Szabó Magda Református Iskola

2021.05.22. 15:30

Az elsősavató után szervezik a végzősök ballagási ünnepségét

Akad most bőven intézendő feladat az iskolában, ám a pandémia után kifejezetten örömteli a közösségi programok megszervezése.

Molnár Emese

2021.05.21. Farkas Márta a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményének igazgatója Dunaújváros Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

A Szabó Magda Református Iskola igazgatónőjéhez, Farkas Mártához látogattunk pénteken reggel. Épp az asztali számítógépénél ült, az Erzsébet-tábor pályázatán dolgozott.

Hétfőn jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, hogy idén is megtartják ezeket az ottalvós táborokat, a református iskola pedig 50 gyermek részvételére pályázik, hogy egy élménydús vakációt tölthessenek el a Balaton partján. Farkas Márta vázolta, hogy szervezik a ballagási ünnepséget is, miután már erre is megnyílt a lehetőség.

Bár még be kell tartani bizonyos védelmi előírásokat a járványügyi helyzet miatt, már lehetőség van iskolai rendezvényeket is szervezni. A Szabó Magda Református Iskola csütörtökön avatta fel a két elsős osztály kisdiákjait, az áldásfogadás után megkapták az intézmény kitűzőjét és pólóját is. Az igazgatónő, Farkas Márta arról is beszélt lapunknak, hogy június 15-én délelőtt ballagási ünnepséget tartanak a nyolcadik osztályosoknak az iskola udvarán
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Két végzős osztályunk van, és akkora az udvarunk, hogy biztonsággal meg tudjuk tartani az ünnepséget, méltó búcsúztatással készülhetünk június 15-én a nyolcadikosok számára – mondta az igazgatónő.

Ezen a héten is tele voltak programokkal, ezek közül az egyik legfontosabb az elsősök avatása volt.

– A reformáció ünnepére szoktuk időzíteni az új kisdiákok avatását, ám a járvány­ügyi helyzet nem tette lehetővé. Húztuk-halasztottuk, és bár most is érvényben vannak még előírások, csütörtökön megtartottuk. Reggel úgynevezett áldásfogadás volt egyházi énekekkel, versekkel Kovács Henrietta Judit hitoktatónk, lelkészünk jelenlétében. A kicsik nagyon fegyelmezetten, kellő alázattal fogadták az eseményt, amelyet rögzítettünk is, és egy kisfilm formájában a szülőkkel is megosztjuk. Aznap délután pedig iskolánk pólóit is megkapták az elsősök- mesélte Farkas Márta.

Farkas Márta igazgatónő az első osztályosok között a csütörtöki ünnepségen
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A közösségi élet hiányzott mindannyiuk számára a leginkább, az áhítatok, a kicsik, nagyok rendezvényei, amiből nem kevés van a tanév során. Nem meglepő, hogy a Jerusalema-örömtáncolás hozzájuk is elért az iskolába.

– Arra gondoltam, mi lenne, ha mi is megtanulnánk ezt az örömtáncot, hogy megmutassuk, jöhet bármi, mégis lehet egyszerre örömködni. Az egyik nagyszünetben kivittük a technikát az udvarra, és elkezdtük az alsósokkal a táncot. Néztek bennünket a felsősök, akik be is kapcsolódtak, így a szünet végére már 130-an táncoltunk önfeledten. ­Azóta ha lehetőség van rá, minden nagyszünetben öröm-­táncolunk – mondta az igazgatónő.

Az elsősök az avató után felvehették az iskolai pólót is
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Áprilisban volt a leendő elsősök beiratkozása. Mint már arról korábban beszámoltunk, a református iskola eredetileg egy új osztályt indított volna, ám akkora volt a jelentkezés, hogy végül még egy osztály indításáról határoztak. Azóta is érdeklődnek, és nemcsak a városból, hanem a környező településekről is. Lesz elsősünk például Dunaföldvárról, négy kisgyermek Kisapostagról fog hozzájuk járni. A plusz osztály miatt egy új tantermet is be kellett rendezniük. Szakos kollégákkal teljes a pedagógusi karuk, ám két tanítóra még szükségük lenne, úgyhogy az ő jelentkezésüket várják még.

Az áldásfogadást nagyon komolyan vették a kisdiákok
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– Távlatokban gondolkodunk, hosszú távra tervezünk, így már felmerült az igény, hogy ha jövőre is két új osztályunk lesz, akkor újabb épületrészre lesz szükségünk. A fenntartó mellett vannak helyi támogatóink is, például a második emeleti vizesblokkok felújítását is egy helyi vállalat finanszírozta.

Az örömtáncolásban a kicsik és a nagyok is részt vesznek
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A szülők sikerrel pályáztak a Hankook programjára, az így elnyert forrásból eszközöket vásárolhatunk. Sokat változott az iskolánk, amióta egyházi fenntartásúvá vált. A legfontosabb, hogy rend és nyugalom van, így aki tanulni akar, az tanulhat, aki tanítani akar, az taníthat – mondta Farkas Márta.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában