vetélkedő

2018.11.02. 13:00

Ki volt Gazdagrét Chuck Norrisa?

Nem Chuck Norris, hanem Nemcsák Károly, avagy Feri, aki mindenhez értett és a lakótelep összes lakóját megvédte a rá leselkedő veszélytől.

Tóth Alexandra

A Szomszédok csak egy a kultikus, de mára már retrónak tűnő filmsorozatból, amit a magyar televízió csatornái sugároztak. Főleg az X és az Y generáció számára voltak felejthetetlenek a ´80-90-es évek folytatásos tévéműsorai, így ők biztos előnnyel indulhatnak a november 5-i retró vetélkedőn. A szervezők négyfős csapatok jelentkezését várják a Munkásművelődési Központban a legújabb retró vetélkedőre, aminek témáját ezúttal a retró sorozatok szolgáltatják. Aki ismeri és szereti a Familia Kft.-t, a Dallast, a Kórház a város szélént vagy épp Pirx pilóta kalandjait, az tegyen próbát, mert garantáltan jó hangulatú programban lesz része.

Pillanatkép egy régebbi retró vetélkedőről Fotó: archív

Az eddig már két alkalommal megrendezett vetélkedők sikereire még a szervezők sem számítottak, első alkalommal Dunaújváros történelmének ismereteiről adtak számot a versenyzők, másodjára pedig a régi filmekhez kapcsolódó kérdésekre kellett megadniuk a helyes választ. Aki nem szeretne kimaradni egy kis múltidéző mulatságból, az a 25/405-663-as számon jelentkezhet Kováts Rózsánál.

Ezek is érdekelhetik