Azt üzenem, hogy köszönöm, és azt is csak a szüleimnek!

Szerdán százhuszonhatezer felvételiző várta izgatottan a felsőoktatási intézmények ponthatárait. Sokaknál lehetett örömünnep, ám bizonyára voltak olyanok is, akik nem nyertek felvételt egyetlen választott egyetemre sem. Annak idején én is az utóbbiak táborát erősítettem. Hiába volt a nagy hajrá, s lett meg a középfokú nyelvvizsga is a pluszpontokért, nem volt elég. Jöhetett a pótfelvételi és a médiaszak költségtérítéses verziója, ahol persze már kaptam helyet. Ha én is amolyan önjelölt boldogság-prédikátor lennék, azt üzenném ezzel másoknak, hogy soha nem szabad feladni az álmainkat... de nem vagyok az, és csak azt üzenem, hogy köszönöm, és azt is csak a szüleimnek!