Élvezzük a nyarat!

Nem értem a kérdést. Néhány szó visszhangzik a fejemben, úgymint corpus cavernosum meg canalis analis, ilyesmik. Nyirkos kezemet törölgetem a nedvet beszívni képtelen műszálas öltönynadrágomba. Légzésem akadozik, mint lemezjátszó tűje az összekarcolt bakeliten. Nem világos, hogy mit keresek itt, hiszen nem ezt akarom.

Égni akarok! Pecsenyére a napon. Hólyagosra. Torkomat marja ki a strandmedence klóros vize! Csípjen az útszéli csalános, ahová részegen bedőlök! Röhögjenek a fülembe a lányok, és dobjam meg felhevült hátukat a kólámból megmaradt jégkockával! Csavargassam a néni fehér göndör fürtjeit gipszre várva! A kórház sakkmintás kövén játsszam le a negyvennyolcadik Kaszparov–Karpovot! Kacsázni akarok! Csúszkálni az algás köveken. Beszívni a frissen nyírt fű szagát, és kifújni az ujjamig szívott csikk filteres füstjét. Dühösen kitépni a benyelt kazettaszalagot. Hullócsillagokat számolni. Végignézni, ahogyan egy szúnyog kövérre szívja magát a karomon. Nem bántani. Olvasni valami haszontalant. Kockacukrot ropogtatni. Mezítláb járni az éles murván. Sziszegni közben. Csurogjon a dinnye ragacsos leve az államon! Rohanni akarok a szakadó esőben, sáros pocsolyákba ugrani, fázni a beázott cipőmben, libabőrözni a feltámadó szélben! Le akarom késni a buszt! Nyers palacsintatésztát akarok inni! Tücsköt önteni. Focizni. Mezítláb méhecskébe lépni. Hurokba fogott útifűbuzogánnyal lövöldözni. Köszönni idegeneknek. Nem köszönni ismerősöknek. Tapsolni akarok! Egyedül. Feküdni a homokban. Arccal lefelé. Fagyit akarok! Poloskaízű málnát. Ázzon át a tölcsér! Folyjon! Lovat akarok simogatni szőrmentén! Szamarat szőr ellenében. Pumpálni defektes biciklikereket. Sztravinszkijt játszani elektromos gitáron. Elhozni egy nagy tál csörögefánkot a szomszédtól, és visszavinni az üres tányért. Mászni akarok, mint egy baba! Felhőket bámulni napokig. Nimbusokat meg cirrusokat. Beszélni akarok a fákhoz! A szilhez selypítve, a nyírhez raccsolva. Kohpusz kavehnozum – mondanám.

Amíg várok az eredményre, idegességemben félcipőm talpának élével fekete csíkokat húzok a tanári szoba előtti folyosó linóleumos padlójára, majd rögtön a cipőtalppal finoman le is radírozom a művet. A falon egykori professzorok képei lógnak, főleg rézmetszetek. A képek üvegét barna kis légypiszkok tarkítják. A sötét helyiségben egyetlen lámpa izzója pislákol, fénypászmáját erőtlenül tolja ki a fullasztó levegő ellenterébe.