Dunaújváros Egészségügyéért díj

2021.12.18. 10:00

Dr. Haász Cecília vehette át az elismerést idén

Csütörtökön közgyűlést tartott a képviselő-testület a városházán. Az ülés elején ünnepélyes keretek között átadták a Dunaújváros Egészségügyéért díjat, amelyet idén dr. Haász Cecília fogorvos vehetett át.

Brousil Csaba

Fotó: LI

A kitüntetett méltatása szerint dr. Haász Cecília 1963-ban született Dunaújvárosban, majd középiskolai tanulmányait befejezve Budapestre költözött, ahol a SOTE fogorvosi karán szerzett diplomát 1989-ben, majd két év múlva szakvizsgát tett fog- és szájbetegségekből. 

Tanulmányaival párhuzamosan a dunaújvárosi Építők úti fogászati szakrendelésen kezdett dolgozni mint körzeti fogorvos. 1995-től a dunaújvárosi kórház szájsebészeti szakrendelésén folytatta pályáját, és 2000-ben sikeres szakvizsgát tett. Kórházi évei alatt több szakmai kongresszuson is részt vett előadóként. 2014-től magánpraxisban dolgozik. 

Empatikussága és emberséges bánásmódja kiemelkedő, méltán vívta ki páciensei megbecsülését. Betegcentrikus szemléletével, szakmai elhivatottságával, feddhetetlen etikai magatartásával példát mutat a fogorvosi szakma képviselőinek. 

Szakmai munkájának ellátása során türelmes, segítőkész, a fogászati problémákkal hozzá fordulók rendkívül nagy tudású, a betegek egyéni problémáját sikeresen megoldó szakember kezelésében részesülnek. Megbecsült és köztiszteletben álló orvosa Dunaújvárosnak. „Betegközpontú életpályája, kimagaslóan humánus személyisége, a szakma iránti mindenkori alázata példaképül szolgálhat minden, a fogorvos szakmában dolgozónak. 

Dr. Haász Cecília átveszi a díjat Pintér Tamás polgármestertől Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Emberi, erkölcsi kvalitásai példamutatóak, kollegiális kapcsolatai széleskörűek és barátiak. Munkabírása rendkívüli, magatartása betegközpontú, kollégáival szemben korrekt és etikus. Mindennapi, felelősségteljes munkájával, emberi magatartásával, kiemelkedő szakmai tudásával, példamutató jellemével, szolgálatkészségével, az egészségügyben nélkülözhetetlen empáti­ájával sokat tett az orvoskar fejlődéséért, tekintélyének megtartásáért. Mindennapi munkáját orvosi rendelőjében a nyugalom, a fájdalommentes kezelés jellemzi. Minden egyes kezelés alkalmával fájdalom nélkül, elégedett páciensként, jó hangulatban hagytam el a rendelőjét” – vallott dr. Haász Cecíliáról egyik páciense, Kundakker Ferencné pedagógus. 

Dr. Vajda Gabriella úgy fogalmazott dr. Haász Cecíliát illetően, hogy a szakmai oldal mellett még fontosabb az emberi oldala: a segítő szándék és az empátia. Emberiessége nem csak a páciensei, az állatok iránt is példaértékű. Nagy állatbarát, állatmenhelyek és segítő szervezetek állandó támogatója. 

Wachterné Erika fogorvosi asszisztens 40 éve dolgozik dr. Haász Cecíliával. „Szavak nélkül is megértjük egymást, igazi csapatmunka a miénk. Dr. Haász Cecília munkájában a fő szempont a minőség, a segíteni akarás. Kiemelkedő szakmai felkészültsége, empatikussága teszi igazán szerethetővé. Betegeit legnagyobb tudása szerint látja el, de ezenfelül még a lelküket is ápolja, ennek érdekében pszichológiai tanulmányokat is végez. Mindenkor, mindenben számíthatunk rá.” 

Dr. Haász Cecília fogorvost Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a város lakosságának egészségügyi ellátása érdekében folytatott kimagasló szakmai tevékenységének elismeréseként Dunaújváros Egészségügyéért díjban részesítette. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában