2021.04.28. 19:00
Idén is megnyílt a jelentkezés a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjára
Április 6-án elindult a jelentkezés a Diplomataképző Program második évfolyamára. A program széleskörű, versenyképes képzést kínál azoknak, akik a magyar diplomáciai karban akarnak dolgozni, valamint a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket szeretnék képviselni a világban.
20210119 Dunaújváros Illusztráció A Dunaújvárosi Egyetem főépülete Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH
Fotó: Zsedrovits Enikő
A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg, írja az uniduna.hu.
A Programba jelentkező és felvételt nyerő hallgatók az első félévében (szeptember–január) elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, míg a második félév során (február–június) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A KKM a Programot sikeresen elvégző résztvevők számára – a rendelkezésre álló státuszok fényében – álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában.
A Diplomataképző Program időtartama: 2021. szeptember 1. – 2022. július 30.
A résztvevők havi nettó 250.000 forint ösztöndíjban részesülnek.
A felvételi eljárás többfordulós, amelynek része egy kétnyelvű (angol és magyar) írásbeli vizsga, kompetenciavizsgálat és egy szóbeli elbeszélgetés.
Pályázati feltételek:
A pályázat benyújtásának módja: pályázni csak elektronikus formában, a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján (www.magyardiplomaciaiakademia.hu), az alábbi dokumentumok feltöltésével lehet:
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. május 7. (péntek)
Kapcsolat és további információ:
![](https://cdn.duol.hu/2021/12/3ZSJcsTqKIukeu6_YCLMBC-57c8oBhTFdrOu5OLua_k/fill/1080/1080/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M5YTllOTVmOTEzMDQwMThiNzZmZDJmOWJlY2YwNTg5.jpg)