A törvényszék katonahőseiről

Jelen írás tisztelgés az I. világháborúban elesett és megsérült, frontszolgálatot teljesítő egykori vasi bírósági elődeink előtt.

„Véres harcok vetették fel hírét, de csak a béke katonája volt” – az idézet Gyóni Géza katonaköltőtől származik, emlékét egy 1996-ban emelt szobor is őrzi Sopronban. Az emlékmű talapzatán e verssorok futnak végig, mintha csak azt sugallnák, írójuk a háború során annyira áhított békét itt találta meg, majdnem kilencven év elteltével.

A szoborban megjelenített fegyvertelen, katonakabátos, didergő honvéd alakjában a költő sorstársaira, a háború harcmezein szenvedő katonák sorsára lehet ismerni. Sokuk neve, nyugvóhelye is feledésbe merült a világégés utáni években, bár a szándék megvolt a túlélőkben, hogy az elveszett, megrokkant bajtársakról megemlékezzenek, gondjaikat enyhítsék.

A Szombathelyi Törvényszék is nagy áldozatot vállalt a háború kitörését követően. A mozgósítható férfiak – bírók, törvényszéki jegyzők, tisztviselők és hivatalszolgák – csaknem hetvenen vonultak be a négy év során, és vettek részt különböző alakulatok, köztük a 83-as gyalogezred, a 9-es és 11-es huszárezred kötelékében a szerbiai, galíciai, majd az erdélyi és doberdói hadszíntereken. Hősies helytállásuk bizonyítéka, hogy szolgálatuk során szinte valamennyien kitüntetésben részesültek, többen kaptak Károly-csapatkeresztet, Ezüst, illetve Bronz Vitézségi Érmet, egyikük, dr. Szende István hősi halált halt körmendi aljárásbíró pedig kiérdemelte a Signum Laudis érdemérmet.

A számvetés és az együttérzés gondolata foglalkoztatta Náray-Szabó Jenőt, a Szombathelyi Törvényszék korabeli elnökét is, amikor elrendelte: a járásbíróságok készítsenek számvetést a háborús veszteségekről, a frontokat megjárt sebesültekről, rokkantakról.

A Vas Megyei Levéltárban végzett kutatások alapján megállapítható volt, hogy jelentős emberáldozatot hozott a törvényszék és tíz járásbírósága. A hadba vonultak közül nyolcan vesztették életüket a csatatereken: dr. Szende István aljárásbíró; Kovács Ferenc szakdíjnok; Kovács Ferenc betétszerkesztő, irodasegédtiszt; Trsztyenszky István irodasegédtiszt; dr. Perjessy László járásbírósági jegyző; dr. Tőrösi Miklós Zoltán, dr. Peregi Ödön és Avas Dezső törvényszéki jegyzők. Négyen az orosz és olasz hadifogságból nem tértek haza: Farkas János körmendi hivatalszolga; Horváth Ferenc vasvári díjnok; Tóth Andor tisztviselő, Gombossy István díjnok.

Legalább tizennégyük sebesüléséről, rokkanttá válásáról szóltak a hírek: Lipcsei Antal Vasvári Járásbírósági tisztviselő három ízben sebesült, kétszer puskagolyó találta el, egyszer pedig gránát robbant mellette. Tomann József vasvári és Csöppenszky Gyula szombathelyi tisztviselők is több ízben sérültek, de végigharcolták a háborút.

A Kárpátokban és Galíciában folyó 1914-1915-ös harcok során, valamint az olasz hadszíntéren tizennégyen kerültek hadifogságba, és közülük tízen tértek haza 1918 és 1920 között. Talán a leghosszabb időn keresztül dr. Juhász János szombathelyi járásbíró raboskodott, 1914. október 22-től 1920. június 25-ig. A korabeli lapok, a Vasvármegye, a Szombathelyi Újság, a Rábavidék többször is beszámolt a Szombathelyi Törvényszék katonáinak háborús mindennapjairól. Az egyik legmegrázóbb tudósítás dr. Szende István helytállását és halálának körülményeit mutatta be. A lövészárokban folyó közelharc során a bíró-főhadnagy vezetésével százada visszafoglalta korábban elvesztett fedezékeit.

A levéltári kutatás alapján megállapítható volt, a törvényszék az erkölcsi elismerésen túl számon tartotta hadviseltjeit, az azonban csak feltételezhető, hogy egyéb juttatásban is részesítette őket. Akik túlélték a világégést, még több évtizeden keresztül folytatták bírósági szolgálatukat.

A megemlékezés jegyében szerettem volna teljes körű kutatást végezni a témában, azonban a közölt nevek és adatok a rendelkezésre álló korabeli dokumentumok töredékessége miatt további kutatásra várnak.