Már visszaválthatók a rettegett termékek

2018.08.02. 14:00

Augusztus végéig vihetik vissza a minőségi hibás gyógyszereket Újvárosban is

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közleménye szerint augusztus elsejétől egészen 31-éig van lehetőségük a betegeknek visszavinni a már megvásárolt, forgalomból kivont valsartantartalmú vérnyomáscsökkentőket a gyógyszertárakba.

Tóth Alexandra

Fotó: Hankusz Kálmán / DH

Július 4-én 27, a Zhejlang Huahai Pharmaceuticals által gyártott valsartantartalmú vérnyomáscsökkentőt vontak ki a forgalomból, mert azokban karcinogén anyagokat találtak. A korlátozás csak az ebből a kínai gyárból származó alapanyagokat tartalmazó gyógyszerekre vonatkozott. Az Európai Unió több államában is bevonták a kérdéses gyógyszereket, majd a cseh és a lengyel hatóságok intézkedéseit követően Magyarországon is vizsgálni kezdték a terméket, és valóban hibásnak nyilvánították a vérnyomáscsökkentőket. Az előzetes közlemények szerint azok a betegek, akik az adott készítményeket szedték, továbbra is fogyaszthatták őket, mert a szakorvosi vélemény szerint a kúra hirtelen befejezése nagyobb kárt okozhat, mint azok előírás szerinti további fogyasztása.

Valsocard 160 mg filmtabletta mindössze csak egy abból a számos vérnyomáscsökkentő készítményből, amit július 4-i hatállyal kivontak a forgalomból. Mint minden gyógyszertárban, a Vasmű úti Őspatikában is visszaválthatók a listán szereplő gyógyszerek augusztus utolsó napjáig Fotó: Hankusz Kálmán / DH

A legújabb OGYÉI-közlemény szerint a hibás gyógyszereket a hó végéig visszaválthatják a betegek a patikákban. Vásárlónként maximum két doboz, bontatlan csomagolású, lejárati időn belüli terméket vesznek vissza, aminek az árát megtérítik a gyógyszertárak. A visszafizetett összeg megegyezik a visszaváltáskor forgalomban lévő árral. A visszatérítés a közgyógyellátásban részesülő betegekre is vonatkozik, a procedúrához számla vagy blokk bemutatása pedig nem szükséges. A termékeket az ország bármely gyógyszertárába visszavihetik a betegek.

Éljenek a lehetőséggel

Ha bontott vagy lejárt szavatossági idejű szert szeretnének visszavinni, azt a patikákban e célra kihelyezett dobozokba kell bedobni, ezeknek az árát nem adják vissza. – A visszaváltás még csak a napokban kezdődött, így előre nem lehet megjósolni, hányan fognak élni a lehetőséggel – mondta dr. Dobosné dr. Könye Zsuzsanna, a Vasmű úti Őspatika gyógyszertárvezetője. Jelenleg a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek tárháza elég széles, a készítményeknek többféle hatásmechanizmusuk van. Ennek kisebb része a valsartan hatóanyag. Más hatóanyagú vérnyomáscsökkentők jelenleg még népszerűbbek. Az orvosok jellemzően a valsartannal megegyező hatású gyógyszerre próbálják átállítani betegeiket az átmeneti időszakban, ezekből az ellátás megfelelő – tette hozzá.

Az OGYÉI mindezek ellenére továbbra is hangsúlyozza: bár a gyógyszerek visszavonása végleges, a készítmények szedését továbbra se hagyják abba addig, amíg a kezelő­orvosuk nem írja fel a helyettesítő készítményt, hiszen a hirtelen abbahagyás vérnyomás-emelkedést okozhat.

A visszavétel a gyógyszertárakat sem fogja károsítani. Az OGYÉI által kialakított rendszer biztosít afelől is, hogy a patikák a térítési díj ellen­értékét meg fogják kapni a biztosítási láncon keresztül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában