2023.08.07. 18:00
A párkányig le kell festeni a katolikus templom falait
Ahogyan korábban beszámoltunk, szombaton a Magyar út és Temető utca sarkán álló római katolikus templom oldalára ismeretlenek különböző jelképeket festettek, köztük önkényuralmi jelképet is.
Nincsenek rá szavak – gyalázatos, amit műveltek ismeretlen tettesek
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő
Az ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben, miután a Temető utcában található katolikus templom falára ismeretlen személy különféle feliratokat, szimbólumokat és önkényuralmi jelképet mintázó alakzatot festett. Az említett bűncselekmény elkövetését a Büntető törvénykönyv (Btk.) 335.§-ban határozza meg és szankcionálja a jogalkotó.
![](https://cdn.duol.hu/2023/08/YIlOewS8hMzUpkfmlCv449YaRTfY5fE--LHRiw7uabc/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgwZTNmOTUzZGRlOTRhZDdiNzJlZDA5ZTMwNjQ0MDEy.jpg)
Lapunk a segítségnyújtás szándékával megkereste az egyház képviselőjét. Baltási Nándor, a Krisztus király plébániatemplom plébánosa elmondta, lényegében a gyakorlati rész áll előttük, a rendőrség értesítésére várnak, mikor festhetik le a Magyar úti templom oldalán éktelenkedő jelképeket. Amikor az engedély megérkezik, akkor egy takarófestést kap majd először a felület, később pedig egy végleges festésre is szükség lesz valószínűleg.
Arra a kérdésre, hogy szükségük van-e bármilyen segítségre a tisztelendő atya azt a választ adta, hogy a keddi napon találkoznak a testület tagjai, hogy eldöntsék, hogyan tovább.
Már vasárnap is egyeztettek, de hétvégén nem tudtak semmit sem lépni az ügyben. Úgy tűnik, a párkányig le kell majd festeni a kazettákat. Baltási Nándor már vasárnap felvette a kapcsolatot egy festékboltossal, mert ugyan rendelkezésükre áll egy graffiti-eltávolító szer, amit szombaton vettek, de ezen a porózus felületen az nem működik.