valós szituációkat szimuláltak

2018.10.01. 11:30

A Fejér Önkéntes Mentőszervezet újraminősítő gyakorlatot tartott szombaton

Nemzeti minősítő gyakorlaton vett részt a Fejér Önkéntes Mentőszervezet a hét végén. Valós katasztrófahelyzetet szimuláltak, miközben valós mentési szituációkat oldottak meg.

Balla Tibor

Még 2013 tavaszán alakult meg és szerzett nemzeti minősítést a Fejér Önkéntes Mentőszervezet. A tanúsítvány mindössze öt évig érvényes, ezért hét végén egy huszonnégy órás újraminősítő gyakorlat keretében ismét bizonyított a mentőcsoport. Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten több, a valóságoshoz nagyban hasonlóan kialakított kárhelyszínen az önkéntesek egy-egy feltételezett szituáció alapján hajtották végre a szükséges védekezési, mentési és kutatási feladatokat. A gyakorlathoz szombaton csatlakoztak a martonvásári, a dunaújvárosi, a sárbogárdi és az enyingi járási mentőcsoportok is.

 

Már reggel nyolckor sorakoztak a Szalki-szigeten az impozáns sorokban összegyűlt önkéntesek, akik szabadidejüket arra áldozzák, hogy egy esetleges katasztrófa esetén másokon segítsenek, és az ehhez szükséges gyakorlatot, képzettséget, minősítést megszerezzék. Azt, hogy a hivatásosok mennyire veszik komolyan civil segítőtársaikat, jól jellemzi, hogy a felsorakozott, védőfelszerelésbe öltözött állományt Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fe­jér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Jackovics Péter ezredes, a Veszélyhelyzet-kezelési Főosztály főosztályvezetője, és Lóki Richárd alezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője köszöntötte a gyakorlat reggelén, s minden kialakított „kárhelyszínen” a kárhelyparancsnok is hivatásos volt.

Emberek a romok között

A gyakorlat egyik központi helyszíne az egykori Remix épülete és annak környéke volt. A valóságban is katasztrofálisan leamortizált épületbelsőn nem sokat kellett változtatniuk a gyakorlat szervezőinek, hogy valóban olyan érzése legyen a belépőnek, hogy az Armageddon helyszínén jár, de az sem tűnt túl elrugaszkodott feltételezésnek, hogy egy robbanás után kutatnak a mentőszervezetek tagjai a bent rekedtek, esetleg sérültek után. Az alagutakkal nehezített helyszínen tanulságos lenne végigvezetni bárkit, aki fanyalogva kérdőjelezi meg e szervezetek létjogosultságát, vagy a katasztrófavédelem szükségességét. Csak megfigyelőként is embert próbáló feladat bejárni az épületet tűzoltósisakban a füstben, a törmelékkel elárasztott lépcsőkön, az itt-ott leszakadó padlón az üvegszilánkok, szétszórt építési anyagok között a többiek lámpájának fényére hagyatkozva. A résztvevőknek viszont ilyen körülmények között kellett felkutatniuk a bent rekedt civileket, az esetleges sérülteket megnyugtatni, rögzíteni a hordágyon és kijuttatni az épületből, amelyben már tájékozódni és közlekedni is éppen elég.

A búvárok biztonságára nagyon alaposan vigyáztak

Eközben a többiek a külső részen ugyancsak szorgosan munkálkodtak. A Dunán levonuló feltételezett rendkívüli árhullám ingatlanokat és az áramszolgáltató transzformátorát veszélyezteti. Az épület védelmére BEAVER tömlős mobilgátat telepítettek és homokzsákokat helyeztek ki. A feltételezés szerint az ipari területek áramellátását és ivóvízellátást biztosító két közeli transzformátort szintén homokzsákokkal védték meg. Ezeknek a kritikus infrastruktúra-elemeknek a megvédése létfontosságú Dunaújváros iparterületeinek, valamint az ipari és lakossági fogyasztók ellátása érdekében. Az árvízi védekezés közben két megdőlt fa a védekezést veszélyeztetette, ezért ezeket a fákat láncfűrésszel kivágták.

A vízbe esett embereket bábukkal helyettesítették

Ember a vízben

A Duna holtágban lévő zsilipnél egy csónak elmerült. Könnyű és félnehéz felszerelésben búvárok kutatják fel a vízbe merült járművet, a benne rekedt utasokat, és kiemelik a partra. Ott aztán a bosnyák vöröskeresztesek igyekeztek újraéleszteni a bábukkal szimulált sérülteket, eredménytelenül. A mentőcsoport egyik tagja zavartan kezd viselkedni, őt is el kell látniuk a mentőknek, csakúgy, mint a rosszul lett búvárt, akit fóliába csomagolnak a kihűlés ellen. A gyakorlat során még a partról is jól látható volt, milyen elképesztően nehéz és veszélyes munkát végeznek a búvárok, nem beszélve arról, hogy milyen fegyelmezett irányítás mellett, a biztonságukat maximálisan szem előtt tartva.

A vízből mentést a szabadstrand egy másik részén is gyakorolták, airboattal (a horgásztavon robbanómotoros járművel nem közlekedhetnek) közelítve meg a helyszínt, és kiemelve a bábukat.

A hétköznapok része a favágás fotók:Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi hírlap

Viharkár, kidőlt fák

A gyakorlat terve szerint egy, a fesztiválozó fiatalok részére kialakított ideiglenes kempingben vihar következtében több fa kidőlt, többen megsérültek. A leszakadt ágak, megdőlt fák sátrakat és a bent lévőket veszélyeztették. A sérültek mentése és a veszélyes fák eltávolítása volt szükséges.

A gyakorlaton értékteremtő esemény is történt, a katasztrófavédelem Pince sori ingatlanán egy közösségi teret hoztak létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában