Igét csak úgy lehet hirdetni, ha aki hirdeti, elhiszi

István ott nőtt fel. Minden vasárnap elkísérte édesapját az istentiszteletre, és látta, hogyan hallgatja a gyülekezet az Igét, függetlenül attól, hogy a kultúrház vagy a templom adott-e otthont nekik. A gimnázium harmadik évében döntötte el, hogy apja nyomdokaiba lép.

Az elhívása egész életre szól, attól a pillanattól kezdve, amikor Isten hívását megértette. Erre készült a Gödöllői Református Líceumban, a Károli Gáspár Református Egyetemen, és akkor is, amikor próbatételként elkísérte apját a lelkész életének legnehezebb pillanatait jelentő szolgálatokra.

Még csak 18 éves volt, amikor édesapja áldozatos földi pályája véget ért. A tőle látott elkötelezettség, meg az iskolák során elsajátított tudás alakítja István működését. Ezekből a lelki táplálékokból alakítja, gyúrja, formálja magát és a rá bízott közösségeket. Még alig múlt harmincéves. Kicsik és nagyok hallgatják és fogadják be a tanítását. Azt mondja, az Igét csak úgy lehet hirdetni, ha aki hirdeti, elhiszi, hogy Isten szól, és nem egy harmincéves ember beszél hozzá. Mert a tanítás fontos, főként annak a meghallása, amit Isten mond az embernek.

A reformációnak éppen az a lényege, hogy az emberi cselekedetekről a hangsúly áthelyeződik arra, amit Isten tett az emberért. Hinni és bízni kell abban, hogy az ember sorsa biztos kezekben van.

Ma a legtöbben úgy gondolkoznak, ha majd elég jó leszek, szeretni fog az Isten. Pedig arról van szó, hogy ő eredendően szeret, és mindenben számít ránk! Nem a cselekedet a fontos, hanem a szeretet! Miben valósul meg az, amikor valaki azt mondja, én szeretem a gyerekemet? Abban, hogy pelenkázza, táplálja, gondoskodik róla, de a szeretet előbb van. Akinek a hitéből nem fakad semmi, az nem hisz igazán. „Meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet.” – ahogy Jakab apostol a levelében fogalmazta. Egykor Luther a kegyelmes Istent kereste, ma már az emberiség a haragvó Istentől sem fél.

Valamikor, a ’90-es évek elején nagyon sokan kezdtek a templomokba járni, aztán elfogytak, és azok maradtak, akik addig is ott voltak. A hozzáállás nem a krisztusi szeretet jegyében fogant! A gőgösködés, az gőgösködés! Teljesen mindegy, hogy miből táplálkozik. A hittel való gőgösség épp olyan bűn Isten előtt, mint ha valaki a vagyonával teszi.

Istenhez bárki, bármikor elmehet, akár a 24. órában is. Erről beszélt Jézus, amikor a mennyek országát a szőlőművelő munkások különböző időpontokban történő felfogadásával, és az azonos mértékű fizetségükkel világította meg. Az emberek a példa szerint zúgolódni kezdtek, amiért egyformán kezelte azokat, akik régebben ott voltak, és azokat, akik az utolsó órában jöttek. És mit mondott erre az Úr? „Barátom! Rossz néven veszed talán, hogy én jó vagyok?” Nagy baj, hogy akik előzőleg bent voltak a templomban, ítélkeztek, gőgösködtek, és nem tudtak megbocsátóan hozzáállni az újonnan érkezőkhöz!

Az egész esemény igen hasonlít a traditores és donatisták klasszikus egyháztörténeti esetére. Az lett volna szép, ha szeretettel fogadják és segítik őket, de nem voltak erre a feladatra felkészülve. A később érkezetteknek pedig köszönetet kellett volna mondaniuk, amiért azok kitartottak, őrizték és fenntartották a maroknyi közösséget. Valahol nekik köszönhető, hogy még ma is van templomunk.

István arról is prédikál a gyülekezetének, hogy újonnan érkezők fognak bejönni hozzájuk, és szeretettel kell majd fogadni őket. A jó közösségek általában nehezen fogadnak be idegeneket, ami hiba, mert szeretetlenné teszi őket, és megfosztja a növekedés lehetőségétől.

Szerencsére újabban egyre többen keresztelkednek meg felnőttként, így az ő gyülekezete gyarapodik. Akik felnőttként vállalják fel, hogy közelednek Istenhez, azok is meg vannak hívva!

Nagy odaadással dolgozik az egyén és a közösség hitbeli erősödésén. Példaadó, jó oktatók mellett tanulta meg, hogy milyen sokrétű, milyen végtelenül tág a lehetőségek, a módszerek köre. Ha kell tanít, ha kell lelkicsoportot vezet, ha úgy hozza a sors, lebiciklizik 500 kilométert a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére. Vidám, nyitott, rugalmas, sokrétű egyéniség. Egyedül a hit kérdésében nincs pardon!

„Lelkiismeretem Isten Igéjének foglya. A lelkiismeret ellen tenni nem helyes és nem biztonságos”, ahogy Luther mondta.

A krisztusi szeretet előterébe kell kerülnünk, erről szól a karácsony üzenete.