Boldog nőnapot!

2018.03.08. 08:00

Nőnapot és a vese világnapját ünnepeljük

Idén nőnapra esik a minden évben március második csütörtökén tartott vese világnapja, amelynek a középpontjában ebből adódóan a vese és a nők egészsége áll.

Balla Tibor

6e47810c-637e-41e1-8858-bb0cb20b1fa5

A nők gyakrabban érintettek bizonyos betegségekben

Csak anya- és feleségszerepben teljesít, hanem fontos számára a karrier is. Azért, hogy minden szerepben helyt tudjon állni, a legfontosabb dolog kerül a háttérbe: az egészsége. Ráadásul a férfiakétól eltérő anatómiai felépítésük miatt a nők gyakrabban érintettek húgyúti fertőzésekben és vesemedence-gyulladásban is. Világszerte 195 millió nő érintett valamilyen vesebetegségben. A vese világnap célja, hogy felhívja a nők figyelmét a vesék és a saját egészségük megóvására. A B. Braun Avitum dialízishálózatának három orvos igazgatónője, dr. Hengsperger Mária, dr. Tóth Eszter és dr. Kazup Szilvia összegyűjtötték, hogyan őrizhetik meg nőtársaik a veséjük egészségét:

Tippek a veszély elkerülésére 

Vegyük komolyan a nők esetében gyakoribb húgyúti fertőzéseket, valamint az egyéb, vesét érintő rendellenességeket, mint például a vesekövet. Fogamzásgátló szedése esetén kiemelten figyeljünk vérnyomásunkra, mert a hipertónia a vesefunkciók romlásának egyik leggyakoribb oka. A fogyást segítő készítmények, a fájdalomcsillapítók, az egyéb, vény nélkül kapható gyógyszerek szedése is károsíthatja a veséket. A fertőzések elkerülése érdekében mindig viseljünk légáteresztő pamut fehérneműt. A tanga végbéltájékról mikroorganizmusokat dörzsöl a hüvely- és húgycsőbemenethez. A mosdó használata előtt is épp olyan fontos az alapos kézmosás, mint a használat után.

A kismamáknak is nagyon oda kell figyelniük a terhességi cukorbetegségre Fotó: internet

Menzesz idején cseréljünk gyakran intimbetétet/tampont, mivel a pangó vér a húgyúti fertőzések melegágya. Terhesség alatt fontos a rendszeres szűrővizsgálatok elvégzése, hiszen a vizeleteltérések gyors felismerése meghatározó jelentőségű. A terhességi cukorbetegséget is vegyük nagyon komolyan, mivel ez is kihathat a vese működésére.

Több gyógynövényről be­bizonyosodott, hogy vese­ká­rosító hatása lehet. Öngyógyítás előtt forduljunk szak­orvoshoz. Törekedjünk az egészséges életmódra, az egészséges táplálkozásra, a rendszeres mozgásra, a megfelelő testsúly megtartására és a megfelelő folyadékbevitelre.

Ma délelőtt lesznek az előadások

A Magyar Nephrológiai társaság 2018-ban a dialízisközpontok együttműködésével, ennek megfelelően hirdette meg országos programjait. Dunaújvárosban, csatlakozva felhíváshoz a B. Braun Dialízisközpont, és a kórház nephrológia szakrendelés és a szülészet-nőgyógyászati összevont osztálya nyílt napot szervez a vese világnapja alkalmából, a vesebetegség és a női egészség témakörében. Várnak minden érdeklődőt március 8-án 9–11 óra között, a kórház főépületében, a földszinti aulában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában