Foglalkoztatási ráta

2023.01.29. 07:00

Fejér benne van a TOP5 foglalkoztatási megyék között

A napokban elkészült a KSH 2022. harmadik negyedévére vonatkozó foglalkoztatottsági ráta, melyből kiderült, hogy Fejér bizony az élen jár és olyan megyék mellett kapott helyet, mint Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megye.

Déri Brenda/FMH

Fotó: shutterstock

Fotó: LunaKate

A statisztikai hivatal ugyanekkor Pest megyén belül csak Budapestet említette még egy lapon a fent említett térségekkel, így a következő adatok a fővárosra is vonatkoznak. Az adatok szerint a foglalkoztatottság 76,9 és 79,6 százalék közé tehető, ami igencsak magas aránynak bizonyul, főleg akkor, ha az ország egyéb régiót is megnézzük. Például Somogy, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, ahol még a 71 százalékot sem éri el a foglalkoztatottság. 

Forrás:KSH

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!