Képgalériával

2022.12.30. 12:00

Karácsony és újév Antonióval és a többiekkel az állatparkban

Az Egzotikus Állatpark október elsején nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A kezdeti tapasztalatokról, és további tervekről, az állatok karácsonyáról és szilveszter éjszakájának réméről beszélgettünk Eper Rolanddal, aki a testvérével, Mártonnal, valamint családtagjaival közösen álmodta és valósította meg ezt az előszállási csodát.

Körmendi Erzsébet

Antoniót is a kedvencével, sárgarépával lepte meg Eper Roland karácsonykor Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

– Nagyon pozitívak a kezdeti tapasztalataink. Az október elsejei nyitás óta eltelt három hónapban a vártnál is többen megfordultak nálunk, a visszajelzések pedig külön örömet jelentenek számomra. Amikor a környező településről érkező idegen emberek odajönnek hozzám, gratulálnak, megköszönik, hogy ezt az érzést kapják tőlünk, vagy az, amikor elkap az ember egy gyermeki mondatfoszlányt, ahogyan az állatok cukiságát ecseteli, olyankor azt gondolom, az állatok szeretetén túlmutatóan is minden fáradtságot megér ez az egész. A gyerekek legtöbb esetben annyira jól érzik itt magukat, hogy nem akarnak hazafelé indulni, na, ebből szokott lenni némi gond, sírás, sajnos – mondja Roland. Hozzátéve: – Boldogok voltunk, amikor a helyi idős­otthon lakói ellátogattak hozzánk. Annyi kedves szót kaptunk tőlük. Az óvodásoktól, diákcsoportoktól szintén. Hozzáteszem, a helyi csoportokat, óvodásokat, osztályokat akár biológia foglalkozás keretében is szeretettel várjuk és ingyenesen fogadjuk a jövőben is. Ha már szóba kerültek az árak, jövőre terveink szerint nem drágulnak nálunk a belépőjegyek. Az energiaválság mindenkire kedvezőtlenül hat, a legtöbb állatkert harminc-negyven százalékkal emelte a jegyárait. Mi viszont szeretnénk, hogy minden olyan hátrányos helyzetű gyerek el tudjon ide jönni, akinek a szülei nem engedhetik meg különböző okok miatt, hogy távoli állatkertekbe vigyék a csemetéjüket, például mert sokba kerül a belépő és az üzemanyag. Célunk, hogy minél több gyermeknek élményt adjunk. Jelenleg – az ország összes állatkertjét figyelembe véve – azt mondhatom, nálunk a legkedvezőbbek a jegyárak. 

A kassai állatkertből érkeztek ezek az örvös pekarik, velük gazdagodott az előszállási Egzotikus Állatpark az ősszel
Fotós: Szabone Zsedrovits Eniko

Megtudtuk Rolandtól azt is, hogy gyarapodott az állományuk is a legutóbbi találkozásunk óta: örvös pekarik érkeztek hozzájuk Szlovákiá­ból, a kassai állatkertből. Előrelépésnek tartja a kiváló szakember, hogy külföldről is kaptak állatot, mégpedig olyat, amely állatkerti körülmények között ritkának számít hazánkban, Nyugat-Magyarországon például csak Pécsen és Előszálláson láthatunk örvös pekarikat. Továbbá játszóteret is építettek a nyitásra, hogy a családoknak, a gyerkőcöknek még teljesebb legyen az itt töltött idő. Eperék abban reménykednek, jövő tavasszal és ősszel további állatfajjal tud gazdagodni az Egzotikus Állatpark. Rengeteget dolgoznak azon, hogy az állatok a lehető legjobb körülmények között éljenek, illetve a látogatók is pozitív élményekkel, új ismeretekkel térjenek innen haza. Roland minden idejét itt tölti, a felesége Eper-Srenk Anett mindenben segíti őt, és a kisfiuk, Ármin szintén imádja ezt a környezetet. A testvér, a HírTV-s Eper Márton a legtöbb hétvégéjét, szabadidejét itt tölti, megosztják a feladatokat, hogy olyankor minél több mindent el tudjanak végezni. 

Télen hétvégente, szombaton és vasárnap tart nyitva az előszállási állatpark, most viszont a tanítási szünet miatt változtattak ezen: karácsony hetében és most is csütörtöktől vasárnapig – tehát már ma is, beleértve a szilveszter napját és az újévet, január elsejét is – 9 és 16 óra között fogadják a látogatókat. Ugyanez igaz a téli iskolai szünet folytatására, január első hetére, amikor szintén csütörtöktől vasárnapig adnak lehetőséget az állatkerti sétára. Aztán visszaállnak a hétvégi nyitvatartásra, egészen márciusig, amikortól pedig heti öt napon várják majd az érdeklődőket. Terveznek infrastrukturális fejlesztéseket, és a parkoló bővítésén is el kell gondolkodniuk. 

Az Eper család: Roland és Anett között Ármin, aki a nemrég született tengerimalacokat, Barnát és Barnit tartja a kezében 
Fotós: Szabone Zsedrovits Eniko

– A karácsony nálunk is különleges alkalom. Ilyenkor minden állatnak a kedvenc csemegéjével szolgálunk, szeretetteljes szavak kíséretében. A szurikátáknak be is csomagoltuk a banánkarikákat, izgatottan bontogatták, tépték le a papírt, és egymás után kapkodták ki a finomságot belőle. Édesek voltak – mesélte Roland, aki a közelgő másik nagy eseménytől, a szilvesztertől viszont nagyon fél. 

– Tavaly az állatparkban töltöttem az éjfélt, mert megviselt itt minden lakót a tűzijáték, az éles és erős hang, a durrogás nagyon felzaklatta az állatokat, az emuk voltak a leginkább stresszesek, de a bölények, a szarvasok is megrémültek, szerencsére kisebb sérülésekkel megúsztuk ezt az éjszakát. Most viszont nagyon szépen kérjük a környékben lakókat, ha van lehetőségük rá, akkor mellőzzék a tűzijátékot, esetleg másik helyszínre tervezve élvezzék a szilveszteri mulatságnak ezt a részét, mert az állatok nagyon érzékenyek ezekre a zajokra. Nagy valószínűséggel itt, az állatparkban virrad rám most is az újév, mert ezek az állatok nagyon fontosak számunkra, családtagként szeretjük őket, huszonnégy órában gondoskodunk róluk az év minden napján. 

 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában