Egy ötlet, megannyi jótevő és csillogó szempárok

2018.12.26. 11:00

Amikor a vágyak végre beteljesülnek

Következzék egy történet, egy igazi karácsonyi csodáról, amely immáron talán már nem is a csoda kategóriájába tartozik – „pusztán csak” egy remek ötlete néhány lelkes jótevő erőfeszítésének.

Szabó Szabolcs

Ezen oldalon – kicsit lentebb – bővebben olvashatnak a Boldog Délután csapatának aktuális ételosztásáról. Ezen írásban azonban egy másik, e közösséghez nagyban kötődő kezdeményezésről, a „Karácsonyi Csodáról” számolunk be. A lelkes csapat egyik vezetője, Bartalos Kinga lapunknak elmondta: – A tavalyi év után is mertünk nagyot gondolni, és kértünk egy listát az Útkeresés Segítő Szolgálattól, amelyen húsz gyermek neve és a karácsonyi három kívánsága volt. Ezeket a kívánságokat tavaly is, idén is maradéktalanul sikerült teljesíteni. Az akciónk neve Karácsonyi Csoda lett, ami valóban az, mert nemcsak, hogy nagyon sok jószívű embert hozott össze, hanem minden, azaz 60 teljesen új, gyönyörűen becsomagolt, és mondhatom nyugodtan, hogy nagyértékű ajándékot vásárolnak meg a listáról kiválasztva a jótevők. Ezek az ajándékok pedig nemcsak tárgyak, hanem üzenet is a gyermekeknek és a szüleiknek is, a szeretet üzenete, amely reményt adhat a reménytelenségben és egy kis melegséget ezekben a hideg hónapokban.

Vajon mit is rejthetnek ezek a titokzatos csomagok? A gyerkőcök arcára sikerült mosolyt csalni Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Az ajándékcsomagokat a múlt héten szerdán adták át az Útkeresés központjában.

A kis ünnepség keretében gazdára talált csomagok hatalmas örömöt okoztak a gyerkőcöknek, akik számára biztosan sikerült egy hosszú ideig emlékezetes karácsonyi meglepetést szerezni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában