Ötvenöt éve adták át a dunaújvárosi kórházat

A születendő város építésére ezrek érkeztek ide, már korán felmerült annak a kérdése, hogy az itt dolgozóknak, itt élőknek egészségügyi ellátást biztosítsanak. Ezt 1951 júliusában még az ipari víz ivása ellen és a szállások viszonylagos tisztaságáért folytatott küzdelem jelentette – írtuk a Hírlap hasábjain az ötvenéves évfordulóra emlékezve.

A Kórház a város szívében című 1996-ban megjelent, a kórház harminc évét összefoglaló almanachban a következőket olvashatjuk a helyi egészségügyi ellátás megszervezéséről: „Először a Május 1. utcai orvosi rendelő mellett szerveződött 40 ágyas fektető, az orvosi feladatok ellátására a városban élő 3-4 orvos mellé a budapesti klinikákról jöttek segíteni havonkénti váltásban kollégák. […] A kórház alapját képező fektető 1952-ben egy bérház épületébe költözött, ahol ideiglenesen, két alapszakmával (belgyógyászat, sebészet) kis kórház létesült. […] A város lakossága ezalatt rohamosan gyarapodott. Az ideiglenes kórház zsúfoltsága, az elmaradott működési feltételek miatt az egészségügy akkori vezetői már az 1950-es évek elejétől hosszú harcot vívtak egy új, minden igényt kielégítő kórházért.

1952-ben nagy segítséget és fejlődést jelentett, hogy elkészült a rendelőintézet épülete. Itt már be tudtak rendezni műtőt, ahol a nagyobb beavatkozásokat tudták elvégezni.

Majd újabb mérföldkő következett: 1958. január 16-án a Technikum városrészi szülőotthont és gyermekkórházat avatta fel dr. Simonovics István akkori egészségügyi miniszter. Az akkori tanácselnök, Tapolcai Jenő így szólt visszaemlékezéseiben a kórházépítés fontosságáról: „Emlékszem: annak idején a legtöbb vitánk a kórház helye és nagysága körül folyt. Különösen azután, hogy a beruházási jog 1957-ben hozzánk került, a kórház létesítése volt egyik fő célkitűzésünk. Helyéül a tervezők eredetileg a Vasmű melletti területet szemelték ki. Mi pedig, a pártbizottsággal együtt, azt a helyet javasoltuk, ahol sok huzavona után ma is áll.”

A döntés tehát megszületett, 1959-ben el is kezdődhetett az építkezés. Erről így írt Király Pál a Sztálinvárosi Hírlap 1958. augusztus 19-ei lapszámában: „Az új sztálinvárosi kórház tervei a város főépítészének, Weiner Tibornak szempontjai alapján a Köz­épülettervező Irodában nagy vonalakban elkészültek, és rövidesen kivitelezés alá kerülnek. A tervezési munkákat a Középülettervező Iroda tervező mérnöke, Farkasdy Zoltán elkészítette. Farkasdy eképp aposztrofálta a tervezés fő szempontjait Király Pál cikkében: „A tervezésnek azt a feladatot kellett megoldani, hogy közvetlenül a város központi fűtésének háta mögött, a fő út forgalmából elérhetően, napsütéses kórházparkkal, a környezethez beilleszkedő épületeket hozzon létre. Külső megjelenésében tükröz­ze kórházi jellegét, és hangsúlyos pontja legyen a sztálinvárosi Duna-partnak. Az épület maga három főrészből áll. Egy ötemeletes T. alakú főépülettömbből, és a vele egybeépített, hozzá szervesen kapcsolódó gazdasági és kiszolgáló épületcsoportból. Hozzá tartozik egy különálló, de a gazdasági épületcsoporttal összeköttetésben lévő fertőzőépület is.” 1966. október 21-én a Dunaújvárosi Hírlapban már a következőket írták a kórházról: „S bár a kórház új, 555 ágyas hatalmas kombinát, nemrégen épült, mégis szűknek bizonyul.” A nyolcvanas években egy újabb szárnnyal bővítették a kórház épületét, amelyet aztán 2014-ben egy újabb technikai tömb építése követett. Így láthatjuk ma is az épületegyüttest, amelyben immár ötvenöt esztendeje folyik a városlakók gyógyítása.

A korábban Városi Tanács Kórház nevet a rendszerváltás után megváltoztatták. 1991 ősze óta Szent Pantaleon nevét viseli az intézmény. E szent nevét viselte az a középkori monostor is, amely településünk területén állt. Pentele is innen kapta a nevét. Pantaleon az ókorban orvosként tevékenykedett, később az orvosok egyik védőszentje lett. E történelmi háttér alapján döntött úgy a város lakossága és önkormányzata, hogy az új keresztségben ezt a nevet választja.