2023.06.20. 11:00
Covid után, az energiaválság közepén
A 2010-es évek felfutása után jött a több hullámban érkező Covid-járvány helyzet, majd a vendéglátást mélyen érintő enerigiaár-emelkedés. Számos dunaújvárosi és területi vendéglátóhely volt kénytelen újraírni terveit.
Fotó: Laczkó Izabella
Csikós Gábort, a Campus Étterem üzletvezetőjét kérdeztük az elmúlt évekről és a jelenlegi trendekről:
– Minden vendéglátóegység másként kezelte a fent említett kihívásokat Az egész ágazat tekintetében elmondható, hogy az elmúlt három év az alkalmazkodásról szólt. A rezsiköltségek növekedtek, a beszállítói árak szintén, és a munkavállalóinkat is meg kellett tartanunk. Esetünkben a meglévő megrendelés állomány jelentette a tovább működés lehetőségét. A beszállítók felé is volt egyfajta sorsközösség, hiszen egy cipőben jártunk. Nehéz helyzetben volt az egész szektor, a versenytársak is a túlélésért küzdöttek. Megtehettük volna azt, hogy időszakosan a leállás mellett döntünk, ám a folyamatos működés mellett tettük le a voksunkat. Visszagondolva, ez volt a helyes választás.

– Ilyen helyzetben is nehéz munkaerőt találni?
– Bizonyos pozíciókra nehéz találni jó szakembert, ám nem ebből indulnék ki. Minden vendéglátós olyan motivált munkavállalóra vágyik, akit már holnap tud alkalmazni egy adott helyen és/vagy rendezvényen. A belső képzésre mi is figyelünk, ám az igazán tehetségesek a külföldi lehetőséget is száma veszik.
– Több, mint 40 helyről lehet ételt rendelni Dunaújvárosban. Ez mennyiben valós szám?
– Részben, mert ez a szám már szerintem bővült. Kérdés, hogy mindezért milyen szolgáltatást kap majd a fogyasztó (?). A fent említett körülmények mellett nehéz megmaradni hiteles szereplőként. Feltűnnek helyek, aztán pár hónappal később már nem is elérhetőek. Számunkra a legfontosabb, hogy megőrizzük hitelességünket.

– Mit látnak, mi várható a jövőben?
– Régi vendéglátós kollégák mondták, hogy ilyet még nem láttak. Ebben az ágazatban minimum 3-5 évre terveznek. Viszonylag sok beruházást kell megtenni ahhoz, hogy később valaki eredményes legyen. Korábban sem volt könnyű menet, de 2019 óta szinte a havi újratervezés időszakát éljük. Megpróbálunk alkalmazkodni az adott kihívásokra és figyeljük a versenytársakat, hogy ők mit lépnek. Dunaújvárosban is egyre élesedik a verseny, ám tény, hogy a klasszikus beülős helyek nehéz helyzetben vannak. Az elmúlt évek alkalmazkodásról szóltak, amint láttuk a versenytársaknál is. Ha pusztán a rendezvényeket nézzük, akkor továbbra is megteszünk mindent, hogy jól teljesítsünk.
– Visszatérve a régi vendéglátósokra. Van összetartás a szakmában?
– E téren még én is fiatal vagyok. Szeretném, ha lenne, és van is erről szakmai egyeztetés. Egy erős szakmai szervet, amely tényleges befolyással bír a fogyasztóknak is minőségi visszajelzés lenne.