iratok az ügyészségnél

2019.02.28. 11:45

Túl közel követte, majd nekihajtott

Egy utas súlyosan megsérült abban a balesetben, amelyben két személyautó összeütközött a 64-es számú főúton Enying térségében. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.

police.hu

Fotó: police.hu

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy ádándi férfival szemben.

Fotók: police.hu

A nyomozás adatai szerint az 56 éves sofőr 2018. december 21-én délután a 64-es számú főúton közlekedett Seat típusú járművével Mezőszilas irányából Enying irányába. Vezetés közben nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó és forgalmi ok folytán lassító Opel mögött, és azzal összeütközött. A balesetben az Opel utasa súlyosan megsérült, a járművekben kár keletkezett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban az ügyészségnek átadta.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az időjárási és útviszonyoknak megfelelően válasszák meg autójuk sebességét és tartsanak elegendő követési távolságot! A lassúbb, körültekintőbb vezetéssel minimálisra csökkenthető a baleseti kockázat!

… hogy mindenki hazaérjen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában