Rendvédelmi nap

2024.05.24. 18:00

Rendőrök, bv-sek és tűzoltók lepték el a mozi előtti teret - képgalériával

Molnár Emese

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány égisze alatt megvalósuló közbiztonsági rendezvénysorozat újabb, s talán a leglátványosabb programja volt május-24-én, pénteken a mozi előtti téren. A rendvédelmi napról van szó, amikor is a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a katasztrófavédelem és a honvédség is különféle bemutatókkal várja az érdeklődőket. Ahogy mindig, úgy most is megtekinthették a látogatók a rendvédelmi szervek jelen lévő járműveit (például tűzoltóautókat, rendőrkocsikat- és motort, a bv. rabszállító járműveit), valamint kézbe vehették, kipróbálhatták az eszközparkjukat, felszereléseiket is. Az időjárás meglehetősen bizonytalan volt, ezért néhány programelem a mozi épületben volt, ahol többek között felvonultattak fegyverarzenált is. A rendvédelmi szervek képviselői természetesen minden kérdésre szívesen válaszoltak, meséltek mindennapi munkájukról, a hivatásukról, segítettek a pályaorientációban, hogy hogyan lehet csatlakozni hozzájuk.

Aztán délután következett a nagy attrakció, amikor is a rendvédelmi járművekkel felvonultak a város főbb útjain, a Béke városrésztől kezdve a Rómain át a moziig.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában