közösséget teremtettek

2019.02.28. 15:00

Az autisták esetei mind különböznek egymástól

Az autizmus betegség-csoportban nincsenek éles határok. Az ilyen gyerekeket, felnőtteket nevelő családokban sem kellene lennie.

Pekarek János

Tavaly ünnepelte működésének huszadik évfordulóját az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete, amelynek titkára, Kálmánné Tóth Mária büszkén szögezte le tegnapi beszélgetésünk alkalmával, hogy az egyesületet alapító családok a rendkívüli terhelés hatására sem hullottak szét, együtt vannak, és ebben minden bizonnyal szerepe volt az összetartó közösségnek is.

Annak a közösségnek, amely az elmúlt húsz évben végigkísérte egy autista generáció felnövekvését, páratlan tapasztalatokat gyűjtve ezzel, és nagyon szoros emberi, baráti kapcsolatokat kialakítva, értékeket, szellemiséget, közösséget teremtve.

Közeledik az autizmus napja: április másodika, amit a városban is többször megrendeztek
Fotó: archív

Most elérkezett az az idő, amikor (ha nem is generációváltásra, de) a generációk bővítésére lenne szükség. A diagnosztikai módszerek fejlődésével is együtt jár az, hogy mind több Asperger-szindrómás vagy autista beteg él közöttünk, s az egyesület tagjai a fiatal családoknak is szeretnék megadni ugyanazt a támaszt, mint amit ők élvezhettek az elmúlt két évtizedben.

Ám azt tapasztalják, hogy az internet elterjedésével, „az emberi kapcsolat nélküli tudás” hozzáférhetővé válásával nagyon kevés fiatal, érintett család keresi a kapcsolatot az esőemberek szüleivel.

Kálmánné Tóth Mária, a helyi egyesület titkára
Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

Igaz ugyan, hogy az ilyen betegek kezelésében, ellátásában Dunaújváros példát jelenthet akár országosan is, büszke lehet speciális intézményeire és az integrált, vagyis egészséges és autista gyerekeket együtt nevelő bölcsődéire, óvodáira, iskoláira, ami a városi és városkörnyéki családoknak óriási támogatást jelent, de a személyes kapcsolat, akár formális kötöttségek nélkül is, ennek ellenére pótolhatatlan segítséget adhat az érintetteknek.

Ezért alakították meg az egyesület keretein belül a Fiatal Szülők Klubját, ahol szívesen adnak tanácsot, vagy akár „csak” elbeszélgetnek azokkal, akik szükségét látják ennek: csak jelentkezni kell az egyesület honlapján, és akár egy kávé mellett is találkozhatnak tanácsadás, kapcsolattartás céljából.

Az autizmusról

Az autizmusnak nagyon sokféle megjelenési formája van, ezért spektrumzavarnak is nevezik. Lényegében egy idegfejlődési rendellenesség, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Bár eredete és okai ismeretlenek, kialakulásában fontosnak tűnnek a genetikai tényezők. Régebben két típusát különböztették meg: az enyhébb Asperger- és a súlyosabb Kanner-szindrómát. Ma már csak az autisztikus zavart és az Aspergert különböztetik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában