mozaikkereső

2021.02.04. 14:00

Vásárlókártyát nyert

Nagy érdeklődés kísérte lapcsoportunk Mozaikkereső játékát, a Dunaújvárosi Hírlap előfizetői közül például 848-an próbáltak szerencsét. Közülük Bagó János nyerte a helyben fődíjnak számító, 1 millió forintot tartalmazó Edenred-bevásárlókártyát. Tegnap vittük el neki a kártyát előszállási otthonába.

Körmendi Erzsébet

Fotó: LI

Bagó János és felesége, Marika végtelen kedvességgel fogadta lapunk munkatársait és Várkonyi Zsolt főszerkesztőt, aki a nyereményt szimbolizáló táblával, valamint egy borítékkal érkezett a házaspárhoz. A boríték rejtette azt az egymillió forintot tartalmazó kártyát, amellyel számos nagy bevásárlólánc üzletében, műszaki és bútorboltokban fizethetnek majd. A vásárlóhelyekről listát is készítettünk a nyertesünknek, hogy ezzel is segítsük a kártya felhasználását. Perceken belül kiderült, hogy a lakóhelyén is vannak olyan élelmiszerboltok, ahol vásárolhatnak majd vele.

Várkonyi Zsolt főszerkesztő adta át Bagó Jánosnak a nyereményt, Farkas Imre társaságában
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Marika meséli, hogy ő fedezte fel az újságban, hogy nekik kedvezett a szerencse. Először el sem akarta hinni, hogy ilyen jelentős összeget kapnak. Mondta is az urának rögvest a jó hírt, aki hirtelen nem is tudott mit mondani. Nekünk újságolta tegnap:

– Tudják, nagyon szeretem a rejtvényeket, megfejtek egyet-egyet, és be is küldöm. Nyertem már előfizetést, könyveket, nemrég másodjára kaptam harmincháromezer forintot. De ilyen óriási összeg erejéig még soha nem szegődött mellém a szerencse. Nagyjából tíz éve vagyok előfizetője a Dunaújvárosi Hírlapnak, az újsággal kezdem a napot mindig, addig semmit nem csinálok, amíg ki nem olvasom. Minden évben beküldtem a Mozaikkeresőt, de eddig semmit nem nyertem. Na, de ez! Fantasztikus. Nagyon szépen köszönöm!

Végtelenül kedves, jóravaló házaspárt ismerhettünk meg tegnap Előszálláson Bagó János és felesége, Marika személyében. Ők nyerték lapunk idei Mozaikkereső játékának fődíja (a Toyota Yaris Hybrid személygépkocsi) utáni második legnagyobb nyereményét. Jelesül: az 1 millió forint értékű Edenred-bevásárlókártyát. A település polgármestere, Farkas Imre (j) is megtisztelt bennünket azzal, hogy elkísérte lapunk főszerkesztőjét, Várkonyi Zsoltot (b) a nyertesünk otthonába, és meggyőződéssel mondta el nekünk: „Ez a nyeremény most nagyon-nagyon jó helyre került.”

Megtudtuk a házaspártól, hogy 1977-ben költöztek Daruszentmiklósról, Marika szülőfalujából ide, Előszállásra. János szülei egyébként előszállásiak voltak, bár ő már Budapesten született. De nem bánta meg, hogy visszatért a gyökerekhez.

– Jani nagyon aktív közösségi ember, ha szemetesek kellettek a közterületre, ha padok a parkba, első szóra segített mindig mindenben. Kedveli a helyi klubéletet is, a nyugdíjasok, a mozgáskorlátozottak programjain mindig ott volt, amikor még nem volt a Covid, és lehetett tartani rendezvényeket. A szervezett kirándulásokra is szívesen ment – mondja Farkas Imre, Előszállás polgármestere, aki örömmel kísérte el lapunk főszerkesztőjét a nyereményát­adásra, annál is inkább, mert jól ismeri Bagó Jánosékat, és meggyőződéssel tette hozzá az előbbiekhez: – Ez a nyeremény most nagyon-nagyon jó helyre került.

János egyébként mezőgazdaságban, a téeszben dolgozott tizenöt évvel ezelőttig. Akkor súlyos motorbalesetet szenvedett, sérüléseit máig nyögi, a karja miatt dolgozni azóta nem tud, sajnos. Két lányt neveltek fel, az idősebbik, Tímea, hat unokával, a fiatalabbik, Andrea, egy unokával, aki pedig egy dédunokával ajándékozta meg a szülőket, nagyszülőket. A kicsi dédi, Kristóf, már kétéves. A gyerekek tehát már kirepültek, családjuk van, a Bagó házaspárnak viszont most is van kiről gondoskodni, hiszen a házaspárral él Mária 93 éves édesanyja, aki kedves mosollyal fogadja köszönésünket, életvidám és ma sem rest, még mindig kötöget.

A nyertesünk egyébként tavaly ilyen tájban járt a szerkesztőségünkben, ám az kevésbé volt vidám találkozás: devizahitel-károsultként mondta el történetét. Voltak nehéz időszakok az életükben, de most öröm érte őket, lapunk és az előfizetése jóvoltából. Még nem tudják, mire költik a bevásárlókártyán lévő pénzt. A régi, viseltes hűtő helyett kellene egy újabb, aztán a gyerekekre is gondolnak, nekik is juttatnak a nyereményből.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában