérdéseket is érintettek. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott az elnök: -Részidős gazdasági beszámolók is kerültek a döntéshozó testület elé. Áttekintettük a megye gazdálkodását és jó hír, hogy sokszorosa a bevételi oldal a kiadásinak, köszönhetően a pályázatoknak, a különleges gazdasági övezetnek és a nyitóegyenlegnek, ezért úgy látjuk, hogy stabil, kiegyensúlyozott gazdasági évnek nézünk elébe, nagyon komoly megtakarításokkal. Ezekre szükség is van ebben a nehéz gazdasági helyzetben, ami az elhibázott uniós szankciós politikának köszönhető.

A nyílt ülés után a megyei képviselők számára zárt ülést rendelt el a közgyűlés elnöke, aki annyit elárult, hogy a zárt ajtók mögött különböző többletforrások biztosításáról döntöttek, különböző projektek esetében. Ezek között szerepel Mór és Martonvásár. A két nagyobb település esetében városfejlesztési stratégiákat is elfogadtak.

Bár a tanácskozás zárt szakaszában pályázati forrásokkal kapcsolatos, támogató döntéseket is hoztak különböző pályázati források kapcsán, azok részleteit a megyei vezető nem árulta el, mert őt is köti a titoktartás.

Volt jótékonysági része is a napnak, kezdte Molnár Krisztián, aki úgy folytatta: -A mai napon olyan jelképes, de mégis fontos dolgokban is döntést hoztunk, mint például a SZETA, vagyis a Szegényeket Támogató Alapítvány 300 ezer forintos támogatása. Ennek az az oka, hogy szeretnénk a rászorulóknak, így karácsonyhoz közeledve, segélycsomagokat osztani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában