Huszonöt napirendi pont

2021.08.26. 20:00

Rendkívüli közgyűlésre hívták össze a testületet

Pintér Tamás polgármester csütörtökre rendkívüli közgyűlést hívott össze. A képviselő-testületi ülés meghívójában az állt, hogy 26 napirendi pontot tárgyalnak majd, de az ülés elején egyet ebből kihúztak.

Brousil Csaba

A következő rendes közgyűlési ülést szeptember 16-án tartják majd a képviselők

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A dunaújvárosi képviselők döntöttek az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről és a lakbérekről szóló korábbi önkormányzati rendeletek módosításáról. Erre a felújítandó lakások pályáztatás útján történő bérbeadásához szükséges feltételek rögzítése, valamint a szakemberlakásokra vonatkozó bérlőkiválasztási és bérlőkijelölési folyamat módosítása miatt volt szükség, amit a megnövekedett szakemberlakás-igény indokol. Ehhez kapcsolódott egy másik napirendi pont is, amely Móder Rezső lakáshasználati jogviszonyának rendezési kérelméről szólt. A képviselők ezt is elfogadták.

A testület úgy határozott, hogy a Duna mente – Fejér megye különleges gazdasági övezet kapcsán az Alkotmánybíróság előtt kezdeményezendő alkotmányjogi panasz eljárások és/vagy nemzetközi bírósági eljárások során, továbbá az önkormányzat adóbevételének elvonásával kapcsolatos polgári peres vagy egyéb eljárásokban a Litresits Ügyvédi Irodát bízza meg. Az önkormányzat a megbízási díjra bruttó négymillió forint keretösszeget állapított meg. A közgyűlésen megszavazták az Innopark Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítását is. Döntöttek arról is, hogy visszavonják az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatás megújításával kapcsolatos pályázati kiírást. Módosították továbbá a tornacsarnokra, sporttelepre (stadion és kiszolgáló egységei) és a csónakházra vonatkozóan a DVG Zrt.-vel kötött üzemeltetési szerződést is. Az előterjesztésben az áll, hogy 2022. január 1-től a sporttelep üzemeltetését más szervezet végezné.

Minden tárgyalt napirendi pontot megszavaztak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen

A képviselők egyhangúan szavazták meg, hogy az önkormányzat jutalmazza a 2021. évi tokiói paralimpiára kvalifikációt szerzett Gurisatti Gyula sportlövőt. A támogatás mértéke: 150 ezer forint havonta, plusz ennek járulékai, a támogatás időtartama pedig 2021. július 1-től 2022.június 30-ig esedékes.

Az ülésen több, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programba tartozó (TOP) helyi vonatkozású fejlesztési projektjeit is tárgyaltak. A Táborállás csapadékvíz-elvezetése című projekt kivitelezésére irányuló szerződés megkötéséről szóló ponthoz többen is hozzászóltak. Pintér Tamás polgármester itt ismét elővette „a kormány elvette a város pénzét és csak a fideszes vezetésű városoknak oszt javakat” című kártyát. Úgy látszik, közgyűlés már nem múlhat el e mantra nélkül.

A közgyűlés végén a képviselők szavazatukkal állást foglaltak a Fejér Megyei Kormányhivatal törvényességi kifogásával kapcsolatban is.

Az Útkeresés Segítő Szolgálat azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy engedélyezze az intézmény 2021. évi előirányzatának 1,75 millió forint összegű emelését. Az intézmény vezetése az átcsoportosított előirányzatot kulturális célú támogatásra használná fel. A támogatás célcsoportja az intézmény által biztosított szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatásokat igénybe vevő gyermekek és azok családjai. A képviselők megszavazták a kérelmet. Majd sor került a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának (SZMSZ) hatályon kívül helyezésére és új Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadására. Az indoklás szerint a jelenleg érvényes SZMSZ nem oldotta meg a polgármesteri hivatal egyes szervezeti egységei (osztályai) közötti feladat-összeütközéseket, amelyek a hivatal működésében hosszabb távon rendszerszintű problémákat okozhatnak, ez generálta az új SZMSZ elfogadását. A következő ülés szeptember 16-án lesz.

A következő rendes közgyűlési ülést szeptember 16-án tartják majd a képviselők
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában