Tartásra jogosult

Az ellátás körében a tartásra kötelezett köteles a tartásra jogosult lakhatásának biztosítására, élelemmel és ruházattal való ellátásárára, gondozására, betegsége esetén ápolására és gyógyíttatására, halála esetén illő eltemettetésére – azaz a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására.

Másik sajátossága a szerződésnek, hogy jellemzően nem egy-két évre kötik, hanem hosszabb időre, általában a jogosult élete végéig.

A tartási szerződés megkötésére lehetőség van ingyenesen vagy a felek által meghatározott ellenérték fejében. Tartás ellenében lehetőség van ingatlan tulajdonjogának átruházására is. A tartási szerződés elsősorban természetbeni szolgáltatásokat feltételez, ezzel szemben az életjáradéki szerződés esetén a kötelezett időszakonként visszatérően életjáradék teljesítésére köteles.

A tartási szerződés lényege a személyes gondoskodás az eltartottról oly mértékben, hogy az megfeleljen a szükségleteinek és körülményeinek. Mivel a tartási szerződés egy bizalmi viszonyon alapul, ezért fontos a személyhez kötöttség. Minthogy az eltartottnak nem mindegy, hogy ki gondoskodik róla, ezért nem köteles a más által nyújtott tartás elfogadására. Ezért általában nincs lehetőség arra, hogy az eltartó mást bízzon meg a feladattal.

Az eltartási szerződések másik formája az életjáradéki szerződés, amelynek lényege annyi, hogy az eltartásra igényt tartó személy valamilyen vagyontárgyát általában ingatlanát ajánlja fel, cserébe pedig havi pénzbeli juttatást (járadékot) kap.

Az eltartási szerződésnek a következő sajátossága a szerencse jellege. Ez azt jelenti, hogy ténylegesen nem tudjuk kikalkulálni a szerződés megkötésekor a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékének arányát. Vagyis ha a jogosult élete végéig kötjük a szerződést, akár az is előfordulhat, hogy a többszörösét nyújtjuk, mint amennyit majd kapunk, viszont ez fordítva is történhet. Ezért hívják szerencseszerződésnek.

Vezető képünk illusztráció.