2023.11.08. 11:12
Kiégett egy Vasmű úti lakás (képgalériával)
November 8-án délelőtt 9 óra 30 perc körül járókelők hatalmas gomolygó füstöt vettek észre Dunaújvárosban, a Vasmű út 17-es számú ház előtt. A helyszínre érkező tűzoltók, légző készülékkel egy létrán jutottak be az második emeleti, három szobás lakásba. A helyszínen azt tapasztaltuk, hogy a mentési munkák alatt a rendőrök a ház előtti gyalogos forgalom elől lezárták a Vasmű út érintett szakaszát.
Fotó: Laczkó Izabella
Megszólítottuk a helyszínen tartózkodó járókelőket. Völcsei Istvánné az elsők között észlelte a tüzet.
![](https://cdn.duol.hu/2023/11/yD-nsSdxNS1wPBmYi5SS_hEOPVZNkVvOR0GRlFpzIRY/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwYTg4NzRkOTIyZjQxMDQ4YmQ3ZWY0ZjJhZTAyZDRh.jpg)
– Éppen a biztosítótól jöttem ki és egy régi kolléganőmmel találkoztam, akivel megálltam néhány szót váltani. Akkor vettük észre, hogy a közelünkben lévő lakás egyik szobájának ablaka berobbant és dől ki a füst a lakásból és az épület tetejéről is. Egy arra közlekedő fiatalemberrel és egy másik hölggyel próbáltunk becsengetni a házba, hogy riasszuk az ott lakókat, de senki nem reagált a kapucsengőre. Ekkor a hozzánk korábban csatlakozó hölgy felhívta a tűzoltókat. A segítség nagyon gyorsan a helyszínre érkeztek, a katasztrófavédelem mellett rendőrök és mentők is a Vasmű útra siettek. Azt biztosan tudom, hogy a kiégett lakás alatt élő első emeleti lakos nem sérült meg, mert a ház előtti padon várta a mentési munkák végét.
Kiégett egy lakás a Vasmű úton
Fotók: Laczkó IzabellaA helyszínen úgy hallottuk, hogy a mentési munkálatokban résztvevők keresték a lakás tulajdonosát. A kiégett házban talált útlevél alapján próbálták a rendőrök a lakót beazonosítani. De a helyszínen tartózkodásunk alatt nem sikerült megtalálni. Viszont később a helyszínre érkezett a katasztrófavédelem egy újabb járművel, egy magasból mentő szerrel.
Többen találgatták a kíváncsiskodók között, hogy vajon mi okozta a tűzesetet? Néhányan őrizetlenül hagyott olajkályhára gyanakodnak.
![](https://cdn.duol.hu/2023/11/WK4RQWZEN7bSV6oy_CDVpDW7l8PMV1jWfnZag9clsOQ/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzNDVkYWM1ODljMDRlOWU4ODljYWQ4ZDMwZTE3ZWUz.jpg)
A katasztrófavédelem első jelentésében ez áll: „Kigyulladt egy társasházi lakás Dunaújvárosban, a Vasmű úton. Egy ágy égett az egyik szobában. A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat, és átvizsgálták a lakást, amelyben senkit sem találtak. Öt ember elhagyta az épületet a tűz miatt, két lakót pedig arra kértek az egységek, hogy zárt ajtók és ablakok mögött maradjanak a lakásukban. A rajok kiszellőztetik a lépcsőházat, és utómunkálatokat végeznek. Paksról is a helyszínre érkezett egy emelőkosaras tűzoltójármű.”