KÜLTÉRI RÖPDÉK, UTÓGONDOZÓ

2018.01.05. 18:53

Bontás után épül a vadmadarak kórháza és a közösségi ház is a Sóstón

Ha minden a tervek szerint halad, idén tavasszal megkezdődhet a Vadmadárkórház építése.

Házi Péter

Berkényi Tamás és egy megmentett uhu - képünk a sukorói kórházban készült

Fotó: Koppán Viktor Dávid

A Sóstó és a Sárkeresztúri út közötti területen megépülhet a városrész közösségi háza és egy rendezvénytér is.

A fehérvári közgyűlés 2017 végén közbeszerzést írt ki a Vadmadárkórház és a mellette megvalósuló közösségi ház építésére. Mégpedig a Sóstó védett terület 3,8 milliárdos rekonstrukciójának részeként, teljesen állami forrásból.

- A szóban forgó területen lévő, kerítéssel körbezárt faház, illetve a Vadibolya büfé bontását követően kezdődhet majd az építkezés, a kiírt közbeszerzés mindkét mozzanatra vonatkozik – mondta érdeklődésünkre Mészáros Attila alpolgármester, egyben a körzet önkormányzati képviselője. Ami a lényeg: két új ingatlan épül, az egyik a Vadmadárkórház lesz, műtővel és 50 fő befogadására alkalmas közösségi térrel. Mögötte, a tisztásos területen alakítják ki a röpdéket, ahol a gyógyuló madarak kapnak helyet, illetve a szabadba már ki nem engedhető madarak. Őket az iskolás, óvodás csoportok is megnézhetik majd.

Régi kérés, ígéret valósul meg a másik ingatlannal, ugyanis létrejön egy közösségi ház a környék lakói számára. Mészáros Attila hozzátette, igazi rendezvényhelyszín jön létre, mobilszínpaddal és játszóeszközökkel. A két épület alapterülete 410 négyzetméter lesz, három kültéri röpdével és 16 utógondozó ketreccel. Elültetnek közel ezer új növényt, és egy kis tavat is kialakítanak. 17 új autóparkoló is megépül. Azért csak ennyi, mert a sóstói stadion déli oldalánál lévő látogatóközponthoz közel már megépült egy új parkoló, innen pedig a tanösvényen át a Vadmadárkórházig is el lehet majd jutni.

Berkényi Tamás és egy megmentett uhu – képünk a sukorói kórházban készült
Fotós: Koppán Viktor Dávid

A remények szerint az év elején választhatja ki a bontást és az építést elvégző kivitelezőt a közgyűlés, s ha minden összejön, 2018 novemberére elkészülhet a fejlesztés.

- Berkényi Tamás állatorvos, a jelenleg Sukorón működő Vadmadárkórház vezetőjének aktív tanácsadása mentén alakítottuk ki, mi kerüljön a közbeszerzésbe. Az egyelőre még nem dőlt el, milyen konstrukcióban működik majd a kórház, a cél azonban az, hogy Berkényi doktor kiemelkedő munkájának méltó körülményeket tudjunk Székesfehérváron biztosítani – mondta kérdésünkre az alpolgármester, aki hangsúlyozta, a tanösvény, az északi tó mederkotrása, a vízutánpótlás 2018 májusára készülhet el, a további út- és parkolófejlesztés (első ütemben 300 új parkoló) pedig várhatóan őszre fejeződik majd be a Vadmadárkórházzal együtt. Ugyancsak elkészül a Csíkvári út átépítése, a körforgalom felújítása és egy sétány a katolikus temető mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában