Szent Pantaleimon zarándoklat

2022.07.30. 18:08

Nem puszta gyaloglás, belső utazás is egyben

Nemcsak egy közös gyaloglás a Mezőföldön át, hanem egyfajta belső utazás is – így vélekednek többen is azok közül, akik részt vettek az idei Szent Pantaleimon zarándoklaton szombaton.

Molnár Emese

Fotó: Laczkó Izabella

Fotó: LI

Ezt a közösségi programot a Beloianniszi Szent Demeter Görögkeleti Egyházközösség és a Pentele Hagyományőrző Egyesület szervezi már évek óta. Immáron hetedik alkalommal hirdették meg a gyalogos zarándoklatot, de idén másodjára megfordították az irányt: a Beloiannisz-Dunaújváros útvonal helyett városunkból indultak a résztvevők a hellenofil településre. Mint azt Katona László Prodromosz, a beloianniszi templom parókusa a kora reggeli gyülekező alatt elmondta, a változtatásnak csupán annyi az oka, hogy így egy meghitt ünnepségen fogadhatják templomukban a zarándokokat, és lehetőség van megpihenniük, feltöltődniük, beszélgetni egymással.

Nem kis távról van szó, körülbelül 33 kilométert tesznek meg a résztevők a zarándoklat során. Útközben több helyszínen is megállnak, ahol csatlakozhatnak mások is menethez, illetve, ha lehetőségük van rá, templomokat is felkeresnek. Rácalmást, Kulcsot, a Czigler tavat, és Iváncsát is érintették az útjuk során.

A gyalogos zarándoklatot mindig Szentirmai Róbert atya vezeti, így volt ez most is. Az atya elmondta, Kalota József, a beloianniszi templom néhai parókusa kezdeményezte annak idején a zarándoklatot azzal a céllal, hogy megemlékezzenek a Szent Pantaleon monostor szerzeteseiről. A gyógyító vértanú fontos alakja a görögkeleti egyháznak is, nekünk pedig névadónk, hiszen Pantaleon nevéből ered a Pentele, Dunapentele elnevezés. Kortörténeti dokumentumok is bizonyítják, hogy annak idén egy monostor állt a Szalki-sziget északi részénél, amelynek védőszentje Szent Pantaleon volt. Így kapcsolódik össze a görögkeleti egyházközség és Dunaújváros történelmi szála, amelyet ez a zarándoklat is hivatott a köztudatban fenntartani.

Mivel a zarándoklattal az elhunyt szerzetesekről emlékeznek meg, éppen ezért egy halotti emlékszertartással kezdődött a program a volt komp kikötőnél, amelyet Katona László Prodromosz, Szentirmai Róbert és Füzesi Zsolt, a kecskeméti Szentháromság Templom papja tartott.

Dr. Baráth Károly (aki a kiváló orvostudományi munkássága mellett elhivatott a kultúra, a hagyományok és a helytörténet ápolásában, valamint a vallási értékek közvetítésében) könyveket ajándékozott az egyházi vezetőknek, megköszönve azt, hogy év, mint év megszervezik ezt a zarándoklatot. Az ikonfestészet enciklopédiájának egy-egy példányát adta át számukra, amelyben Szent Pantaleonról is írnak.

Ezután már az induláshoz készülődtek a zarándokok, köztük Terekiné Rendes Éva. Ő a szervezésből is kiveszi a részét, és mindig vállalja a mintegy 33 kilométeres táv megtételét. Érdeklődésünkre megosztotta, hogy a zarándoklat egy különleges érzést és élményt jelent számára: lehetőséget ad arra, hogy kiszakadjon az ember a hétköznapok forgatagából; hogy a hosszú út során elmélyüljön és új meglátásba helyezze gondolatait; ráébredjen vagy megerősítse abban, hogy kár felesleges dolgokon idegeskedni, egy életünk van, és igyekezzünk ezt pozitív élményekkel megtölteni. Mindezeket pedig hasonló gondolkodású, hozzáállású emberek között lehet megélni.

Szentirmai Róbert atya hasonló gondolatokkal szolgál minden érdeklődő vagy leendő zarándok számára: általában kevés ideje van az embernek arra, hogy egy kicsit magába forduljon, viszont erre alkalmat nyújt a zarándoklat, amely egy belső utazást is jelenthet. Ezzel együtt a társasági kapcsolatok építésére és ápolására is lehetőséget ad, a vallásos embereknek pedig a hitbéli elmélyülésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában