Úgy építi fel a műsort, hogy jól érezze magát a közönség és ő is

Dunaegyháza A fent említett témák mellett a nagyot változott humoristapályáról is beszélgettünk Ihos Józseffel.

Gasztrobarátságok

– Az első pillanattól itt voltam, végigkövettem a finomságok készítését az ízesítéstől kezdve a keverésen át egészen, amíg frissen sülve a tányérokra rakták azokat. Nagyon nehéz a dolgunk, mert mindenkivel jó kapcsolatot ápoltunk, amit a különböző sültek, s a hozzájuk való pálinkák és borocskák fogyasztásával erősítettünk meg. Ezért most mást nem tehetek, mint afféle nímandként, a többi zsűritag mögé bújva veszek részt a bírálásban.

Melyiket szeressem?

– Fontos, hogy most is sokat tanulhattam. Ilyenkor jövök rá, hogy a kolbászt hányféleképpen lehet elkészíteni. Olyan kreálmányokkal, ízvilágokkal találkoztam, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Kicsit zavarba is kerültem, mennyi mindent nem tudok még a világról. Sokfélét kóstoltam, és vannak köztük favoritok. Rájöttem, hogy nekem a hagyományos ízek felelnek meg a legjobban. Nem vagyok kísérletező típus, de találtam két-három félét, ami igazán megfogott. Van itt szilvás, mézes, mákos, és még ki tudja, hogy milyen, de azt gondolom, hogy ami régen jól ki volt találva, azt mégiscsak érdemes megtartani.

A Kató néni is megérkezett

– Mivel már kora délelőtt itt voltam, ezért aztán Kató néniként is végiglátogattam a sátrakat. Megálltam, beléptem hozzájuk, egy kicsit beszélgettünk, megkínáltak, aztán mentem tovább a következő csapathoz. Egy kis műsort is rögtönöztem itt a szabadtéri színpadon. Az emberek azt várják tőlem, hogy felvidítsam őket, mert akkor még a nap is másként süt.

A világ legszebb szakmája

– Ma is, máskor is mondtam már, hogy: „Gyerekek! Én, ha a mai humort nézem, akkor már nem is vagyok humorista, mert a mai már annyira más! Akkor színész vagy? Az sem vagyok, mert nem vettek föl a főiskolára. Parodista vagy? Az sem, mert nem tudok senkit sem utánozni. Mi vagy te? Népszórakoztató!”

– Amikor elmegyek valahová, megpróbálom úgy felépíteni a műsoromat, hogy jól szórakozzon a közönség és én magam is. Ezért ez a legszebb szakma a világon.

A világ is megváltozott…

– Megváltozott a köznyelv, így az akármilyen szakmai néven is nevezett humoristák nyelvezete is. Az egy természetes dolog, hogy jönnie kell egy új generációnak. A miénk, a Nagy Bandó, a Markos–Nádas, a Maksa Zoli és a többiek is hozott egy akkor új stílust. A korábbi Peterdi Pali bácsi, Mikes, Somogyi, Ősz Ferenc után következtünk.

– A mai stand up világa pedig annyival másabb, hogy ők már nem tőlünk vették át a stafétabotot, hanem para­lel, egy másik vágányon indultak előre. Ezért van itt egy kis zökkenő, mert még mi is a magunk pályáján vagyunk, így a két korosztály két teljesen más stílust visz egy időszakban.

A staféta

– Régen kiállt a Kellér Dezső bácsi, elmondott hat mondatot, a hetediknél már nagyot nevettél. Jött a következő generáció, elmondott kettőt és azon derültél. Jött a Nagy Bandó meg a Markos–Nádas, elmondott egyet, és betojtál a nevetéstől. Most egy olyan generációt láthatsz, aki kijön egy szóra, és már nevetni kell, ugyanis a közönség már nem várja meg, hogy mondatokat mondjál, mert elunja.

– Ezért van az, hogy néha trágárabbaknak vagy obszcénabbnak tűnik a dolog, mert sok előadóművész úgy érzi, hogy gyorsan meg kell fogni, kötni őket azzal, hogy azt mutatja: mennyire populista, haver és közétek tartozó vagyok. Ezért aztán kötőszavanként beesik egy-egy bé betűs szó vagy valami hasonló.

A kabarék világa

– Mi, a magunk időszakában még kabarészámokban gondolkodtunk. Ezek célja, tárgya lehetett mondjuk gazdaságpolitikai vagy társadalmi jelenség, esetleg emberi gyengeséget jártunk körbe egészen a pikantériáig. Abból is próbáltunk táplálkozni, legalábbis annyira, amennyire lehetett.

– Ma már nem kell semmit sem feszegetni, hanem már bármit kimondhatsz. Eltűntek azok a bizonyos másodlagos kódok, ahogy a kontextusok is. Például az, hogy az anyósom szellent a kádban, azt nagyon szépen körül lehet írni, de az mindenkivel megtörténhet, nem kell utánagondolni, jelrendszert kitalálni, és a kognitív érettséget megszerezni hozzá. Ezzel óriási közönségtáboruk alakult ki.

– Szerencsére a mi közönségünk is megmaradt, akik szeretik azt a régi műfajt és még kíváncsiak rá. Ami nagyon jó, hogy sok fiatal is ott van vagy beül, hogy belehallgasson a produkciónkba. Ott ragad, és újra megismer. Nagyon fontos, hogy nekünk most már három korosztállyal kell operálnunk.

Kinek szól a mondanivaló?

– Szerencsére minden korosztály számára van mondanivalóm, és a fiatalokat is ott látom a közönség között. Előfordul, hogy odajönnek hozzám és azt mondják: „Józsi bácsi, korábban nem ismertem önt, de most itt maradtam.”

– Erről van egy mai történetem. Amikor ideérkeztem Dunaegyházára, eltévedtem ebben a kicsi faluban, mert azt hittem, hogy a kultúrház a szokásos „aranyháromszögben” templom-kocsma-kultúrházban van, de itt máshol található. Megállítottam egy biciklis srácot az útbaigazításért, akiről sejtettem, hogy idevalósi. Ő így kezdte, hogy „Jó napot, művész úr, erre meg arra haladjon, rögtön odatalál! Hány éves vagy? – kérdeztem tőle. Huszonkettő, mondta rá. Te tudod, hogy én ki vagyok? Művész úr, kiskoromban ültem a nagyanyám ölében és együtt néztük a tévét és egy olyan műsort láttam, amiben egy kendős néni meg egy tehénke egymással beszélgettek. Tudja mit nem tudok? Hogy maga a tehénke vagy a néni volt-e?!” Ezen egy jót lehet nevetni, de megsértődni nem szabad miatta. Az idősebbek nyilván jól ismernek.

Meddig szabad ezt csinálni?

– Ami nagyon szép ebben a játékban, és azért érdemes tovább csinálni, az az, hogy nem csak arról szól, hogy kiállsz, fölrakod a kendőt és jobbra-balra kacsingatsz, meg hozod a Kató nénit meg az Ede bácsit. Nem! Van melléd egy „mozi”. Amikor téged valaki meglát, eszébe jut a szerep, amit adtál, és az az élethelyzet, amiben ő ezt megélte. Az embereknek ez a privát „mozi” megvan a fejükben, és teljesebbé teszi a mostani élményt. Amit hozzáköthet egy korszakhoz. Amiben például benne volt az Antal Imre és a Szeszélyes évszakok. Így együtt, jóleső érzéssel tölti el az embereket, amikor találkozhatnak a ’90-es évek egyik „sztárjával”. Akkor mi voltunk a humor képviselői a közönség számára.

Józsi bácsi lesz a művész úrból?

– Nem akarok én ilyen dolgokat. Az Ihos Józsi vagy a Kató néni akarok maradni, mert azt nem szégyellem sohasem. Engem így ismert meg az ország, nem a szerzeményeimen keresztül tartanak számon. Fölvállaltam ezt a szerepet, elbohóckodok, bolondoskodok. Még senki sem mondta, hogy „te figyelj, vedd már le azt a hülye kendőt” vagy azt, hogy „öreg vagy”! Szeretem csinálni, és ha az ember így van valamivel, akkor azt nem szabad abbahagyni. Egy kedves kollégám mondta, hogy „nem azt szeretem nézni benned, amit csinálsz, hanem azt, hogy hogyan”. Azt szeretném, hogy az emberek jól szórakozzanak, egy kicsit emlékezzenek a régi és a mai dolgokra. Énekelek, táncolok, mulatok, mindent csinálok. Játszom a közönséggel, hiszen az egy komplett kis este, amit adok nekik.