Advent

2023.12.03. 09:12

Kisapostagon is reményt ad a hit lángja

Duol.hu

Bár idén sokan bizonytalanok voltak az adventi gyertyagyújtás időpontjával kapcsolatban (hiszen 24-e vasárnapra esik), mára letisztut a kép. 

Az első gyertyagyújtásra ma kerül sor minden városban, faluban, közösségben és családban. Így lesz ez Kisapostagon is, ahol a Schalbert Alapítvány házánál várják az ünnepre érkezőket. 

 

A 16 órakor kezdődő gyertyagyújtásra már napokkal korábban készültek a Nőegylet tagjai. Az alkalomhoz illő dekorációkkal díszítették a házat és a parkot, valamint elkészült az adventi koszorú is, amely a karácsonyi ünnepvárás szimbóluma lett. Az ünnepi gyertyagyújtások alkalmával a Lilaakác dalkör fog énekelni. 

Az első gyertya meggyújtásával a hit lángjai égnek majd a sötétben, emlékeztetve arra, hogy Isten Ádámnak és Évának ígérte meg először a megváltást, amely el is jött a Messiás megszületésével, melyet a hagyomány szerint karácsonykor ünneplünk. Ennek ünneplésére készítjük fel a szívünket és lelkünket az adventi ünnepkörben.

További gyertyák gyulladnak fel 10-én, 17-én és 22-én is a Shcalbert Alapítvány házánál 16 órakor. A harmadik gyertyagyújtás alkalmával a település polgármestere, Nagy Attila mond ünnepi beszédet és Stermeczki András, evangélikus lelkész pedig áldást mond a megjelentekre. 

Archív

Az adventi koszorú története és jelképei

Az evangelikus.hu írása szerint az első adventi koszorút Johann Heinrich von Wichern (1808–1881) evangélikus lelkész és szociális munkás, a Németországi Protestáns Egyház belmissziójának megalapítója készítette. Wichernt mélyen érintették őt azok a rossz szociális és higiéniai körülmények, amelyekben az ott lakó gyermekek éltek. Wichern 1833-ban megalapította a Rauhes Haus, „Vadócház” elnevezésű intézményt, ahol a hamburgi nyomornegyedekből származó árva és elhanyagolt gyerekeket gondozták. Fő nevelési elve a bizalom, a megbocsátás és a közösség hármasán alapult. Lelkészként rendszeresen tartott istentiszteletet a gyerekek számára. Az adventi időszakban pedig adventi korálokat és karácsonyi énekeket gyakoroltak az énekórákon. Hogy szemléltesse a gyerekeknek, hogy az egyre sötétebb és hidegebb karácsonyváró időszak egyben a fény felé vezető utat is jelenti, Wichern 1838-ban – az akkori adventi napoknak megfelelően – huszonhárom gyertyát helyezett el az orgona körül, és mindennap meggyújtott még egy újabbat. Egy évvel később, 1839-ben huszonnégy gyertyát erősített egy régi hintó nagy, örökzöld ágakkal feldíszített fakerekére, amelyből négy vastag, fehér a négy adventi vasárnapot jelképezte, húsz kicsi piros pedig a hétköznapokat. 1839-ben szerdára esett december 25-e, ezért az adventi időszak abban az évben huszonnégy napos volt. Ez volt az első adventi koszorú. A kör alakú adventi koszorúnak se kezdete, se vége, ami Isten Krisztusban megnyilvánuló szeretetét jelképezi. Az örökzöldekből készített vagy örökzöldekkel bevont adventi koszorú az örökké tartó reményt szimbolizálja. A sötétben világító gyertyák fénye a „világ világosságának” (Jn 8,12), Jézusnak az eljövetelére utal.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában