Gazdaság

2023.11.30. 14:03

Lekörözte a mezőnyt az MBH Bank

Impozáns eredményadatokat közölt az első kilenc hónapról szóló jelentésében az MBH Bank. A pénzügyi szolgáltató több mint 272 milliárd forintnyi, adózás előtti eredményt termelt az első három negyedévben, kiugróan magas tőkearányos megtérülés mellett. A bankcsoport mérlegfőösszege szeptember végén meghaladta a 10 700 milliárd forintot - írja a vg.hu.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Stabilan növekvő pénzügyi eredményekkel zárta az év első kilenc hónapját, ezen belül pedig a harmadik negyedévet az MBH Bank – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett adatokból.

Az idei év harmadik negyedében közel 107 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el a bank, az első három negyedév korrigált adózás előtti eredménye így 272,3 milliárd forintot tett ki.

Javuló jövedelmezőség, biztos tőkepozíció

Az idei harmadik negyedévben már világosan megmutatkozott, hogy a fúzió révén nemcsak egy a korábbiaknál jóval nagyobb, de hatékonyságát tekintve is fejlettebb, új pénzintézet jött létre. Most kezd csak el igazán látszani a befektetett munka megtérülése: az MBH Bank bebizonyította, hogy képes stabil működés és tőkehelyzet mellett folyamatosan növelni eredményeit, és közben organikusan és akvizíciókkal is gyarapítani piaci részesedését

– mondta el a negyedéves számok kapcsán dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója.

Az MBH Bank mérlegfőösszege az idei év harmadik negyedévének végére megközelítette a 10 737 milliárd forintot, ami 2,4 százalékos növekedést jelent, míg saját tőkéje a második negyedévhez képest 11,2 százalékos emelkedést követően 993 milliárd forintra nőtt. 

Ugyancsak kedvezően alakult a korrigált, tőkearányos megtérülés, ami stabil emelkedést mutatva 2023 harmadik negyedévében 35,8 százalék volt.

Az MBH Bank tőkeellátottsága erős, tőkemegfelelési mutatója a harmadik negyedév végén 21,5 százalékot ért el, míg az elsődleges alapvető tőke mutató 19,4 százalék volt a negyedév végén. 

A tőkemegfelelési mutató jelentősen meghaladja a szabályozói minimumelvárást, ezzel biztonságos tőketartalékot biztosít a csoport működéséhez

– emlékeztetett közleményében a pénzügyi szolgáltató.

Főbb eredménytételek az MBH bankcsoportnál

 

Bankunk a hazai piacon szinte egyedülállóan magas tőkearányos megtérülést tud felmutatni. Az MBH Bank profittermelési képességének fejlődését jól mutatja, hogy míg a fúzió előtt, 2022 első kilenc hónapjában a korrigált tőkearányos megtérülés 25,4 százalék volt, az idei első három negyedév alatt ez már 35,8 százalékra nőtt

– emelte ki Krizsanovich Péter, az MBH Bank pénzügyi vezérigazgató-helyettese. Noha a működési költségek növekedése éves összevetésben kismértékben meghaladta az inflációt, az emelkedő bevételek hatására

az első három negyedéves költség-bevétel ráta 39,3 százalékra csökkent, ami 8,5 százalékpontos javulást jelent a tavalyi három negyedéves szinthez képest.

Mindezen eredmények alapján az MBH Bank az év első kilenc hónapjában összesen 67,3 milliárd forint értékben fizetett bankadót és extraprofit adót.

Stabil hitelezési tevékenység

Az MBH Bank hitelezési tevékenysége – a hitelezés szempontjából kedvezőtlen piaci körülmények közepette is – stabil maradt a harmadik negyedévben is. A hitelállomány negyedéves összevetésben 62,1 milliárd forinttal nőtt, ezen belül a lakossági üzletág teljesítménye volt meghatározó, amely 2022 harmadik negyedévéhez képest 8,4 százalékkal bővült. A vállalati hitelállomány éves szinten 2,1 százalékos bővülést mutatott, a lízingállomány pedig 560,4 milliárd forint volt a harmadik negyedév végén, amely 5,3 százalékos növekedést jelent a második negyedév végéhez képest. Az állományok alakulásában a Duna Takarék Bank Zrt. sikeres akvizíciója jelentős szerepet játszott.

Az ügyfélbetét-állomány a negyedév végén 6524,3 milliárd forintot ért el. A negyedéves emelkedést elsősorban a vállalati szegmens betéteinek emelkedése okozta. Annak ellenére, hogy a makrogazdasági környezet kedvezőtlenül hat a lakosság megtakarítási képességére, a lakossági szegmens betétállománya 14,6 milliárd forinttal emelkedett, így a negyedév végére elérte a 2 463,1 milliárd forintot.

Folytatódik az építkezés

A kedvező tőkehelyzet, az erős pénzügyi eredmények és a fúzió során felhalmozott szaktudás következtében a hitelintézet jelentős mérföldköveket ért el a tárgyidőszakon túl, a negyedik negyedévben is: záró szakaszába lépett a Fundamenta Lakáskassza többségi tulajdonrészének megvásárlása, 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre és lezárult a Duna Takarék Bank felvásárlása. Ugyancsak jelentős mérföldkőként értékelhető, hogy az MBH Bank 2023. november 6-án elindította Magyarország legújabb, teljes mértékben hazai tulajdonú befektetési bankját.

Szerző: Barát Mihály Tamás / vg.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában