Az év madara a belvárosban sem ritka látvány már

A vándorsólyom a világon mindenhol az erő, az ügyesség, a rátermettség szimbóluma – áll a civil szervezet ez alkalomból kiadott közleményében. Címerekben, jelvényekben szerepel. Szimbolikus jelentőségén túl, nagyon is gyakorlati haszna volt a késő középkorig, amikor a héja mellett a legelterjedtebben használt solymászmadár volt. Magyarországon abban az időben a vándorsólyom volt „a sólyom”, a többi fajt, például a kerecsent más néven említik a krónikák.

A lőfegyverek elterjedésével a solymászat, és vele a vándorsólyom jelentősége csökkent. A 20. században azonban a vadászat e különleges módja újjáéledt, és ennek köszönhetően a faj is előtérbe került. Ennek is tudható be, hogy a növényvédő szerekhez kapcsolódó állománycsökkenésére idejében felfigyeltek a szakemberek, és az okokat feltárva sikerült megmenteni a teljes kipusztulástól. Magyarországon a faj 1967-es eltűnése után több évtizedig nem lehetett solymászati, vagy más célra vándorsólymot tartani. A hosszú tiltás után, hazánkban az 1980-as évek óta lehet ismét vándorsólyommal solymászni.

A vándorsólyom igazi világpolgár, a kontinensek közül egyedül az Antarktiszon nem fordul elő. Bárhol megtelepszik, ahol költésre alkalmas sziklafalakat, közepes és nagy testű madárfajok fán épült fészkeit találja. Az egyik leggyakoribb településen fészkelő ragadozómadárként világszerte költ nagyvárosok belső részein, akár felhőkarcolókon is.

Alapvetően repülő madarakra vadászik, a verébnél is kisebb énekesmadaraktól a libákon át akár a gém méretig. Leggyakoribb zsákmányait ugyanakkor a varjú és a seregély méretű madarak teszik ki. A legtöbb sólyomféléhez hasonlóan a nyílt légtérben vadászik. Zsákmányát rendszerint a magasból indított támadással, nagy sebességű üldözés után fogja meg, vagy rúgja meg úgy, hogy az sérülten a földre zuhan. Erőteljes szárnycsapásokkal gyorsított zuhanása közben akár az elképesztő 320 kilométer/órás sebességet is elérheti.

A sólyomrokonság többi képviselőjéhez hasonlóan, a vándorsólyom sem épít saját fészket. Többnyire 3-4 tojását sziklapárkányok, épületzugok talajára, más ragadozómadarak és varjúfélék fészkeibe rakja. A kotlási idő, amelyben mindkét szülő részt vesz, 28-29 nap. A fiókák 6-7 hetes korukban válnak röpképessé, de a szülők néhány hétig ezt követően is etetik, illetve vadászni tanítják őket.

Óriási elterjedési területe miatt a faj világállománya nehezen becsülhető, jelenleg mintegy százezer-ötszázezer egyedre teszik. Természetvédelmi helyzete világszerte stabilnak tekinthető. Alapvetően hegyvidéki fajként hazánkban a történelmi időkben sem volt gyakori, majd 1967-ben kipusztult. Újbóli megjelenése után állománya folyamatosan erősödik, jelenleg rendszeresen fészkelő faj.

A faj védelmében világszerte tevékenykedő szakemberek eddig négy tudományos konferencián találkoztak: 1965-ben és ’85-ben az Egyesült Államokban, 2007-ben Lengyelországban, tavaly ősszel pedig Budapesten.