Messziről jött ember

„Messziről jött emberek” voltak a konkvisztádorok is. A gátlástalan, mégis sokszor dicsőített kalandorokat nevezték így. Hűségükért, cselekedeteikért különböző jutalmakban részesültek, címeket, kiváltságokat, vezető pozíciókat kaptak. Ma sincs ez másképp! Szinte észre sem vesszük, hogy közöttünk élnek, pontosabban elszenvedjük őket. Messziről jött klónok, csinált referenciákkal, „határokon átívelő” sikerekkel. Ne legyenek kétségeink, hogy minden közösségben megtalálják hasonszőrű társaikat!

De „messziről jött emberek” voltak a komisszárok, a parancsnokok mellé kinevezett politikai biztosok is, akik pártemberekként a rájuk bízott egységek megfelelő eszmei beállítottságáért, valamint a harci morálért feleltek. A szélhámos ellenben éppen azért „jön messziről”, hogy azt mondhasson magáról, amit akar. De miért is ne előlegeznénk bizalmat valakinek, aki kellemes pillanatokat szerez társaságával, jó modorával, „megjelenésével”, izgalmas történeteivel? A messziről jött ember olyasmit mond, amit kellemes hallani. Előzékenyen szolgálja ki alapvető emberi vágyainkat: bízni szeretünk, segíteni is szeretünk – az érdekes, izgalmas történeteket pedig különös nagy kedvvel hallgatjuk. Hogy esetleg valamilyen hasonlóságot vélnek felfedezni a fentebb leírtak és egyik-másik embertársunk között, az csak a véletlen műve lehet! Vagy mégsem?

Vezető képünk illusztráció.