Díjátadó a Városházán

2022.06.10. 20:00

A pedagógusok több évtizedes munkáját ismerték el

Pénteken Pintér Tamás polgármester és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester átadták az idei pedagógus díjakat a Városháza „C” szárnyának rendezvénytermében.

Brousil Csaba

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: Zsedrovits Eniko

Az ünnepélyes díjátadó Futó-Mészáros Krisztina és Futó Gábor rövid énekes-gitáros műsorával kezdődött, három dalt adtak elő a díjazottak tiszteletére. Ezután Barta Endre mondott köszöntő beszédet. Hangsúlyozta, hogy a diákok szeretete és jó emlékezete segítheti a pedagógusokat abban, hogy a hétköznapok nehézségeit átvészeljék. Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a diákoknak a mai világban nem egyszerű felnőniük, sok kihívással néznek szembe ők is. Felnőtté válásuk útján viszont számíthatnak a szüleik és a pedagógusaik segítségére. Gratulált a díjazottaknak és megköszönte a pedagógusok évtizedek alatt elvégzett áldozatos munkáját és azt mondta bízik benne, hogy tíz-húsz év múlva is vonzó lesz az akkori pályaválasztó fiataloknak a pedagógusi pálya.
A köszöntő után következett a díjátadás és a méltatások sora. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díj azoknak a pedagógusoknak adományozható, akik a köznevelés területén és az oktatásában legalább 20 éve kimagasló, áldozatkész és önzetlen tevékenységet látnak el. Idén ezt az elismerést Horváth Éva a Arany iskola és Pók-Németh Katalin, a Vasvári iskola pedagógusa vehette át. 
A Dunaújváros Oktatásügyéért Díj azoknak a pedagógusoknak adományozható, akik legalább 20 éve kiemelkedő oktató – nevelő vagy segítő munkát végeztek. A díjat idén Pálné Kellner Márta, a Dózsa iskola igazgatóhelyettese, Szalai Ildikó, a Móricz iskola tanára, Tóth Géza, a Vasvári pedagógusa, Chrenóczy-Nagy Attiláné, a Dunaújvárosi Óvoda óvodapedagógusa és  Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője vehette át.
 

A Pedagógus Életpályáért Emlékérem minden olyan dunaújvárosi oktatási intézményből nyugállományba vonuló pedagógusnak adományozható, aki az oktató–nevelő munkában legalább 30 éven át eredményesen tevékenykedett. Idén ezt az elismerést Szeppesyné Azari Éva Beatrixnek, Baksa Juditnak, Rohonczi Istvánnak, Csibyné Vajda Tímeának, Móró Józsefnének, Gerencsér Tamásnak, Vadászné Kéri Adriennek, Józan Lajosnak, Simonné Nagy Zsuzsannának, Nagy Évának, Knódel Györgynek, Gubán Zsuzsannának, Józsáné Barabás Magdolnának, Juhász Bélánénak, Klamerusz Ilona Máriának, Mázikné Pomázi Ildikónak, Puskásné Hilbert Katalin Erzsébetnek és dr. Baráthné Süki Jolánnak ítélte oda a közgyűlés.
Az ünnepség rövid fogadással zárult, melyen Szántó Péter önkormányzati képviselő mondott pohárköszöntőt.

Méltatások:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában