Révész volt, motorozott, de dömperre is volt jogosítványa

A kisapostagi önkormányzat részéről Nagy Attila polgármester, Márkli János alpolgármester és Héringerné Edit tette tiszteletét a takaros kis házban. Nem üres kézzel mentek a köszöntők, egy szép nagy csokor virág és egy ajándékkosár volt náluk. A házba érve Erzsike néni lánya fogadta a köszöntőket, akit szintén Erzsébetnek hívnak. Szívélyesen üdvözölt bennünket, majd a konyhába vezetett, ahol az ünnepelt  fogadott minket. Arcán az őszinte öröm sugárzott. 

Az asztal tele volt minden finomsággal, jószívűen kínáltak bennünket. Még egy házi készítésű dobostorta is volt az asztalon. A 90-es gyertyát elfújta Erzsike néni, de a megilletődöttségtől elfelejtett kívánni valamit. Na majd legközelebb. Ami a tortát illeti, nem túlzás, életem legfinomabb dobostortáját ettem aznap. Miután felköszöntöttük az ünnepeltet, kedélyes beszélgetésbe kezdtünk. Megtudtuk, hogy a tősgyökeres kisapostagi család 1800-as évektől eredezteti családfáját.

Gyermekkor

Farkas Erzsébet 1934. január elsején lett anyakönyvezve, ezen a napon tartja születésnapját is, de elmondása szerint december 31-én 18 órakor látta meg a napvilágot. Édesapja, Farkas Jenő a Pipiske hegyen lakott 13 testvérével. Erzsi néni szegény családban nőtt fel, szülei volt, hogy egy tojáson osztoztak. Két testvére még csecsemő korban elhunyt, így egyedüli gyermekként nevelték nagy szeretetben. Édesapja révész volt, csónakkal vitték át az embereket a túlsó partra. 

A kis Erzsike bár nagyon szeretett a helyi evangélikus iskolába járni, de tanulni már nem annyira. Összevont csoportban tanultak elsőtől a nyolcadik osztályig. Gyakran segített édesapjának révészkedni, számára ez vonzóbb és érdekesebb volt, mint a tanulás. Egyszer beszakadt a jeges Duna alattuk, de szerencsésen megúszták. Akkoriban utat készítettek a fagyott Dunán, egy sávban hizlalták a jeget, télen ezt használták közlekedésre a két part között.

Házasság

Erzsike néni szomszédja, egy fiatal asszony volt, aki óvva intette a férfiaktól. Szerinte mind, csak azt akarta. Emiatt a serdülő Erzsike tartott a másik nemtől, nem szívesen barátkozott velük. A házukban a szülei bögrekocsmát üzemeltettek, ami azt jelentette, hogy az általuk főzött pálinkát helyben árulták az arra szomjazóknak. A jó hangulatú találkozók beszélgetéssel és kártyázással teltek. A szomszéd ifjú, Sándor gyakran járt át hozzájuk, nem csak a finom nedű miatt, hanem a család szeme fénye miatt. Sándor összeszedte minden bátorságát és elmondta, hogy Erzsikével szeretné leélni az életét és kérte, hogy menjen hozzá feleségül. Erzsike egy hetet kért a gondolkodásra, majd igent mondott. Húsz évesen ment férjhez a nála öt évvel idősebb fiatalemberhez.

Család

Erzsikének és Sándornak egy fia és egy lánya született, nevüket szüleik után kapták. Négy unokája és tíz dédunokája van, akikre nagyon büszke. Férjével nagyon szerették egymást, aki nagyon keményen dolgozott, a Vasműben volt lakatos-hegesztő. Betegség következtében 48 évesen hunyt el. De nem ez volt az utolsó tragédia Erzsike néni életében. Fiát 2019-ben temette el. Lánya, Erzsike maradt neki egyedüli gyermekként, aki most is a gondját viseli.

Munka

Erzsike néni eleinte a családi vállalkozást vitte tovább: révészkedett. Nagyon veszélyes és kemény munka volt ez. A háború után kofákat szállítottak Kisapostagról Dunavecsére, akik mentek tovább Budapestre, ahol az áruikat értékesítették. Emlékszik, hogy még lovakat és teheneket is szállítottak, két összekötött csónakkal. Egyszer felborult a ladik, amelynek fedélzetén egy 17 hónapos gyermek volt. Erzsike néni könnyes szemmel mesélt a szerencsés kimenekítésről. Ez ugyan örömteli volt, de a szállított árut ki kellett fizetniük a tulajdonosának. 

Mikor a repteret mérték, akkor a földmérőknek segített, majd vizet hordott a 6-os út építésénél. Később bekerült a vasműbe, ott volt „habarcstündér”, így nevezték azokat a nőket, akik maltert vittek a szakiknak. A központi labor építésénél a Maximenkó brigád tagjaként dolgozott. Az átadás előtti napon még este 11-kor is dolgoztak. Pentelén adtak volna helyet neki, de a szállás rossz híre miatt hazagyalogolt inkább Kisapostagra. Ezután szervizben dolgozott. Kedves barátnőjével, Katival vezetni tanult. Nem is akármit, egy dömpert. Erről papírja is van, bár nem engedték dolgozni vele, mert Kati jugoszláv volt, akkoriban nem szerették őket. Erzsike pedig nem szeretett volna nélküle elhelyezkedni. Később asztmás lett, így nem vették fel sehová, végül a szakszervezet segítségével a Vasműben helyezkedett el a rendészetnél és onnan is ment nyugdíjba. Eleinte gyalog járt haza, majd motorral közlekedett. Még 85 évesen is! 

Ágy, asztal, TV

Erzsike néni a házának a konyhájában él, ahol fogadott is bennünket. Itt megvan neki minden, amire szüksége lehet. Ágy, asztal, tévé, spájz és fürdő is. Napjait televíziózással tölti, bár a műsorokkal nincs megelégedve. Szeme már nem az igazi, emiatt ritkán olvas. A helyi újságot mindig elolvassa azért, hogy tudja, mi történik a szeretett falujában. Nagyon jó kézügyességgel rendelkezett, szeretett hímezni. Munkái a lakását díszítik. A kis konyha tele van virággal, ami nagyon otthonossá teszi az életterét. 

A beszélgetés végén jó szívvel távoztunk, remélve azt, hogy még találkozunk Erzsike nénivel. 

Kedves Erzsike néni, Isten éltesse erőben, egészségben és tessék még nekünk mesélni a régi szép világról!