Székesfehérvár

2021.09.10. 15:00

Vargha Tamás szívügye a fehérvári kórház

A Dunántúlon a legnagyobb, de országos viszonylatban is az első három között van a székesfehérvári kórház, mind a jelentőségét, nagyságát, ágyszámát tekintve – fogalmazott Vargha Tamás országgyűlési képviselő.

feol.hu

Vargha Tamás (Fidesz–KDNP), az 1-es választókerület mandátumot szerzett képviselője Fotó: FMH

Mint arról már lapunk is beszámolt, a kormány 11,5 milliárd forintot biztosít az új kórházi tömb építésére, ezenfelül pedig további 1,6 milliárd forintból eszközbeszerzés és légtechnikai fejlesztés – a hűtő- és fűtőrendszerek megújítása – valósulhat meg. A rendelkezésre álló összeg teljes egészében kormányzati forrás.

– A pulmonológiai, az onkológiai és az infektológiai osztályokat érinti a fejlesztés – mondta lapunk kérdésére Vargha Tamás országgyűlési képviselő. – A belgyógyászati tömb három szinten, mintegy hatezer négyzetméteren valósul meg. Modern, egy-két személyes kórtermeket alakítanak ki mosdókkal, valamint kiszolgáló és vizsgálóhelyiségek is létesülnek. Úgy lesz ez egy tömbkórház, hogy egy folyosórendszeren keresztül csatlakozik a hotel épülethez, illetve a 2014/15-ben átadott új épülethez, amelyben az intenzív osztályok és a központi műtők találhatók. Így lesz ez egy 21. századi modern kórház.

Vargha Tamás országgyűlési képviselő
Fotó: FMH

A 2010 előtti években a Szent György-kórház elvesztette a súlyponti kórház megnevezést, amit azóta már egyértelműen visszakapott. A súlyponti szerep a fejlesztéseknek köszönhetően még nagyobb hangsúlyt kaphat.

– Azok a kormányok, amikben Gyurcsány Ferenc szerepet játszott, megakadályozták a pólus és a súlyponti kórházfejlesztést is. 2010 után az Orbán Viktor vezette kormány volt az, amelyik a fejlesztés első ütemét elindította és lehetővé tette. Ez most ennek a második üteme. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Dunántúlon a legnagyobb, de országos viszonylatban is az első három között van a székesfehérvári kórház, mind a jelentőségét, nagyságát, ágyszámát tekintve. Büszkék vagyunk erre a kórházra – fogalmazott Vargha.

Nekünk nagyon fontos volt

Az orvosok bére már rendeződni látszik, és várhatóan az egészségügy többi dolgozója is számíthat bérnövekedésre.

– Egyre többen döntenek úgy a külföldön dolgozó orvosok, ápolók és egyéb munkavállalók közül – mióta érzik, látják és tudják, hogy milyen a gazdasági helyzet –, hogy hazajönnek. Az ápolók bére is változik egy hosszabb perióduson keresztül, minden évben lépünk egyet felfelé – tette hozzá a képviselő, akinek kiemelten fontos a fehérvári kórház sorsa.

– Ez a fejlesztés a szívügyem volt, szívem-lelkem és rengeteg időt beletettem, hogy megvalósulhasson. Nekünk, itt, Fehérváron, ez nagyon fontos volt. – húzta alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában