végzősök szemével

2021.11.19. 14:00

Nyílt nap a nyolcadikosoknak a Széchenyi István Gimnáziumban

Amikor egy iskolát bemutatunk, fontosnak véljük, hogy a legrelevánsabb módon jussanak információkhoz az érdeklődő tanulók és szüleik. Ennek jegyében idén két 12. B-s tanuló referál a leendő széchenyiseknek tartott nyílt napról.

Kovács Kitti, Maczó Gerda

Kovács Kitti médiaelmélettel szeretne foglalkozni, jövőjét a médiában képzeli el, ezért az ELTÉ-n kíván továbbtanulni. Maczó Gerda vágya is ehhez a világhoz kötődik, ő a Corvinus Egyetem kommunikációs szakát választotta továbbtanulási lehetőségként. Írásukat ajánlja olvasóink figyelmébe Szücsné Dr. Harkó Enikő, a gimnázium igazgatóhelyettese.

Fotók: amatőr felvétel

Kisded makkbul termő tölgyfa

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium (SZIG) nyílt napját 2021. november 18-án rendezték meg. Nagyon érdekes volt számomra 4 év után újra részt venni az iskola nyílt napján, és most már személyes tapasztalataimmal hallgatni azt a megnyitót, amelyet az iskola igazgatója, Kratzmajer Zoltán tartott. Beszédében elmondta, hogy miért érdemes a SZIG-et választani. Elsőként azt emelte ki, amit én is nap, mint nap tapasztalok. Ebben az iskolában mindenki tehetség; „Kisded makkbul idővel termő tölgyfa lesz, ha jól gondozzák.” ­ – áll az iskolai szórólapokon Széchenyi István idézete. Ezt tanáraink is hasonlóan gondolják, így, ha valakiben látják a tehetséget és az ambíciót, akkor annak a tanulónak rengeteg versenyt és egyéb lehetőséget kínálnak, abból a célból, hogy tapasztalatot szerezzenek és kipróbálhassák magukat.

Ezen kívül a gimnázium képzési formáit is bemutatták. A következő évben öt képzés közül tudnak választani a négy évfolyamos gimnáziumba érkezők. Ezek az általános, a matematika-fizika, az angol, a német és a humán „tagozatok”. Miden képzésre egy írásbeli vizsgát kell tenni 2022. január 22-én, amelyre 2021. december 03-ig lehet jelentkezni.

Amellett, hogy szakmailag tapasztalt és felkészült tanárok készítenek fel bennünket a közép-és emelt szintű érettségire, sok programmal színesítik a hétköznapjainkat. Ilyenek a különböző iskolai szakkörök vagy a művészeti csoportok, programok külföldi partnerkapcsolatok, egyéb kirándulások.
Ezt követően az érdeklődők tudtak kérdezni, majd különböző mini órákat megtekinteni.

Emlékszem, amikor én álltam választás előtt, akkor nagyon vonzott a Széchenyi, de mindenkitől azt hallottam, hogy egy nagyon nehéz gimnázium, és „vért kell izzadni a jó jegyekért”. Végzősként azt tudom mondani, hogy tényleg sokat kell tanulni, ha az ember jó eredményeket akar, de sosem kellett „vért izzadni”, és nem gondolkodtam el azon, hogy iskolát váltsak, mert nagyon-nagyon megszerettem ezt a helyet, a közösséget és a tanárainkat is. Ha valaki felsőoktatásba szeretne menni, akkor itt a legjobb alapokat kapja meg hozzá.

Végül pedig csak annyit mondanék, hogy én teljes szívemből ajánlom mindenkinek, aki elgondolkodott azon, hogy itt szeretne tanulni.

(Kovács Kitti)

A városon kívülről is sokan érdeklődnek a gimi iránt

A gimnázium falai között összegyűlt, több mint 100 érdeklődő diák közül kérdeztünk meg néhányat a továbbtanulással kapcsolatban. Meséltek nekünk, többek között rövid- illetve hosszútávú terveikről, a benyomásaikról az iskolával kapcsolatban, továbbá elmondták azt is, hogy miért jöttek el a nyílt napra.

Az igazgató úr tájékoztatója után lehetőség volt kérdezni is, majd ezek után a diákok és szülők egyaránt hatalmas lelkesedéssel kezdték el felfedezni az iskola termeit, ahol ízelítőt kaphattak a „tagozatok” nyújtotta lehetőségekből. Az érdeklődőt betekintést nyerhettek több tanórai gyakorlatba is, ilyen volt a matematika órán használt GeoGebra nevű alkalmazás, amellyel a függvényábrázolás játékos formában sajátítható el. Ugyanakkor a fizikai kísérletek sem maradhattak el: számos látványos kísérlettel várták a nyolcadikosokat, amelyek közül a közönségkedvenc a vízből bort készítő szerkezet lett. A délután folyamán lehetőség volt még meghallgatni egy-egy szaktanári előadást is a további tagozatokról, mint például az angol, német illetve humán „tagozatok”. A felhőtlen jókedvről pedig a színjátszószakkör tagjai gondoskodtak egy interaktív tánc- és drámaóra keretein belül. Aki a diákéletre is kíváncsi volt, kérdezhetett a közösségi szolgálatot teljesítő tizedikesekről, továbbá, betérhetett egy baráti beszélgetésre a közelmúltban felújított Diákönkormányzati (DÖK) irodába is, ahol az elnökségi tagok különféle finomságokkal is kedveskedtek a leendő társaiknak.
A helyszínen megkérdezett diákok nem csak városi általános iskolákból látogattak a gimnáziumba, hanem többen érkeztek környező falvakból, városokból, de akadt olyan is, aki több mint 70 km-t utazott azért, hogy betekintést nyerhessen a város egyik legrégebbi iskolájának világába. Legtöbbjük mások (barátok, testvérek) ajánlása miatt döntött úgy, hogy ellátogat a nyílt napra, de találkoztunk olyan anyukával is, aki maga is a gimnázium tanulója volt, és voltak olyanok, akik a gimnázium hírnevére hivatkoztak. Szinte minden megkérdezett tanuló első tervei között szerepel a Széchenyi, a legnagyobb figyelem pedig a véletlenszerűen megkérdezettek közül az általános, valamint humán tagozat felé irányult a diákok körében. Az angol és matematika tagozatra kíváncsiak nagy létszámmal hallgatták a tanári bemutatót. Ugyanakkor nagy öröm sok tanár számára, hogy igen nagy számban érdeklődnek a német tagozat iránt is. A családias légkör, valamint az iskola atmoszférája a tanulók bevallása szerint feltette a pontot az i-re.

(Maczó Gerda)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában