Beírták a nevüket Dunaújváros történetébe

2023.04.21. 10:00

Iparosok értékteremtő életpályáját ismerték el a Dunaújváros Kézművességéért Díjjal

duol.hu

A díjazottak: Jakab Pál, Feketéné Cseke Margit és Németh Gellért

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

A Dunaújvárosi Kereskdelmi és Iparkamara küldöttgyűlése előtt adták át az idei Dunaújváros Kézművességéért Díjakat, amelyek azon vállalkozók, iparos emberek életpályáját ismerik el, akik kiemelkedőt alkottak egy-egy szakma, szolgáltatás helyi történetében. Alábbiakban a díjazottak méltatásából idézünk: 

Feketéné Cseke Margit fodrászmester

 Szüleivel és testvéreivel 1952-ben költözött Sztálinvárosba. Édesapja férfifodrászként dolgozott, akihez kislányként sokat járt be az üzletbe. Annyira megtetszett neki ez a szakma, hogy jelentkezett fodrász szakra. A szakmunkásvizsga után egy pécsi Fodrász Kupa versenyen vett részt, ahonnan a második helyezést sikerült elhoznia. A Vegyesipari Vállalatnál kezdett dolgozni, és már fiatalon tanulót bíztak rá, hogy segítse a szakma elsajátításában. Rendszeresen részt vett továbbképzéseken. 1967-ben ment férjhez, két kislányuk született. Amikor lehetőség nyílt városunkban kiváltani a kisiparos-engedélyt, Feketéné Cseke Margit az elsők között váltotta ki. Fodrászüzletében továbbra is foglalkozott tanulókkal. Magát is tovább fejlesztette, letette a fodrász mestervizsgát is. A Kézműves Kamara felkérésére bekapcsolódott a tanulók vizsgáztatásába. Szakmaszeretete a nyugdíjas évein is túlmutat, a mai napig dolgozik, vendégei örömére. 

Jakab Pál esztergályosmester 

Újpesten született 1942-ben, a szakmunkásképző iskolát azonban már városunkban végezte. Első munkahelye a Dunai Vasműben volt. Előbb munkaviszony mellett, majd 1980-tól már főállásban iparos lett. Fia, majd lánya, később unokája bekapcsolódásával családi vállalkozást teremtett a Volán-telepi garázssoron működő műhelyében. Közben gyarapította szaktudását, 1972-ben mestervizsgát tett. Egyik mozgatója volt az iparosok – ´70-es, ´80-as években nagyon aktív – közösségi életének. Iparosbálok, sport- és kulturális rendezvények, szakmai vetélkedők állandó szervezője és résztvevője volt. Ebben az időben az iparosok, kereskedők adóközösségekben adóztak, az adóvéleményező bizottságokba a legel­ismertebb, legkorrektebb, a szakma piaci viszonyait jól ismerő iparosok kerültek. Jakab Pál is tagja volt az egyiknek. Hatvan év aktív esztergályos tevékenység után ma már a nyugdíjasok csöppet sem eseménytelen életét éli. 

Németh Gellért órásmester 

Dunaújvárosban született 1976-ban. Már az általános iskolában tudta, milyen szakmát választ élete hivatásául. Bejárt édesapja műhelyébe már tizenévesként, a nyári szünetekben sok időt töltött ott. 1990-ben iratkozott be a budapesti 6. számú Ipari Szakmunkás-képző Intézet órás szakára. Előbb édesapja műhelyében dolgozott, majd leszerelése után egyéni vállalkozó lett, ma is az. Időközben leérettségizett, majd boltvezetői vizsgát tett. 

Volt üzlete a Martinovics utcában, a Római körúton, a Vasmű úton. Jelenlegi üzlete is ott található, 12 éve várja itt vásárlóit. A városban él feleségével és 17, illetve 22 éves gyermekeivel. Az óraviseléshez kapcsolódó szokások átalakultak, a kisszámú megmaradt órás számára azonban jut megrendelés, természetesen csak magas szakmai tudással, precízséggel, elhivatottsággal lehet megtartani, bővíteni az ügyfélkört. 

A szakma szeretetét édesapjától vette át Németh Gellért, és most követi a díjazottak sorában is, hiszen Németh István 2021-ben kapta meg a kamara elismerését. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!