Hatvan éve Sztálinvárosban kezdődött a magyar panelsztori

Az első panelházba – a Lenin tér mögött lévő FE-1 jelű lakóház (anno Mező Imre utca, ma Széchenyi István park) – 1960 januárjának elején költözhettek be az első lakók. A második panelházat 1960. január 11-én vette át a tanács az építőktől. A legnagyobb magyar panelüzem is városunkban kezdte meg működését 1962-ben. Tervezett kibocsátóképessége évi ezerkétszáz lakás volt. Több mint három évtized alatt hazánkban 788 ezer panellakás épült, a statisztikák szerint a lakosság közel ötöde él ma panelban.

A József Attila Könyvtár munkatársai által, a 60. évfordulóra készített „paneltörténelem” felidézi: „Hogy a paneles lakásépítés gondolata felvetődött, nagyrészt dr. Weiner Tibornak, a város egykori főépítészének érdeme.

A tervezés 1957. évben kezdődött a Sztálinvárosi Tervezőirodában. Balla József kezdő építész rajzolta először ezeket a panelházakat, Weiner Tibor irányításával, személyes, újító törekvése alapján. A főépítésszel együtt ő a nagypanelek atyja. Az első magyar nagypanelos épület a Lenin tér mögött lévő FE-1 jelű lakóház (Mező Imre utca, ma Széchenyi István park) volt. 1958. szeptember 3-án kezdték el elemeinek gyártását, amelyek a helyszínen készültek.

A kísérleti építkezésen a tapasztalatszerzéshez megfelelő időre volt szükség, ezért az építés terven felül hosszú ideig tartott, a munkálatok alatt sok módosítást, változtatást, tervezéssel kapcsolatos hibát kellett kijavítani. Az épületet habosított kohósalakból gyártott panelekből rakták össze. A szobafal nagyságú elemeket a helyszínen készítették úgy, hogy az előgyártás során beépítik a víz, a villany, a távfűtési gázcsöveket, a szennyvízlevezető csatornákat is. A homlokzati elemeket kívülről sem vakolni, sem festeni nem kell. Az első házat több mint 300 nagyelemből, toronydaru segítségével két hónap alatt rakták össze. A legkorszerűbb módszerrel épült új lakóházak minden lakásának konyháiba villanytűzhelyeket állítottak be, a lakásokba betonradiátorokat szereltek, PVC, műanyag, és gumipadlót építettek be.”

A Sztálinvárosi Hírlap január 8-ai számában egy, az új panelházzal kritikus olvasói levélre reagált a szerkesztőség „Kísérleti” lakók – vagy demagóg kísérlet? „Bizony a levélíró kissé eldobta a sulykot. Sérelmezte azt a néhány hónapot, amíg várnia kellett a lakásra, s ebből egészen hamis következtetéseket vont le... Nincs szándékunkban a panelház építésénél elkövetett hibákat elkendőzni, vagy akár csak kisebbíteni. Bizony akadnak itt hibák, és nyilván egy ideig akadnak másutt is, amíg az első kísérletekből minden következtetést le nem vonnak az illetékesek. De ezeket a hibákat jobb a kísérletnél észrevenni, mint a sorozatgyártásnál...”

1960. január 18-án, hétfőn, délelőtt 11 órakor hivatalosan is átadták a lakók részére a 2. számú panelházat. A vasműből 11 dolgozó kapott az új házban lakást. Az átadásról természetesen tudósított a Hírlap is, ezúttal már inkább a beruházás pozitívumait kiemelve:

Ahogy végigmegyünk az új lakásokon, mindenütt csillogó szemű asszonyokat, férfiakat látunk. Mindannyian érzik, hogy ez az új otthon, államunk gondoskodását, a dolgozók megbecsülését jelenti. A lakók között vannak fiatalok, idősebbek, s mikor szeretettel megsimogatják a falba épített szekrényeket, egy pillanatra eszükbe jut, hogy nem is olyan rég még álmodni sem mertek arról, hogy ilyen modern, minden kényelemmel ellátott lakáshoz jutnak.

Igen, egy-egy ilyen lakás népgazdaságunknak 145 ezer forintjába kerül.” A replankutatas.blog.hu-n megjelent Paneltörténelem Magyarországon című írásban olvasható: az 1961-ben induló első 15 éves lakásépítési tervben több százezer lakás felépítését irányozták elő az átvett, és részben továbbfejlesztett szovjet házgyári technológia alapján. A döntést hosszas lakáspiaci és városszerkezeti elemzés előzte meg, és természetesen figyelembe vették az ország rendelkezésre álló anyagi forrásait is. Ennek keretében három házgyár építését határozták el. Ezekben a korai házgyárakban készültek az 1960-as évek Magyarországára jellemző vakolt falú, négy-öt emeletes, három lépcsőházas paneltömbök elemei. Ezek a lakások többségükben kétszobások, átlagosan 53–55 négyzetméter alapterületűek.

A nagypanelok üzemszerű gyártása 1974-ben kezdődött el. Alig egy évtized alatt az országban több mint tizenhárom és félezer család jutott otthonhoz a dunaújvárosi tervezésű és gyártású panelházakban.

2011-ben Dunaújváros lakónépessége 48 104 fő volt, a lakásállománya 21 390, ebből pedig 10 842 (panel) továbbá 1954 (közép- vagy nagyblokkos) panel.

(Forrás: jakd.hu, wikipédia, Sztálinvárosi Hírlap, replankutatas.blog.hu)

Ide születtem, itt volt az otthonom

Mondhatni egyidős vagyok a Széchenyi park panelházaival. Ide születtem az elsőbe, édesanyám ma is itt él. Az egykori Mező Imre utca eredeti számozása szerint a mi házunk a 8-as, de a számozás az egykori pártház felől, a mai Intercisa Múzeumtól indult.

Az egykori a 2-es számot ma is nyomozzuk, nem tudjuk hova lett. A mi utcánk egyenesen a pártházba „torkollott”, vagy onnan indult. Ma már nézőpont kérdése. Akkor nem az volt. Aztán a város ezen része később elnyerte mai arculatát. Ide építették a városházát, az egykori tanácsházát, talán az lenne autentikus, ha ennek szellemisége miatt ma is így hívnánk. No, de térjünk vissza a panelekhez! Emlékszem, apám a lakáskiutalást a vasmű legendás vezérétől, a Borótól kapta egy újítás egyfajta jutalmaként. Választhatott a készpénz és a kiutalás között, ő ez utóbbi mellett döntött. Ennek értéke nemcsak az árában volt mérhető, hanem abban, hogy akkoriban nem lehetett csak úgy hiphop lakáshoz jutni. Innen jártunk grundolni az akkor még szakadékos felső Duna-partra. Még fociztunk az egykori Lenin téri salakos focipályán, és rendszeresen lábtengóztunk az aszfaltra felrajzolt területen. Egy rövid villanás a gyerekkorból. Mára szinte teljesen elöregedett az alapító generáció, kicserélődött a lakóközösség. Ez már más világ.

Várkonyi Zsolt