Háromezer mézeskalács

2023.12.15. 16:30

Karácsonyi meglepi a kerisektől

Mintegy háromezer kézzel készített, egyesével becsomagolt, s kedves üzenettel ellátott mézeskalácsot gyártott a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum közössége, a karácsonyi finomságokat pedig a napokban kezdték szétosztani.

Molnár Emese

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Az egész iskolát megmozgató kezdeményezésről Magyar András igazgató beszélt lapunknak. Eredetileg a környéken a lakóknak szerettek volna kedveskedni valamivel, a közelgő ünnepek apropóján pedig kézenfekvő volt, hogy mézeskalácsokat sütnek ajándékba. Az igazgató elmondta, szerette volna, ha intézményük valamennyi tanulója is részese lenne az akciónak, ezért a munkafolyamatokba bevonták valamennyi szakmacsoportjukat. A fiatalok örömmel vették a felhívást, nagyon lelkesek voltak, így végül mintegy háromezer darab finomságot gyártottak, díszítettek és csomagoltak a tanétteremben. Mint azt Magyar András kiemelte, azért különleges ez a mostani karitatív akciójuk, mert a környék lakóin kívül legfőképpen a közszférában dolgozókat kívánják megajándékozni vele, akik értünk dolgoznak nap, mint nap. Így például a családsegítő szolgálat kollektívájának, a Jószolgálati Otthon közösségének is ajándékoztak nagyobb mennyiségben mézeskalácsot, de tervezik, hogy a kórházba is ellátogatnak. A diákok maguk is útra keltek, hogy a járókelőknek személyesen is átadhassanak mézeskalácsot. Pénteken reggel is elindult egy csapat az iskolától, s a piacra vezető útjuk során mi is elkísértük őket. Rendkívül szívmelengető volt látni, ahogy az ajándékok átnyújtása után azonnal mosolyt csaltak az arcokra a kerisek.

Bara Norbert, a diákönkormányzat elnöke elmondta, azért is csatlakozott nagy lelkesedéssel minden diák az akcióhoz, mert a mai rohanó világban szerettek volna egy ilyen gesztussal is örömöt okozni másoknak. Még őket is meglepte, hogy olykor milyen meghatódottsággal fogadták ajándékukat, jóleső érzés volt számukra is. A mézeskalácsokat körülbelül két-három hétig gyártották, a nagyüzemi munkában megosztottan vállalták a feladatokat, így például a cukrászok sütötték ki, a szakácsok és a pincérek díszítettek, az eladók csomagoltak, a logisztikusok pedig a kiosztásban vállaltak jelentős szerepet. 

Magyar András hozzátette, ezúton is szeretnék megköszönni fenntartójuknak, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumnak, hogy biztosították az anyagi feltételeket az akció megvalósításához. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában