digitális oktatás

2021.03.06. 07:00

Bezárnak az óvodák és a diákok otthon tanulnak

A járvány elleni védekezés részeként újabb korlátozásokat vezettek be – remélhetőleg utoljára, és áprilistól lassan visszatérhetünk a régi kerékvágásba.

Molnár Emese

A most elrendelt intézkedések nem érintik a bölcsődéket. Varga Éva Anna, a Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros intézményvezetője elmondta, náluk a kevés megbetegedés miatt nem volt szükség az ideiglenes szünet bevezetésére. Ettől függetlenül tagintézményenként 3–10 gyermek szülője jelezte, hogy nem viszi bölcsibe csemetéjét. Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője vázolta, március 8. és április 7. között egy hónapra bezárnak az ovik. A minisztériumi rendelet alapján ügyeletet sem tartanak egyelőre, de elképzelhető, hogy idővel lehetőség lesz erre is.

S A járványügyi helyzet miatt újabb korlátozó intézkedéseket vezetnek be hétfőtől, de remélhetőleg ez már az utolsó, és hamarosan visszaállhat minden a régi kerékvágásba. Március 8-tól ideiglenesen bezárnak az óvodák, egyelőre ügyeletet sem tartanak, az általános iskolákban pedig átállnak a digitális tanrendre. Címlapképünk a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskolában készült, a diákok hazavitték a benti felszereléseiket, és otthonról fognak tanulni
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A rászoruló, illetve a gyermekvédelmi kedvezményben részesülő szülők hétfőn jelezhetik az óvodában, ha a szünet alatt igénybe kívánják venni az étkeztetést gyermekük számára, amit aztán keddtől tudnak biztosítani. A hétfői jelentkezés alkalmával kell nyilatkozni arról is, hogy a Petőfi- vagy a Dózsa-iskolából hozzák majd el az ételt. Az óvodavezető elmondta, sok beteg kisgyermek volt az ovikban, így a jövő héten nagy fertőtlenítést végeznek az épületeikben. A középiskolásoknál már eddig is (tavaly novembertől) a digitális tanrend volt életben, március 8-tól pedig az általános iskolásoknak is erre kell átállniuk.

A bölcsődéknél a fertőzések egyelőre olyan alacsony számot mutatnak, hogy azokat megpróbálják nyitva tartani (MTI) Fotó: archív

A Szabó Magda Református Iskola igazgatója, Farkas Márta arról nyilatkozott lapunknak, hogy náluk már pénteken sem volt tanítás, ennek oka az, hogy eredetileg pályaorientációs napot tartottak volna, amit a járványhelyzet miatt egyébként is el kellett halasztani. – Hétfőtől mindenki a digitális oktatásra áll át. Van már gyakorlatunk ebben, hiszen tavaly is volt ilyen helyzet, illetve novemberben mi egyhetes szünetet tartottunk a nagyobb fertőzések elkerülése érdekében. A rendkívüli tanítás alatt igyekszünk gyakorolni a gyerekekkel, szépen dolgoztak eddig is. A szülőket nem szeretnénk megterhelni. Három hétről van most szó a mi esetünkben, ugyanis úgy kalkuláltunk, hogy a tavaszi szünetet március 29-től kezdtük volna. Ha ezzel hozzá tudunk járulni, hogy kilábaljunk a járványügyi helyzetből, akkor állunk elébe – hangsúlyozta.

Április 7-től térne vissza a hagyományos tanrend
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) arról tájékoztatta az iskolások szüleit, hogy az étkezéseket a bezárás idejére automatikusan lemondták. Ha igényt tartanak rá a szülők, akkor a GESZ munkatársainál lehet jelezni (a március havi túlfizetés a következő befizetésnél jóváíródik). Az intézmények folyamatosan tájékoztatják a fejleményekről az érintetteket.

Ezek is érdekelhetik