2024.05.15. 06:57
Lovasnapon jártunk Daruszentmiklóson
Nem először és nem utoljára. Az eddigiek is jól sikerültek, a mostani pedig (azt mondják, hogy a hatodik), a harminc akadály- és vadász hajtás kategóriában rajthoz álló és a rendezők nagy örömére, az eddigi legnagyobb létszámú közönség előtt zajlott le. A szinte nyárias idő pedig külön ajándék volt mindenkinek. Az eseményen Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője is megjelent, aki Rauf Norbert polgármesterrel közösen adta át díjakat a versenyzőknek.
Fotó: Balogh Tamás
De hiszen ez egy falunap!
Az első meglepetés akkor ért bennünket, amikor az iskola felől bekanyarodtunk a gyönyörű Faluparkba kora reggel. Az eseményre érkező árusok és a büfések olyan hercig sátorvárost rittyentettek a fák árnyékába, hogy azt hitte az ember, hogy elnézte a naptárt és híres daruszentmiklósi falunapra érkezett.
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/9cQxoq91mzOLbF8r-RuZ4VhbqBpkZj6m0ntwYaR_jPE/fit/1200/901/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzBmOTEzNWJmYTQ3NWM5NGIxNzBiMDU1OWVlOGVm.jpg)
Hogy teljes legyen a képzavar
Látni való volt, hogy a gyermekek külön kényeztetést kaptak az összkomfortos játszóparkjukban. Még egy szolid körhinta is várta őket. Nyilvánvaló, hogy az idei évben is tombol majd a lemosható kenceficék, tetkók divatja. Mindenki szerencséjére a régió leghíresebb alkalmi frizura varázslója Feke Judit is megnyitotta a szalonját az árnyas fák alatt.
Több mint show volt
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/oHJQ2ydSngoDFSk_mcWrs0mPiwyHNRV_ptzpk2JEmJw/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EwNWQwYmFjYTMxZjRjNDk5NGY5NWMzMTA4NzRhMjU3.jpg)
Túlzás nélkül a szívemhez kaptam, amikor megláttam a megnyitóként fellépő gyanúsan megújult és egy osztállyal feljebb lépett Czuppon Péter féle néptáncos együttes, esti, színházi fő műsorba kívánkozó, vastapsos produkcióját. (Csak úgy megsúgom: reggel kilenckor, ragyogó napsütésben…)
Cukiság
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/LY0R34WnNNy0jFnSy0SGKxdpT_563QxuA4Xe7jlOvsw/fit/1200/1015/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU3ZWJmZDEwOGZiNzQ0MDg5YTljZTBkMTRhZDc3OTQ3.jpg)
A cukiságmérőnek viszont a profik után lett dolga, hiszen előbb a Szederinda óvodások, majd a Benedek Elek tagiskolások táncosai hódították meg újra a közönség szívét.
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/1m5TeYb0Bp1B2fLXqeCzXyDRdL-4IgAmMmiXASmhNWs/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0YTgyOTBhMWI3MTQ4MzJiZWYwOTQ0ZWZiZjczNmIy.jpg)
A csikósok professzionális bemutatója
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/67W-PBgZbNy8UaLA7W7PQ4VvWqMtWwFgYFDNQzDLWRM/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NzBiZDk3ZWVmODQ4MzM5OTJjYWRmMWUwN2NlNGVl.jpg)
A nap lovas siker triója: Tóth Lajos a Guinness-rekorder, Maszlag Gábor és Orova Tamás olyan könnyed természetességgel prezentálták a csikós, majd a bajnok a puszta ötös fogat bemutatót, hogy a nézőtérről egyre inkább úgy éreztük, hogy az nekünk is simán menne…
És ezek meg kicsodák?
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/RtVfv9ZuOTmPIt93f8PG2fd6P_2VVCTITYTYXbYTK2A/fit/1200/901/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IxMDQzYjA2ZDU2NDQ5OGI4ZDdkZmM2YTQ2OTUxMmY3.jpg)
Az a helyzet, hogy Sahin Gábor, aki sok más egyéb mellett patkolókovácsként is megállja a helyét, bivaly fogatával, (amivel sétakocsikáztatást is vállalt) egy tűzpiros Ferrari SF-24-es-sel sem kapott volna több csodáló pillantást, mint azzal a kimérten cammogó párossal.
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/D98Yy-E2GxaIptO-d1KrXsXup6G3mMdlKbEaFlUFcTQ/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2MGUxMmIyNWI4YTQzY2E4YzYzNjUzMjU0MDJiOTE5.jpg)
Foglaljuk össze a tapasztalatokat
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/LeXC0dut-3ZzJS_heLklPBwrTM18IVAuxCmfGuHk0dM/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzczODlmMGYzZjQyZjRmNmJiYTgxYTBkNDY5MmE5MmNl.jpg)
A hajtók bemutatója még a mai korok műszaki csodáihoz szokott szemeket is magukkal ragadták. A kétszer harminc bemutatót viszont kimondottan a helyhiány miatt most, nem részletezem. Röviden összefoglalva: lelkesek és profik voltak. Akiknek nem jött ki elsőre a lépés másodikra, ők is nagyot mentek. Van viszont három különlegesen fontos szereplő, akik szívesen meséltek az aznapi csodákról.
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/EW-b6tQS6EpC6b1Davu89jrh2qJ8P_Dlr2xkl-cu7Ao/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwODNlYTlhODAxOTQ1NWE4NGIxNTBkMDZhYTNjZDU3.jpg)