Egy kép a múltból (11. rész) – balatoni vitorlás

Mivel Balatonszéplakon volt két vasműs üdülő, a vitorlásklub által beszerzett két B-16-os B kategóriás vitorláshajónak a siófoki kikötő lett az otthona. A klub tagjai megszerezték a hajók vezetéséhez szükséges engedélyt, és rövidebb-hosszabb időre jelképes áron „kibérelhették” valamelyiket. Pár évvel később csatlakozott a „flottához” egy A kategóriás Balaton 24-es, majd még néhány esztendőt követően egy Balaton 31-es vitorlás is. 
 

A nagyobb hajók érkezése után a kisebbekre kevesebb igény mutatkozott, és könnyebben lehetett bérelni akár hosszabb időre is. Erős balatoni kötődése miatt apukám a kezdetektől fogva tagja volt a klubnak, és nagyon hálás vagyok neki, hogy tőle tanulhattam meg a vitorlázás alapfogásait. Az első vitorlázásunk hetvennyolc nyarán volt. Egy nap elment arra, hogy fel tudjuk szerelni a hajót, és megcsináljuk vele a legegyszerűbb manővereket. Kicsit „út volt az ismeretlenbe”, de nagyon szórakoztató. A nagy forgalmú siófoki kikötőből igazi kihívást jelentett a ki- és behajózás segédmotor nélkül. Amikor már több tapasztalat és ismeret volt a birtokunkban, egy-két hétre is elvittük valamelyik Kohászt Alsóörsre. Apukám készített egy nagy bóját, és ahhoz kötöttük ki a hajót. A B kategóriás hajókkal piros (ma másodfokú) jelzés esetén tilos volt kihajózni, ami akkor járt nehézséggel, amikor időre kellett Siófokra visszavinni a hajót. Akadt olyan nyár, amikor a piros jelzés ellenére nekivágtunk az Alsóörse–Siófok útnak, és az erős északi szélnek köszönhetően a menetrend szerinti hajó sebességével haladva negyven perc alatt „rohantunk” át a déli partra. Szerencsénkre büntetés nélkül úsztuk meg a kalandot. 
A ´90-es évek változásai átírták a balatoni vitorlázás korábbi lehetőségeit, és manapság már nehezebb hozzájutni ehhez a remek kikapcsolódási formához.