A vegyi fegyverek használata az őskorig vezethető vissza

A belgiumi Ypres (Ypern) térségében a németek által bevetett harci gáz hatalmas riadalmat keltett az antant szövetségesek körében, a veszteségek is súlyosak voltak. A német támadás szokásosan indult, először a tüzérség kezdte lőni az ellenséges állásokat, de az azt követő gyalogsági roham elmaradt, helyette viszont kezdetét vette a világtörténelem első vegyi fegyverrel történő támadása. A francia katonák észlelték a 6 kilométer szélességben elterülő sárga felhőt, de nem tudták mire vélni a dolgot, így lövészárkaikban várták a folytatást, amit hamarosan megtapasztalhattak a saját bőrükön. A harci gáz következtében a frontszakaszt védő 15 ezer francia katonából 5 ezer azonnal meghalt, a többiek borzalmas égési fájdalmakkal, sokan teljesen vakon hagyták el az állásaikat. Német részről az akció hatalmas sikert hozott, ugyanis a frontszakasz több mint 7 kilométeres szélességben szétnyílt, de a fronton támadt résbe maguk a németek sem mertek benyomulni, tartva a gáz esetleges utóhatásától. A rést végül a kanadaiak foltozták be, majd megerősítették azt, így a németek már újabb támadást nem tudtak megindítani.

A mustárgáz – hólyaghúzó harci vegyület

A mustárgáz vagy kén-mustár egymáshoz köthető hólyaghúzó harci vegyületek osztályába tartozik, ugyanis nagy hólyagokat okoznak a kitett bőrfelületen és a tüdőben. A tiszta kén-mustárok szobahőmérsékleten színtelen, viszkózus folyadékok. Amikor szennyezett formában használják, mint például harci anyagként; általában sárgás-barna színű, mustárra, fokhagymára és tormára emlékeztető szaga van, innen ered az elnevezése is. A mustárszármazékokat a csatatéren tüzérségi lövedékek, légibombák, rakéták segítségével vagy katonai repülőkről permetezve lehet bevetni. A mustárgáz rendkívül erős hólyaghúzó hatást vált ki az áldozatain. A mustárgáznak való kitettség után 24 órán belül intenzív viszketés tapasztalható, amely fokozatosan alakul át sárga folyadékkal telt nagy hólyagokká azokon a helyeken, ahol a mustár érintkezett a bőrrel. Ez a kémiai égés, amely nagyon súlyos egészségkárosodással jár. A mustárgáz gőzei könnyen áthatolnak a ruházati anyagokon, úgymint a gyapjún, a pamuton, így nemcsak a szabadon lévő bőrfelület, hanem az áldozatok akár teljes testfelszíne is megéghet. Ha a vegyület az áldozat szemét éri, az fájni kezd; kezdve a kötőhártya-gyulladással, majd a szemhéjak megduzzadása átmeneti vagy tartós vakságot idéz elő. Azok a súlyos mustárgáz okozta égések, amikor az áldozat testfelületének több mint 50 százaléka megégett, halálos kimenetelűek. Az enyhe vagy közepesen súlyos mustárgázégések kevésbé halálosak, de az áldozatok hosszú ideig orvosi kezelést igényelnek.

A klórgáz – maró sérüléseket okoz

A másik használt vegyi fegyver a klórgáz volt, amely a nedves emberi szövetekkel – mint például a szem vagy a felső légutak – érintkezve, a szövet víztartalmával sósavat képez, ami ingerli a nyálkahártyát, nagy töménységben maró sérülést okoz az érintett területen. A tünetek és az elváltozások súlyossága a be­lélegzett gáz koncentrációjától függ, azonban már kis töménységű gáz belélegzése is nyomban égő érzést okoz az orrban és a torokban, továbbá fullasztó, gyakran rohamokban jelentkező köhögést és nehézlégzést vált ki. A szemben égő, szúró fájdalom, könnyezés jelentkezik. Nedves bőrön szintén égő érzést okoz és egészen a hólyagképződésig ingerli a bőrt. Nagy töménységű gáz belélegzése 1-2 percen belül halált okozhat, de már kis töménységben is kínzó fulladásérzést vált ki. Súlyosabb mérgezés esetén a belélegzett gáz marásos sérülést okoz a légutakon és a tüdőn. A mérgezés egészen súlyos eseteiben véres köpet, majd tüdő­ödéma, tüdőgyulladás alakulhat ki, akár késői tünetként is.

A vegyi fegyverek története

A vegyi fegyver az ellenséges katonák egészségére ártalmas, maradandó sérülést vagy halált okozó, katonai felhasználásra előkészített vegyi anyagok gyűjtőneve. Egy vegyi anyag akkor alkalmas katonai felhasználásra, ha kellően mérgező, viszonylag könnyen kezelhető, megfelelően stabil, illetve könnyen és nagy mennyiségben előállítható. Használatukat a nemzetközi jog tiltja.

Használatuk a különböző hadviselésekben egészen az őskorig visszanyúlik. Már akkor egyes törzsek felfedezték, hogy bizonyos növényekből és állatokból kinyerhető méreganyag halálos lehet az ellenséggel folytatott harcban vagy vadászat alkalmával. A mérges gázokat ismerték és alkalmazták az ókori Kínában is, főleg a mustármag és más mérgező növények füstjét, az ókori görögök viszont bizonyos mennyiségű ként kevertek a támadásaikhoz felhasznált gyújtóanyagokhoz. Az Európába betörő mongolok is használtak ilyen jellegű fegyvert, az újkorban viszont már egyre többen utasították el annak használatát, mert nem ismerték annak következményeit, így történt, hogy az 1854-es krími háború idején a Szevasztopolt ostromló britek elutasították a cianiddal töltött lövedékek bevetését. Az 1899. évi hágai konvenció pedig megtiltotta a harci gázok további használatát. Ennek ellenére a XX. században is sokan alkalmazták, az első világháború kezdetén a németek élen jártak ezeknek a harci gázoknak a kifejlesztésében és tökéletesítésében.

Németország két tűz közzé szorult

1914 végén és 1915 elején Németország nagyon nehéz helyzetbe került, mert a keleti fronton, az oroszok elleni küzdelemben minden erejére szüksége volt, ezért a nyugati fronton nem lépett fel támadólag, egy állóháborúba kényszerült, amit főleg a lövészárkokban vívtak meg. A franciák ugyan megkíséreltek kétszer is offenzívát indítani a német állások ellen, de azok ezeket a támadásokat sikerrel visszaverték. A franciák segítségére frissen kiképzett angol egységek és brit gyarmati katonák érkeztek, majd egy szilárd erődítményrendszert kezdtek kiépíteni. 1915 márciusában támadást intéztek a németek ellen, az Ypres-től délre fekvő Neuve Chapelle-nél, amelynek során megszerezték az úgynevezett 60-as magaslatot.

A németek ezt megpróbálták visszaszerezni, mert az említett magaslat birtoklása kulcsfontosságú volt a későbbi csaták megvívásához. Kezdetben gyalogsági rohamokkal próbálkoztak, de mivel az kudarcba fulladt, így a harci gázok bevetéséről döntött a német vezérkar. 170 tonna mérges gázzal megtöltött, összesen 5730 tartályt telepítettek a 6,4 kilométer hosszú front mentén. Az akcióban részt vevő német katonákat oxigénpalackokkal látták el, akik pedig ott is maradtak harcolni, egy speciális, a klórt megkötő nedves párnát kaptak. A gyilkos fegyvert 1915. április 22-én Ypres térségében vetettek be először az ellenséges lövészárkok ellen, az akció sikerrel járt, de a harci gázok bevetése zavart okozott a németek soraiban is, így ezt a fölényt nem tudták kellő mértékben kihasználni. A németek április 24-én egy kanadai hadosztály, majd május 2-án a britek ellen is bevetették a harci gázt, amiért az antant hatalmak az 1899. évi hágai egyezményre való hivatkozással erélyesen tiltakoztak, de ugyanakkor ők is folytatták a saját gázfegyvereik további fejlesztését. A németek ugyan aláírták a hágai egyezményt, ami megtiltotta a harci gázok használatát, de vesztes hadi helyzet végett megszegték a rendelkezést.

A tiltás ellenére azért tovább használták

A harci gázok a későbbiekben is fontos szerepet játszottak a nyugati frontokon annak ellenére, hogy hatékonyságuk nem elégítette ki a várakozásokat, csak tovább fokozták a háborúval járó embertelenséget. Az említett mustárgáz és klórgáz mellett még a dohos szénaszagot árasztó foszgént is alkalmazták mindkét oldalon, egyes elemzők szerint az első világháború során több mint 100 ezer tonnányi harci gázt vetettek be, ami közel 30 ezer emberrel végzett és további félmillió katonának okozott maradandó egészségügyi károsodást. Annak ellenére, hogy az első világégésben részt vevő országok katonai vezetői többet vártak a harci gázoktól, azok fejlesztése a háború befejezésével sem állt le.

A két világháború között az akkori nagyhatalmak a komolyabb haditechnikával nem rendelkező népek ellen vetettek be különböző harci mérget, ilyen volt Etiópiában, amikor is az olasz megszállók harci gázt alkalmaztak az etióp hadsereg ellen, de a japánok is alkalmazták ezt Kínában. A második világháborúban a harctereken nemigen használták azokat, de nem emberségből, hanem azért, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A harci gázt Fritz Haber német kémikus fejlesztette ki

Értelemszerűen, ahogyan korszerűsödött a különböző harci gázok továbbfejlesztése, úgy fejlődött a védekezés technikája is. Beindult az első vegyvédelmi eljárások kifejlesztése, hamarosan a klór­ral reakcióba lépő ammóniával hoztak létre „ellengázfelhőket”, majd elkészítették az első kezdetleges gázálarcokat is, amit fokozatosan fejlesztettek. A harci gázt Fritz Haber német kémikus fejlesztette ki, de elsősorban nem hadászati célokra tervezte, hanem inkább a mezőgazdaságban szerette volna alkalmazni, felesége, aki szintén vegyész volt az yperni támadás után öngyilkos lett, mert nem tudta feldolgozni azt a szörnyűséget, amit férje és részben az ő találmánya okozott.

Felhasznált irodalom

Galántai, József. Az első világháború.

http://www.rubicon.hu.

Elmar Stuckmann: A XX. század krónikája.

https://24.hu/tudomany.

Dr. Grósz Zoltán: Vegyi fegyverek első bevetése.

Officina egyetemes lexikon.

Dobos Gábor: A biológiai, vegyi és radiológiai fegyverek hatása a nemzetközi rendszer stabilitására.